Borzasztó

2021.11.26. 14:13

Dráma az M8-ason: rendőri kísérettel vittek kórházba egy kisbabát, olyan magas láza volt, hogy többször elájult

Minden perc számított, ezért rendőri felvezetéssel kísérték kórházba őket.

A Fejér megyei rendőrök ellenőrzést hajtottak végre csütörtökön az M8-as autópályán, a Pentele hídon – adta hírül a police.hu alapján a Bors.

Mint írják, feladatuk ellátása során délelőtt egy autó állt meg előttük, amelynek sofőrje egy közelben lakó édesanya volt.

A hölgy remegő hangon kért az egyenruhásoktól segítséget, mivel egyéves kislánya olyan magas lázzal küzdött és szeretett volna mielőtt eljutni vele a dunaújvárosi kórházba.

A szülő elmondta a járőröknek azt is, hogy a gyermek láza olyan magas volt, hogy többször eszméletét vesztette.

Vancsura Róbert rendőr főtörzsőrmester – látva a helyzet súlyosságát – késlekedés nélkül jelentette az esetet a parancsnokának, majd a mielőbbi orvosi ellátás érdekében, a sűrű forgalomra való tekintettel, az édesanyát és gyermekét a Szent Pantaleon Kórházba kísérte rendőri felvezetéssel.

 

Ezek is érdekelhetik