Győr és környéke

2019.05.08. 09:14

Szerdán ünnepeljük a Vöröskereszt világnapját - Több mint 1000 az állandó önkéntesek száma a megyében

Számos egyedi program fűződik a megyei szervezet ifjúsági tagozatához - mondja Kun Szilvia, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének vezetője, akit a világnap kapcsán kérdeztünk.

Ihász Nóra

Hogyan ünnepli a Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezet a világnapot?


Május 8. a világszervezet minden nemzeti tagállama számára ünnep. Az idén 138. évünket, mint minden évben megyei és országos megemlékezéssel ünnepeljük. Megyei ünnepségünk helyszínének a Balfi Panoráma Hotel ad otthont, pontosan a szervezet alapítója Henry Dunant születésnapján.


A világnapi hagyományoknak megfelelően elismerő oklevelet és kitüntetéseket adunk át azon önkénteseknek, segítőknek, támogatóknak, akik több éve kiemelkedő szerepet töltenek be humanitárius szervezetünk mindennapi életében.


Az átadásnál a szervezet képviselőin túl a helyi polgármesterek is közreműködnek, hiszen ők is nagyon büszkék arra a munkára, melyet a települések önkéntesei a közösség összetartása érdekében végeznek.

Kun Szilvia, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének vezetője. Fotó: Kisalföld-archívum, Mészáros Mátyás

Kun Szilvia, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének vezetője. Fotó: Kisalföld-archívum, Mészáros Mátyás


Megyénk élen jár véradásban, önkéntességben. Idén melyik az a terület, amiben a legkiemelkedőbb a helyiek részvétele?


Egyre erősödik a megyei szervezet ifjúsági tagozata, számos egyedi program fűződik nevükhöz: idősek támogatása, hátrányos helyzetű gyerekek kirándulásai, közösségi elsősegély edukáció, drog prevenció, táboroztatás, önálló rendezvények szervezése, elsősegélynyújtó, csecsemőgondozási versenyek, seb- és sérülés szimuláció.


Napi szinten körülbelül 15-20 család részére biztosítunk élelmiszeradományt, ez az állandó akció vonzó az önkéntes szerepvállalóknak is.

 


Ünnepekhez kapcsolódó adományok gyűjtése-osztása mozgósítja a legtöbb helyi önkéntest, természetesen a véradással kapcsolatos szerepvállalás után.


Az idei évben a megyei szervezet fókuszában azon családok szerepelnek, akiknek az életük valamely területén támogatásra van szükségük. Ezen belül például beteg gyermekek családjainak nyújtottunk anyagi segítséget, tűz által megsemmisült otthon felszerelésének beszerzésében működtünk közre, kisgyermekes családokat hátrány csökkentő programokkal zárkóztatjuk fel.

 

A megyei taglétszám 2018-ban: 8684 fő, amely folyamatosan növekszik. Az állandó önkéntes személyek száma 1070 fő.


Milyen új programok, rendezvények vannak idén?


Mol helyi értékprogram nyertes pályázójaként rövidesen a szervezet önkénteseink részére szervezünk egy programot "Köszönöm így is-úgy is!" címmel. Tekintettel, hogy az Anyák napja hazai meghonosítása az ifjúsági vöröskeresztesek érdeme 1925 óta.


Szerveződik az idei nyári véradókampány, melyben a sporté lesz a főszerep. Ez azért is fontos, hogy a megyei kiváló véradó teljesítményünket nyáron se veszítsük el.

 


A Nemzetközi Vöröskereszt megalakulására visszatekintve, mik azok a legfőbb célkitűzések, alapelvek, amik a mai napon leginkább meghatározzák a megyei szervezet működését?


Az alapelvek változatlanok mint, a nemzeti államok mindegyikében, melyek a 17 millió önkéntes által is elfogadottak:

 

  • Emberiesség: megkülönböztetés nélkül az élet és egészség védelme illetve az emberi szenvedés enyhítése.
  • Pártatlanság: csak a rászorultság mértéke szerint tesz különbséget.
  • Semlegesség: sohasem folytathat politikai, faji, vallási illetve ideológiai természetű vitákat.
  • Függetlenség: megőrzi önállóságát, de a haza törvényei vonatkoznak a Vöröskeresztre.
  • Önkéntesség: indítéka nem lehet anyagi haszonszerzés.
  • Egység: egy országban csak egy Vöröskereszt működhet és a tevékenységét az ország egész területére ki kell terjesztenie.
  • Egyetemesség: minden nemzeti társaságnak egyenlő jogai vannak, egyenlő a felelősségük és a kötelességük egymás segítésében.

  • Megyei szervezetünk működését a hét alapelv egészében meghatározza.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!