fejlesztések

2020.09.07. 17:45

Gyopáros Alpár: idén már több mint 15 ezer pályázat érkezett a Magyar falu programra

Hét pályázati kiírás továbbra is nyitva áll.

Idén már több mint 15 ezer pályázat érkezett a Magyar falu programra – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn.

Gyopáros Alpár közleményében azt írta, a Magyar falu program helyi életminőség javítását célzó különböző pályázati kiírásaira idén eddig több mint 15 ezer kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok, a történelmi egyházak, a falvakban működő civil szervezetek és a területileg illetékes tankerületi központok.

Hozzátette: az elmúlt hétvégén négy pályázati kiírás zárult le. Szolgálati lakások felújítására, kialakítására, faluházak felújítására, óvodai sporttermek, tornaszobák fejlesztésére, valamint óvodaépületek felújítására pályázhattak a falvak önkormányzatai összesen 14,5 milliárd forint keretösszegben.

Mint írta, hét pályázati kiírás továbbra is nyitva áll: elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására, építési telkek kialakítására és közművesítésre, önkormányzati kerékpárút építésére, egyházi közösségek illetve önkormányzatok tulajdonában lévő temetők infrastrukturális fejlesztésére szeptember 10-ig lehet a kérelmeket benyújtani.

Ezen felül iskolaépületek felújítására, valamint iskolai tornatermek, tornaszobák fejlesztésére szeptember 18-ig áll nyitva pályázati kiírás.

A Magyar falu programnak köszönhetően majdnem minden magyar kistelepülésen megvalósul valamilyen helyben fontos fejlesztés – tette hozzá a Miniszterelnökség kormánybiztosa.

Gyopáros Alpár kiemelte: az indulástól számítva idén év végéig várhatóan a tízezret is meghaladja a nyertes pályázatok száma, amelyen Magyarország 2870, ötezernél kisebb lélekszámú települése osztozhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában