Győr és környéke

2019.07.31. 09:17

Szelektív: a szemünk előtt folyik ki a szemét - Mivel lehetne mindezt enyhíteni?

Valószínűleg a nyári meleg is szerepet játszik abban, hogy olvasóinkat a szokásosnál is jobban foglalkoztatja mindaz, amit a szelektív szigeteknél látnak. Az elmúlt napokban több észrevétel érkezett hozzánk, elővettük hát újra a témát.

Sudár Ágnes

Nem új keletű a probléma, s mivel mára nyilvánvalóvá vált, hogy az egymásra mutogatás sehová nem vezet, ezzel a cikkel – illetve várhatóan cikksorozattal – próbálunk a megoldás felé nyitni. Ehhez önökre is szükség van, azt reméljük, hogy valóban változtatni tudunk azon a szemléleten, hogy „egy zsák nem zsák", „leteszem, ha már elhoztam, bár tudom, nem lehetne". Az illetékesekhez is számos kérdést elküldtünk, mert a mérleg mindkét serpenyőjét egyenlően mérjük. Amint a válaszok megszületnek, természetesen közölni fogjuk azokat. Előtte azonban (tegnap) tettünk egy kört a városban, autóba ültünk, nem válogattunk, alig 5 kilométeres körzetben néztünk szét, s amit láttunk, csak megerősít abban: valóban tenni kell az ügyben.

Javaslatok


Számos kérdés tornyosul tehát előttünk, úgy ahogy a szemét is a szigeteken. Várjuk javaslataikat, akár fotóikat is a [email protected] e-mail címre.

Azokra a helyszínekre mentünk ki, ahonnan az elmúlt napokban olvasói fotókat, leveleket, személyes bejelentést kaptunk. Tudjuk persze, hogy Győr valamennyi városrészében hasonló képek készülhettek volna, mint ahogy a probléma, s az azt kiváltó ok sem nagyon különbözik egymástól.

Elsősorban fémdobozokat keresnek


Keveredik


Az elmúlt években sokszor megírtuk, a szelektív szigetek valójában csak a nevükben „szelektívek", a probléma az, hogy a konténerek feliratát nem mindenki veszi komolyan. S most diplomatikusan fogalmaztunk, mert ahol a szemét kifolyik a gyűjtőedényekből, mindent látni – kommunális hulladékot is, aminek pedig semmi keresnivalója nem lenne ott.


Itt jön mindjárt az első kérdés: az élelmiszer-hulladékot önök hogyan szelektálják? Szelektálják egyáltalán? Van, aki azt mondja, a barna kukát gyakorlatilag erre használja, s mivel azt hetente elviszik, nincs problémája a melegben sem a szeméttel.


Az jár pórul, aki precízen szelektál?


Érkezett ugyanakkor olyan levél is szerkesztőségünkbe, amely elpanaszolja azt, amit egyébként szintén sokadszor vetünk fel: ő valóban komolyan veszi a szelektálást, így azt is, hogy a papírhulladékot a papírok közé tegye. Elkövette azonban azt a „hibát", hogy valamelyiken a személyes adatai rajta maradtak, így amikor az szemétként utólag a gyűjtőedény mellé került (a szél kifújta vagy valaki kitúrta), őt büntették meg. Hisz látták a nevét, címét... Nem az ötezer forintot sérelmezi – pedig azt is lehet –, hanem az igazságérzetét bántja, hogy azt, aki tisztességgel próbál a rendszer működéséhez hozzájárulni, végül megbüntetik. Erre is rákérdeztünk, s reméljük, hamarosan válasszal szolgálunk.


Tény, láttuk mi is a saját szemünkkel, hogy a kukákban most is keresgélnek az emberek, elsősorban fémdobozokat. Erre mi lehet a megoldás? A harang alakú gyűjtőhelyeket már kipróbálta a város, sokan utálják ezt a fajtát, mert ott egyenként kell bedobálni a szemetet ahelyett, hogy ömlesztve szórhatnák az üdítős-, sörösdobozokat. De mit lehetne tenni?

Takarófal épül



Mindent a gyűjtőszigetre


Az alapvető probléma mégis az, hogy nagyrészt olyan szemét tölti meg az edényeket, ami nem oda való (lenne). Beszédes az a történet is, amelyet egy önkormányzati képviselő mesélt el legutóbb: a körzetében egy kvázi munkásszállónak használt ingatlanban ellenőriztek a hatósággal, s az ott élőket megkérdezték, a szemetükkel mi a helyzet. Az alig karnyújtásnyira lévő szelektív szigetre mutattak, mondván, odavisznek mindent. Ők csodálkoztak a legjobban, hogy a kommunális hulladékot nem vihetnék oda, s a dinnyehéjnak sem az üvegek közt a helye. Az is kérdés tehát, hogy az emberek – legfőképp azok, akik mondjuk az ország másik részéből érkeztek, s ott a szelektív gyűjtéssel még nem találkoztak – tudják-e egyáltalán, hogy mi a teendőjük?


Önök talán emlékeznek arra, hogy a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésekor (ennek már több éve) szintén cikkek sorozatán át mutattuk be, hogy melyik szemetet hova kell dobni. De most is tudják a választ? A faforgáccsal, a bébiételes üveggel, a fóliával... mit kell tenni?

A szolgáltatót megkérdeztük arról is, hogy a helyzet orvoslásában segített-e (segít-e), ha több szelektív szigetet helyeznek ki? S mi a helyzet a kamerákkal? Született már cikk abból, hogy egy köztéri kamera buktatta le az illegális szemetelőt, de ez megint csak a jéghegy csúcsa; egy-egy elcsípett eset a térségi (mert ez Győrön kívül is probléma) gondot nem orvosolja.


Földbe süllyesztett edények külföldön


Sokan fordultunk meg külföldön, tudjuk, látjuk, hogy Nyugaton a földbe süllyesztett gyűjtőedényeket nem lehet kipakolni, azok környéke nem szemetes. Nálunk nem ilyenek vannak, de lehetnének? Más nagyvárosokban – de például a fővárosban is – háztól viszik el a szelektált szemetet? Ez lehetne megoldás?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!