Győr és környéke

2019.05.13. 12:25

Kézilabdás ünnep Győrben - Videón és fotókon mutatjuk az Audi ETO BL-győztes csapat köszöntését

Az Audi-arénában köszöntötte több száz győri szurkoló az immár ötszörös BL-győztes csapatot.

kisalfold.hu

[namelink name="Danyi Gábor"] négy Bajnokok Ligája-győzelemnek már örülhetett, vasárnap este megszerezte az ötödiket. A különbség az előzőekhez képest, hogy akkor másodedző volt az Audi-ETO-nál, a mostanit viszont vezetőedzőként szerezte. Ráadásul a sors iróniája, hogy tanítványaival korábbi „főnöke", Ambros Martín csapatát győzte le a fináléban.

Nézze meg galériánkat!

Fotók: H. Baranyai Edina

 

Fotók: Cseh Róbert

 

Fotók: Győre Márk

 





Miután az előző években igencsak magasra tették a lécet Győrben, nem a világ legkönnyebb munkájának ígérkezett a győri vezetőedzőség. Danyi Gábor azonban megbirkózott a feladattal.


„Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a világ – talán nyugodtan mondhatom – legjobb csapatát vezetni egyszerre könnyű és nehéz. Könnyű, mert tényleg olyan garnitúrával dolgozhatok nap mint nap, amely tudja, hogyan kell nyerni. A legjobbakból áll, s mint nagybetűs csapat is kiemelkedik a mezőnyből. Ez a hálás része, ami viszont a nehézséget adja, hogy az elvárás is óriási velünk szemben. Ezzel persze tisztában voltam akkor, amikor elvállaltam a feladatot, ráadásul egy másik úton, más kézilabdával kívántam elérni a célokat" – kezdte Danyi Gábor, aki a legnehezebb feladatnak először éppen ezt tartotta, vagyis elhitetni a játékosokkal, a szurkolókkal, hogy ez is működőképes lesz.


„Nagyobb hangsúlyt fektettünk a támadásokra, gólratörőbben, gyorsabban játszottunk. Persze voltak nehéz periódusok, de egyre jobban látszott, hogy így is eredményesek tudunk lenni" – folytatta a szakember, aki a négyes döntőre mégis visszanyúlt a korábbi évekhez hasonló taktikához. Kevesebb rohanás, kevesebb lőtt gól – a döntőben elért 25 a szezon során a legkevesebb volt –, ellenben roppant hatékony védekezés jellemezte a játékot.


„Azért egy ilyen négyes döntő mindig speciális, hiszen legfeljebb alig huszonnégy óra telik el a két meccs között. Ráadásul egy ilyen után nem a szép játékra emlékeznek az emberek, hanem a győztesre. Jól kell beosztani az erőket, ami egyébként most is látszott, a döntőben az elején még tudtunk könnyű és gyors gólokat szerezni, a másodikban már nem nagyon volt ehhez meg az erő, a lehetőség. A Rosztovban játszó nagyobb darab játékosokkal való küzdelem felőrölte a játékosokat, de nem volt más a helyzet az oroszoknál sem, Vjahirjeva a végén már lépni is alig bírt" – fogalmazott Danyi Gábor, aki egyetértett azzal felvetéssel, hogy a két meccs közé egy szünnapot jó lenne beszúrni.


„Több fórumon, a legmagasabb szinten is volt és van lobbi már jó ideje, hogy az elődöntők pénteken, a helyosztók vasárnap legyenek. Ez a rendszer nagyon megterhelő a játékosoknak, roppant sérülésveszélyes, pedig a cél, azt gondolom, mindenki számára az lenne, hogy a legjobb játékosok itt nyújtsák a legjobb teljesítményt, s a Final Four a sportág ünnepe legyen. Jó lenne, ha ezek a vélemények, hangok a döntéshozók fülébe is eljutnának" – reagált a szakember, aki egyébként azt is kiemelte, hogy a korábbi sérüléshullám az idén gyakorlatilag elkerülte csapatát.

„Ebben kulcsszerepük van a stábtagoknak, az orvosi és technikai háttérnek. Bevallom, a győzelmek mellett legalább annyira fontos számomra, hogy komoly sérülés nélkül megúsztuk az évet, elvégre egy edző nemcsak a csapat eredményességéért felel, hanem a játékosai egészségéért is" – tette hozzá Danyi Gábor, aki nem hazudtolta meg magát, a vasárnap hajnalig tartó ünneplés és a tegnapi győri köszöntés között azért beiktatott egy teniszmeccset a programjába.


„A tenisz a mindennapom része, imádom ezt a játékot is. Nem volt kérdés, hogy BL-siker ide vagy oda, nem maradhat el a szokásos teniszparti sem" – mondta nevetve Danyi Gábor, aki a meccs utáni ünneplésről annyit mondott: „A foglalkozás elérte célját. Vallom, hogy minden győzelem annyit ér, ahogy megünneplik..."


A csapat idén veretlen, s ez a papírforma alapján a pénteken 18 órakor kezdődő MKC elleni hazai bajnoki találkozó után – mely a szezon utolsó ETO-meccse lesz – is így marad.


„Nyilván nem szeretnénk már botlani, noha én akkora feneket ennek a veretlenségnek nem kerítenék. Természetesen nagy dolog, de én úgy vagyok ezzel, akármennyire is szeretnénk minden meccset megnyerni, a vereség néha jól jön, mert azokból lehet a legtöbbet tanulni. Idén ez nem esett meg velünk eddig, most már maradjon is így" – mondta Danyi Gábor, aki szerint igazi kihívás lesz jövőre az új játékosokat beilleszteni a rendszerbe.


„Tény, hogy lesznek komoly változások, hiszen Nycke Groot, Tomori Zsuzsi és Nora Mörk is eligazol tőlünk, de ilyen a sport, ilyen az élet, játékosok mennek, újak jönnek. Akik itt lesznek jövőre, velük kell tovább folytatni az idén megkezdett munkát. Komoly kihívás és motiváció ez mindannyiunk számára, de állunk elébe" – mondta végezetül a szakember.

Győztesek köszöntése


A rossz idő miatt a Dunakapu tér helyett a csapat igazi otthonában, az Audi-arénában köszöntötte több száz győri szurkoló az immár ötszörös BL-győztes csapatot.


Borkai Zsolt polgármester is méltatta az együttest, majd a lányok egyik kedvenc számának, a Valahonnan című slágernek az előadója, Kollányi Zsuzsi énekelte el élőben a dalt, mely eredetileg Lotfi Begivel és Majkával közös nóta.


Ezt Görbicz Anita születésnapi köszöntője követte, a győriek csapatkapitánya tegnap volt 36 éves, majd a város ajándékát vehették át a játékosok, valamint a stáb tagjai.


 

Korábban írtuk:


A Győri Audi ETO KC vasárnap ismét felülhetett Európa trónjára. A rossz idő miatt a csapatot nem a Dunakapu téren, hanem az Audi Aréna Győr-ben köszönti a város. Ide várják a győrieket hétfőn délután.


Az önkormányzat eredetileg 2019. május 13., hétfőn este hat órára a Dunakapu térre hirdette a zöld-fehérek köszöntését, ám az előrejelzések viharos szelet és esőt ígérnek, ezért döntöttek a szervezők úgy, hogy a csapatot HÉTFŐN 18:00 órától AZ AUDI ERÉNA GYŐR-ben köszöntik.


Kapunyitás 17:00 órától!

Jöjjünk el minél többen, ünnepeljük együtt az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC-t!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!