Győr és környéke

2014.11.10. 12:30

Komárom-Győr: Heringjárat a reggeli vonatokon

Egymás lábán állnak az emberek a Komárom és Győr közötti reggeli vonatokon évek óta. A MÁV hamarosan utasfelmérést végez.

Mireider Máté

Az utasoknak érdemes jelezni a problémát
Panaszt tenni vasúti közlekedéssel kapcsolatban az [email protected] e-mail címen, a 06-40/49-49-49-es telefonszámon, valamint személyesen a MÁV irodáiban lehet.
Iszonyatos a zsúfoltság reggelente a Győr és Komárom között közlekedő vonatokon – jelezte több olvasónk is.

A Komáromból reggel 6 óra 17 perckor és 6 óra 53 perckor induló diákjáratok személyvonatok a néhány évvel ezelőtt üzembe állított Talent és FLIRT típusú szerelvényekkel. Ezek zárt szerelvények, azaz vagy egy teljes kocsival növelik a vonatot, vagy marad az eddigi kocsiszám.

Ennek ellenére érthetetlen, miért nem segítik ki a reggeli járatokat, ugyanis már Komáromban biztosan elfogynak az ülőhelyek – ekkor még félórás út van hátra Győrig. A délelőtti órákban rendszeres a két-három szerelvényes járat, pedig ilyenkor egy kocsit sem telítenek meg az utasok.
A problémával megkerestük a MÁV Zrt.-t, ahol kérdéseinkre többek között hangsúlyozták: "A zsúfoltság oka tapasztalataink szerint gyakran az, hogy a legtöbb utas igyekszik az első kocsiba szállni, míg a vonat végében számos üres ülőhely marad. Idén január és október között hét utaspanasz érkezett a vonalat érintően."

Árnyalják a képet az érintett szakaszon jegyellenőrként dolgozó megszólalóink, akik névtelenséget kérve nyilatkoztak lapunknak.

"Az utasok első mérgüket rajtunk vezetik le. Mi hiába teszünk az út végén panaszt, hogy szükség lenne még kocsira, ez nem sokat ér önmagában. Az utasoknak ugyanezt kellene tenniük. Mi tudunk róla, hogy gond van" – szögezte le egyikük.

Megkérdeztünk több utast is. Rigó Zoltán Gábor egyetemi hallgató rendszeresen utazik Nagyszentjános és Győr között az érintett, hét órai járattal. „Nagyon zsúfolt a vonat, mindegy, hova szállunk" – mondta. Egy neve elhallgatását kérő közlekedő szerint egyéb területen sincsenek felkészülve a nagy utasforgalomra a vonalon. "Ülőhely nincs, mire ideér, állóhely sem marad, biciklivel pedig már kihívás felszállni" – panaszolta.

Megtudtuk a MÁV-tól, hogy novemberben az egész vonalon utasfelmérést végeznek, ezek alapján tudják módosítani a menetrendet és a kocsik számát az igényekhez viszonyítva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!