Munkaerőpiac

2024.03.19. 11:52

Ifjúsági Garancia Plusz program: jön a bértámogatás, az albérleti és útiköltség hozzájárulás (videó)

Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 csatorna kedd reggeli adásában, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Magyarországon az aktivitási ráta az EU első harmadában van, de ez az arányszám a 30 alatti, illetve az 55 év feletti korosztályokban az uniós átlagnál mintegy 10 százalékponttal alacsonyabb – mondta, hozzátéve: ezért kell ezekben a csoportokban az aktivitást erősíteni és segíteni a pályakezdő fiatalok belépését a munkaerőpiacra.

Az Ifjúsági Garancia Plusz program három lábra – bértámogatás, albérleti és útiköltség hozzájárulás – épül – mondta. Az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól. Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető. Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatást biztosítanak – ismertette az államtitkár.

Czomba Sándor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy a program elemei között piacképes tudást biztosító képzési támogatás is szerepel.

A kormány tervei szerint a 200 milliárd forintos program 2024 és 2029 között mintegy 84 ezer fiatal munkához jutását segítheti. Ezen belül 60–70 ezren bértámogatásban és 25–30 ezren képzésben részesülhetnek – mondta.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a mintegy 23 500, 25 év alatti regisztrált álláskereső fiatal minél hamarabb munkaerőpiaci tapasztalatot szerezhessen.

Hozzátette: a regisztrált álláskeresők száma mintegy 240 ezer, ezen felül a passzív inaktívak száma eléri a 60 ezret, és a kormány ennek a csoportnak a munkaerőpiacra történő bevonását is támogatni kívánja.

A tervek szerint az Ifjúsági Garancia Plusz programhoz hasonló támogatás indul a 30 év felettieket célozva – fogalmazott.

Az Ifjúsági Garancia Plusz program részletei a www.munka.hu weboldalon érhetők el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában