Idősziget

2019.10.24. 09:40

Lányával zenél Ákos az új albumán

A Felemel című számához új klip készült, melyet az énekes rendezett.

Tusnádfürdõ, 2019. július 27. Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes-elõadómûvész koncertet ad a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdõn 2019. július 27-én

Forrás: MTI

Fotós: Koszticsák Szilárd

Idősziget címmel megjelent Kovács Ákos huszadik szólólemeze, amely 14 új dalt tartalmaz, köztük a Felemel címűt is, amihez új klip is készült. A klip a Kossuth-díjas zenész 23. saját rendezése.

Kovács Ákos a Hír TV Paletta című műsorában elmondta, a Felemel című dal a fiúság és az apaság élményéről szól, amiben két éve elhunyt édesapja emléke is megjelenik. Az énekes arról beszélt, hogy olyan korban élünk, ahol az összes alapérték vita tárgya.

„Be kell látnunk, hogy vannak olyan emberek, embertársak, akikkel egy hazában, egy városban, vagy akár egy lakóközösségben élünk, és akik számára az alapértékek, mint például a család, megkérdőjelezhetők vagy nem fontosak”

- fogalmazott Ákos.

Az énekes hozzátette: nem győzködi a másikat ezek fontosságáról, de azt feltétlenül ki kell jelentenünk, hogy mindez számunkra fontos és fontos is lehessen, minden korban.

Kovács Ákos arról is beszélt, hogy az Idősziget felvételeit megszokott zenésztársaival, Madarász Gábor gitárossal, Lepés Gábor billentyűssel, Bánfalvi Sándor dobossal és Kálló Péter basszusgitárossal rögzítette az énekes.

Két dalban lánya, Őri-Kovács Anna is közreműködött, az Elhiszem című szám zenéjét ő maga írta.

A Kossuth-díjas előadóművész nagy bejelentésnek nevezte, hogy az 1993-as Karcolatok után először most fog megjelenni anyaga bakeliten, méghozzá dupla bakeliten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában