Győr és környéke

2014.08.26. 10:43

Audi: bővítenék a logisztikai parkot, most is Győrben tennék

Az Audinak szüksége van még egy logisztikai csarnokra. A nagyvállalat szeretné, ha Győrben lenne ez a park. Egy beruházó már a zöldhatósági engedélyek beszerzését is elindította - mégpedig az első csarnok mellett.

Sudár Ágnes


Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség közleménye szerint előzetes vizsgálat indult – egy győri cég kérésére –az Audi második logisztikai csarnokának építésére.

Bár mint a Kisalföld megtudta, a nevezett cég azért kérte az engedélyt (egyébként konkrét helyrajzi számra, amely a már meglévő logisztikai csarnok melletti területet jelenti), mert abban bízik: ha a versenytárgyalások eredményesek lesznek, s valóban ő építheti meg a második csarnokot is, akkor időt nyer az engedélyezéssel.

Legutóbb, a Kisalföld július 10-i számában még arról írtunk „csak", hogy az „Audinak újabb logisztikai csarnokra lehet szüksége". Most tehát ez már tény.

Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria szóvivője érdeklődésünkre megerősítette, a vállalat vezetése a bővítés mellett van, „köszönhetően a gyártáshoz kapcsolódó logisztikai igények növekedésének". Az Audi Hungaria ugyanakkor tárgyalások után dönt majd a helyszínről, a hivatalos álláspont az, hogy „szeretnénk, ha Győrben lenne a második logisztikai csarnokunk".

Napi 150 kamionnyi rakomány kezelésére alkalmas a mostani csarnok, ahová 30 országból 77 beszállító termékei érkeznek. Fotó: H. Baranyai E.

Napi 150 kamionnyi rakomány kezelésére alkalmas a mostani csarnok, ahová 30 országból 77 beszállító termékei érkeznek. Fotó: H. Baranyai E.
Azt már mi jegyezzük meg, hogy nyilván nem véletlen a zöldhatósági engedélyben jelzett terület, ami az ipari park egyik parcelláját jelenti. A korábbi cikkünkben ráadásul ki is mondatott, hogy „oda érdemes a második csarnokot emelni, ahol az első is van".

Az Audi – úgy tudjuk – rövid időn belül dönt a helyszínről. Az ugyanakkor kérdés még, hogy a második csarnok mekkora lesz. Az első – méreteinél fogva – országosan egyedülálló volt az építése során: 75 ezer négyzetméter területen húzták fel, 10 milliárd forintból épült. Napi 150 kamionnyi rakomány kezelésére alkalmas, a csarnokba 30 országból 77 beszállító termékei érkeznek.

Az első konstrukciónál nem az Audi építette meg a központot, hanem a kész épületet bérbe vette – ha jól gondoljuk, ez a másodiknál is hasonlóképpen működhet. Az első logisztikai csarnokot mindössze öt hónap alatt építették meg; ha ezzel a tempóval számolunk, s az Audi valóban hamarosan pontot tesz az ügy végére, akkor jövő év elején már ott állhat a második csarnok – az első mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!