Győr és környéke

2019.07.22. 12:26

Nem kerül utcára anya, lánya és a nagymama Győrben

Nyugalom, Maja, van otthonod! - szólt az üzenet az édesanyja hasában a világra jövetelre készülő babának. Olvasóink jóvoltából nem kell attól félnie Szokolics Barbarának és családjának, hogy az utcára kerül. Amikor átadtuk a Jóakarat hídján keresztül érkezett 150 ezer forintot, a 21 éves lány éppen szülni készült, s azóta világra is jött a baba.

Gyurina Zsolt

Szokolics Maja – egy élet, amely éppen a világgal ismerkedik. Amikor csütörtökön édesanyjával találkoztunk, a baba még az anyaméh kényelmét élvezte. „Már meg kellett volna születnie, úgy látszik, nem nagyon akar kibújni" – mentegetőzött Szokolics Barbara. A 21 éves lánynak Maja az első gyermeke. A nagymamával, Kiss Ildikóval együtt azért írtak lapunknak, mert bajba kerültek: Damoklész kardjaként lógott a fejük felett, hogy a kórház szülészetéről már nem lesz hova hazamenni. Így azonban az olvasóink jóvoltából kapott 150 ezer forinttal ki tudták fizetni tartozásukat, és maradhattak albérletükben. Időt nyertek és ezzel esélyt is arra, hogy rendeződjön életük.

Szokolics Barbara

A Petz Aladár megyei kórház szülészetének bejárata előtt beszélgetve a nagymama arról szólt: nemrégiben eltört a keze, s ennek nyomán derült ki, hogy munkáltatója trükközött a bejelentéssel, így most semmilyen jövedelme nincs. Kiss Ildikó élettársa fizetésére sem számíthat egy inkasszó miatt. Viszont jó hír, hogy a férfi, vagyis Barbara mostohaapja éppen munkába állt az Audiban, tehát egy hónap múlva rendszeresen pénz áll a házhoz. Remény van arra is, hogy a nagymama rövidesen ugyancsak pénzéhez jut.


Az élettel éppen csak ismerkedő Maja arra is rácsodálkozhat, hogy édesapja nincs már velük. A férfi, fogalmazott finoman lapunknak a nagymama, még nem állt készen az apaságra. Ezért aztán az a döntés született, mindenkinek jobb, ha nem vesz részt a gyermek felnevelésében.


Ezzel együtt mindenki optimista: olvasóink adománya, a Jóakarat hídja jóvoltából a nehéz időszakot átvészelhetik, Maja pedig szerető családba érkezik. Anya és nagymama csak annyit üzenhetett a kicsinek: Nyugalom, Maja, van otthonod!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!