Győr és környéke

2019.04.12. 11:33

Eltűnt villanyszerelők: marad a börtönben É. Imre - megszólaltak a hozzátartozók

Tegnap kellett volna a börtönből házi őrizetbe helyezni É. Imrét, akit két villanyszerelő megölésével gyanúsítanak. Az utolsó pillanatban azonban a bíróság döntött: börtönben kell maradnia.

Sudár Ágnes

„Győzött az igazság!" – ezen a héten másodszor hangzott el ez a mondat, de ezúttal nem É. Imre védőügyvédje, hanem a mosonmagyaróvári eltűnt villanyszerelő, Mácsik Zoltán családja mondta ki. Tegnap délelőtt kilencig úgy számoltak, hogy a győri építési vállalkozó, akit nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítanak, a börtönből hazakerülhet – nyomkövetővel a lábán, bűnügyi felügyelet alá.


Hétfőn olvashattak az elsőfokú bírósági határozatról, amely É. Imrét házi őrizetbe helyezte volna. A gyanúsított ügyvédje, dr. Bagó Ottó már a határozat kihirdetése után figyelmeztetett mindenkit, hogy ez még csak az első fok, az ügyészség fellebbezett, s „nem lepődnék meg, ha április 11-ig döntenének is erről".


„Nem is lepődtem meg" – mondta tegnap, amikor értesült a Győri Törvényszék másodfokú tanácsának határozatáról. Ez pedig a Győri Járásbíróság végzését megváltoztatja és a gyanúsított letartóztatását június 11-ig meghosszabbítja. Az indoklás szerint „az ügyész fellebbezése alapos, a legsúlyosabb kényszerintézkedés (letartóztatás) alkalmazása továbbra is indokolt. Egyrészt az ügy jellegére, másrészt a körülményeire tekintettel. A másodfokú döntés szerint az előző letartóztatást meghosszabbító végzés óta nem változtak olyan mértékben a körülmények, amelyek a kényszerintézkedés vonatkozásában változást tennének szükségessé, különös tekintettel arra, hogy a nyomozás még tart."


Az indoklás szerint az ügyész fellebbezése alapos, a legsúlyosabb kényszerintézkedés (letartóztatás) alkalmazása továbbra is indokolt.


A határozat tegnap reggel született meg, akkor, amikor É. Imre már minden bizonnyal összecsomagolt a zárkájában. Feleségét még hétfőn, az elsőfokú határozat ismeretében kérdeztük erről a verzióról, vagyis arról, hogy szerinte a férje – s persze a családja – kibírná-e azt, ha mégis bent kellene maradnia a börtönben. Az asszony akkor azt válaszolta: „Egy év van mögöttünk, a szeretet mindenen átsegített, mindent ki kell bírni." 

A Mácsik család értelemszerűen másképp látta akkor még a dolgokat, „szégyennek" nevezte, hogy a gyanúsított házi őrizetbe kerülhet: „Az lenne az igazságos, ha É. Imre akkor mehetne haza, amikor már Zoli, apa is hazajött hozzánk." 


Dr. Bagó Ottó a másodfokú határozatról értesülve azt mondta: tapasztalata szerint a gyanúsítottaknak még mindig jobb ezzel a verzióval megbarátkozniuk (mármint hogy az utolsó pillanatban fordul a sorsuk, s nem mehetnek haza), mint azzal, ha hazakerülnek, de három-négy hét múlva (mert általában ennyi idő alatt születik másodfokú döntés) visszaviszik őket a zárkába. Most egyébként három nap, s nem három hét alatt született meg a másodfokú ítélet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!