Győr és környéke

2019.05.21. 13:11

Felszámolják a rázópadot Marcalváros II.-n

Felújítják a Mécs László utcának a 821-es főút és a Kovács Margit utca közötti, több mint 400 méteres szakaszát. A 120 millió forintos beruházás nagyszabású munka, és mivel két jelzőlámpás csomópont által szabályozott jelentős forgalmat is érint, a vakáció hónapjaira tervezik.

D. Pusztai Andrea

Csak rázópadként emlegetik a Marcalváros II.-n élők azt az útszakaszt, ami bevezet a lakótelepre, és amelyről jobbra a Tesco, balra a Lidl, majd utána jobbra a Spar közelíthető meg. Lámpás csomópont épült a Mécs László utcán 2013-ban, pár éve pedig a Kovács Margit utcai kereszteződésbe is jelzőlámpák kerültek.


– Közel nyolcezer ember él Marcalváros II.-n, és a Mécs László utca évről évre nagyobb forgalmat bonyolít. Sokszor még azok is erre kanyarodnak, akik le akarják vágni az utat Ménfőcsanak felé – mondta a Kisalföldnek Rózsavölgyi László, a terület önkormányzati képviselője, aki nagyon örül, hogy nyitott fülekre talált a városvezetésnél az általa közvetített lakossági igény, és nyáron megújulhat a burkolat, amely ma már olyan rossz állapotban van, hogy valósággal kirázza az ember lelkét.

 

Az útkezelők előzetesen egyeztettek a közművek üzemeltetőivel, nincs cserére szoruló vezeték a mélyben, vagyis a burkolatcserével nem kell várni egyéb munka befejezését. Fotó: Bertleff András

Az útkezelők előzetesen egyeztettek a közművek üzemeltetőivel, nincs cserére szoruló vezeték a mélyben, vagyis a burkolatcserével nem kell várni egyéb munka befejezését. Fotó: Bertleff András


– Elhasználódott, öreg, az évek során idomtalanná vált az útfelület, szó szerint kellemetlen rajta az áthaladás autóval is, busszal is – erősítette meg Máthé-Tóth Péter, a Győri Útkezelő Szervezet tájékoztatásért felelős mérnöke, aki elmondta: körültekintő szervezést igényel a munkának már az előkészítése is, hiszen több mint 400 méteres szakaszon marják majd fel a burkolatot, és nemcsak pár centiméternyi aszfaltot szednek fel, hanem több réteget és elbontják a régi szegélyeket is. Nyáron dolgoznak, hogy kevésbé terhelje a korlátozás a forgalmat, de két hónapig biztosan eltartanak majd a munkák. Már tart annak a tervezése, hogy az egyes fázisokban melyik sávot, ágat zárják le. 


– Még szervezzük a korlátozás részleteit, előfordulhat valamelyik csomóponti ág vagy irány teljes zárása. A csomóponti keresztező aszfaltsávok és a szegéllyel körülhatárolt szigetek megkötik a kezünket, de muszáj lesz teret, nagyobb felületet biztosítani a kivitelezőnek. Minél nagyobb a munkaterület, annál gyorsabban haladhat.

A szakember elmondta: különleges aszfaltfajtát fektetnek majd le, hasonló anyaggal dolgoztak már a Szigethy Attila úton. A keverék drágább, de ellenállóbb is, jól tűri a mínusz 10 fokos hideget és bírja a strapát a hőségben a kanyarodó autóbuszok alatt is. 

Biztonságosabb a közlekedés


Hozza az elvárt eredményt, biztonságosabbá vált a közlekedés a jelzőlámpákkal a Mécs László utca–Kovács Margit utcai kereszteződésben. Máthé-Tóth Péter hozzátette: kis területen több irány, közlekedési ág fut, nagy az egy időben jelentkező gyalogos- és autósforgalom. Ezt napközben jól tudja szabályozni a lámpa, 

csúcsidőben viszont előfordul lassulás, messze nincsenek azonban akkora sorok és annyi kényszerű várakozás, mintha nem lennének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!