ITM

2020.02.27. 19:26

Eredményes a munkaerőpiaci reform végrehajtása

Az új eljárásban a munkát keresők jó eséllyel lépnek az elsődleges munkaerőpiacra.

Eredményes a munkaerőpiaci reform program végrehajtása, másfél év alatt eddig 80 ezer kihelyezés történt a munkanélküliellátó rendszerből az elsődleges munkaerőpiacra – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán a Budapest Főváros Kományhivatallal közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kiemelte: a március végéig tartó program lényege, hogy a foglalkoztatási osztályok felmérik az adott térség munkaadóinak foglalkoztatási igényét, alaposan megismerik a hozzájuk forduló munkát keresők szakmai képzettségét, lehetőségeit, majd ez alapján összehozzák a munkaerőpiac szereplőit.

A program folytatásaként elsőként Hajdú-Bihar megyében a szakképző centrumok bevonásával képzéseket ajánlanak majd annak érdekében, hogy biztosítsák a munkaerőpiac igényeihez igazodó szaktudás megszerzését.

Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatala kormánymegbízottja kijelentette: a kormányhivatal felkészült az új kihívásra, céljuk, hogy a Budapesten az év elején indult programban legalább 650 munkát keresőt eljuttassanak a főváros elsődleges munkaerőpiacára.

A sajtótájékoztatón Bodó Sándor utalt arra, hogy a munkaerőpiacireform-program márciusban befejeződik, de dolgoznak a fenntartásán.

Az államtitkár a program eredményei közé sorolta, hogy az új eljárásban a munkát keresők jó eséllyel lépnek az elsődleges munkaerőpiacra, mivel a foglalkoztatási osztályok személyre szabott segítséget tudnak nyújtani a munkát keresőnek, például többek között felhívják a figyelmét a foglalkoztatással összefüggő támogatási lehetőségekre, képzésekre.

A munkaadóktól és a munkavállalóktól kapott információkat összefésülik, megszűrik, ezáltal eredményesebbnek bizonyul a közvetítés – tette hozzá.

Bodó Sándor kitért arra, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében indult programot fokozatosan terjesztették ki országossá, legújabban a fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási szakterülete is alkalmazza az új eljárási rendet.

Sára Botond hangsúlyozta, a fővárosban a kormányhivatal erősítette az ügyfélközpontú szemléletet, a területen dolgozók felkészültek arra, hogy a piacorientált munkaerőpiaci igények alapján végezzék munkájukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában