Győr és környéke

2017.11.06. 08:00

Amerikai bombázó zuhant le Gyarmatnál

Hét évtized után is él a gyarmatiak emlékezetében annak az amerikai bombázónak a tragédiája, mely 1944. április 13-án zuhant le a falu határában. A történet részleteit Nagy Róbert történész kutatta fel.

Gülch Csaba

Tragikus légitámadás érte Győrt 1944. április 13-án. Ez a katonai akció nemcsak a folyók városát, illetve Mosonmagyaróvárt és Hegyeshalmot, hanem a térség falvait is érintette. Ennek részleteiről talált dokumentumokat a megyei levéltárban Nagy Róbert történész, a Széchenyi-egyetem oktatója.


– Köztük olvastam a Gyarmaton történtekről is. Persze nem lepődtem meg, hiszen ez volt az első háborús történet, amit gyerekkoromban a nagyszüleimtől hallottam a falu határában lezuhant amerikai bombázó tragédiájáról – említette a kutató. – Elmesélték, hogy mindenki odacsődült a kis dombhoz, ahol a gép égett. Ekkor került közvetlen közelségbe a háború Gyarmathoz, hiszen április tizenharmadika előtt csak a fronthírekből, a filmhíradókból vagy a hazatérő katonák elbeszéléseiből tudtak meg valamit a drámai eseményekről.


Nagy Róbertet ez a gyerekkori történet és az ezzel kapcsolatban meglelt néhány dokumentum ösztökélte arra, hogy tovább kutasson a lezuhant négymotoros B17-essel és pilótáival kapcsolatban.


– Az amerikai jelentésekből kiderült, hogy gépeikből egyet sem lőttek le, de sérülés többet is ért, ami miatt azért vissza tudtak térni. A Rábaköz térségében a német vadászgépek utolérték a visszatérő repülőket, amelyekből néhány sérültet sikerült leválasztani a csoporttól. Valószínűleg így került célkeresztbe a gyarmati gép is – mesélte a történész. – A dokumentumokban olvastam, hogy a motorokból kettő kigyulladt, s ettől lelassult. A parancsnok úgy döntött, hogy zuhanórepülésben, nagy sebességgel megpróbálja eloltani a tüzet. Ami sikerült is, hiszen a visszaemlékezések is igazolták, hogy mikor meglátták, már csak füstölt a gép. A maradék két motorral haladtak, mikor a parancsnok Tét körül kiadta a parancsot a gép elhagyására. A legénységből öten ejtőernyővel földet is értek, Tétszentkútnál elfogták őket a csendőrök és beszállították a gyarmati iskolában kialakított német parancsnokságra. Szerencséjükre magyar fogságba kerültek. Ezalatt a másik öt pilóta megpróbálta letenni a gépet. Valószínű, hogy rosszul számították ki a landolást és a falutól délre ötszáz méterre egy kis dombba csapódtak bele, amitől a repülő kiégett.

 

 Az ehhez hasonló korabeli jelentések tucatjaiból tárultak fel Nagy Róbert  történész előtt a gyarmati eset részletei. Fotó: Bertleff András

Az ehhez hasonló korabeli jelentések tucatjaiból tárultak fel Nagy Róbert történész előtt a gyarmati eset részletei. Fotó: Bertleff András


Nagy Róbert kutatásai alapján beszámolt arról is, hogy miután a tűz kialudt, estefelé a helyszínen lévő német katonák és a pápai ejtőernyős zászlóalj tagjai a halott személyzetet kiszedték a gépből – akkor még csak négyet találtak meg – és lovas kocsival elszállították. Az ötödik katona, a parancsnok maradványait akkor találták meg a gép alá szorulva, amikor május elsején kiemelték a roncsokat, hogy a győri vagongyárba szállítsák. Mindegyik áldozatot a gyarmati temetőben temették el, majd 1945 októberében az amerikaiak exhumálták és elszállították őket. Azóta Franciaországban, a St. Avold Lorraine nevű amerikai repülős katonai temetőben nyugszanak.


Gyarmaton Nagy Róbert kutatásai alapján egy lelkes csapat azt tervezi, hogy a pápai bázisrepülőtér bevonásával a jövőben emlékhelyet alakítanak ki a tragédia helyszínén.


A Gyarmat határában első alkalommal megtalált négy halott pilótáról készült anyakönyvi bejegyzést Nagy Róbert a megyei levéltárban őrzött dokumentumban találta meg.

A motorokból kettő kigyulladt, s ettől lelassult. A parancsnok úgy döntött, hogy zuhanórepülésben, nagy sebességgel megpróbálja eloltani a tüzet. 

Címkék#gyarmat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!