2021.07.23. 13:09
Büntetőfékező miatt ütközött betonfalnak egy autó
A balesetet okozó sofőr jogosítványát a rendőrök azonnal elvették.
Forrás: police.hu
Két autó szerdán az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Hungária körút irányába haladt, amikor mindketten egyszerre soroltak be a középső sávba, és ugyan közel voltak egymáshoz, de nem ütköztek össze.
Az egyik autó ezután a középső sávból tovább sorolt a belső sávba, de a másik jármű sofőrje visszavágott elé, majd hirtelen szándékosan vészfékezett, mintegy büntetésképp a korábbi manőverért – írta meg a police.hu.
A sofőr hiába akarta elkerülni az ütközést azzal, hogy gyorsan félrerántotta a kormányt, az autó megcsúszott, és a betonfalnak ütközött, emiatt a benne ülő férfi könnyű sérüléseket szenvedett.
A büntetőfékező autó sofőrje, a 38 éves K. Krisztián ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály közúti veszélyeztetés miatt eljárást indított, gyanúsítottként kihallgatták, és jogosítványát bevonták.
Bulvár-celeb
- Autóbalesetben meghalt a népszerű DJ
- 1 milliárd 55 millió forintot ért a telitalálat a hatoslottón
- Azta! Így néz ki Leonardo DiCaprio új szerelme meztelenül
- Failoni Donatella elmondta, hogyan szeretett bele Oszter Sándorba
- Megszólalt az Esztergomban elhunyt TEK-es családja