ficánka

2009.01.30. 20:23

Utolsó nap Tesszalonikiben

Utolsó nap. :) Még nem fogtam fel, hogy holnap elmegyek, s nem mostanában fogok visszatérni. :) Hiányozni fog.

Reggel korábban keltem, mint akartam. Fájt a lábam. Anyu mondta, hogy tegyek rá vizes ruhát. Tettem rá, egész este nem is aludtam, annyira idegesített. :) Reggel talán mondjuk picit jobb volt már. De elég fura érzés. Mintha ki lenne akadva a térdem. Na de sebaj. Veszek fáslit, s holnap nekivágunk a körútnak.

Szóval folytatva, reggel miután Karolin is felkelt, elmentünk az ügynökséghez, ahonnan a lakást béreltük. Már egy hete meg volt beszélve a mai nap, ám mégsem volt olyan hú de egyszerű.

Amiért be kellett mennünk, az a garancia maradéka. Mármint ami a számlák kifizetése után megmarad. (Utazós pénz :) hihi). Az egész gond ott kezdődött, hogy nem jelent meg a főbérlőnk, aki fizette volna a garanciát. Állítólag az anyukája kórházba került. Nem tudjuk. Ezután nagyon rendes volt az ügynökség, mert próbált segíteni, bár nem az ő dolguk volt már a garancia intézése.

Szóval elküldött minket a víz számláért. A hivatalban közölték, hogy nem adnak nekünk számlát, mert ezen a néven nincs az a cím, ahol lakunk. Úgyhogy visszasétáltunk az ügynökségre. Utána el a villanyszámláért, majd vissza. Végül hirtelen megjelent a tulajdonos, mert már az ügynökségnek is elege lett a nőből, s még egyszer felhívta telefonon. Hozta a vízdíj számláját, mi meg vittük a villanyszámlát az óra állása alapján. Végül megkaptuk a pénzt, de azért kellett hozzá hazudnunk picit, hogy ha nem kapjuk meg, nem tudunk hazamenni, stb. A főbérlő mindig is sunyi volt. Nem is szerettük már a végén. Mindig hozott sütit vagy valamit nekünk, mi megkínáltuk kávéval, próbáltunk beszélni vele, ő pedig ennek ellenére többször is át akart minket vágni. Nem is értem. Kétszer megpróbálta kifizettetni velünk azt a villanyszámlát, ami nem a mienk (július, augusztus, szeptember). Még Tesszalonikiben sem voltunk, mikor ez a számla bekerült a postaládába. Az előző lakók nem fizettek és rajtunk akarta leverni. :( Szerencsére görög barátunk mindig rendelkezésünkre állt, s segített ilyen problémás esetekben.

Szóval miután megkaptuk a pénzt, elmentünk eladni a maradék tányérokat meg mindent. Nem volt nagy szerencsénk. Négy eurót kerestünk, de legalább egy órát mászkáltunk a használt tárgyakat árusítók között. 4 eurót adtak csak 8 IKEA-s pohárért, egy fazékér, egy szűrőér és egy műanyag edényér. Jó kevés. De más semmit sem akart adni érte. Így a semminél ez is jobb.

A 4 eurónkat giros-ra költöttük. Tesszalonikiben ugyanis még nem ettem girost. Krétán csak azt ettünk egy hónapig, s nagyon meguntam. De helyi giros nélkül nem akartam elmenni. :)

Ezután hazamentünk, az utazáshoz infót gyűjtögettem, most meg bejöttem a könyvtárba, de nemsokára megyek is, mert 9-kor megyünk Tavernába. A domb tetejére megyünk, ahonnan látni egész Tesszalonikit. Tegnap írtam,hogy meg akarom mutatni Karolinnak, este pedig még én sem láttam. Biztos szép lesz a város fényekben. Ez lesz az „Utolsó vacsora" itt. :) Barátoktól is elköszönünk, aztán holnap délben indulunk Athénba. Onnan az esti vonattal Patrasba, s az első estét egy lakókocsiban töltjük, ahogy tegnap is írtam. :) Ezt követően pedig már csak stoppolással fogunk közlekedni, s csak kajára költünk. :) Nagyon szuper lesz szerintem. Csak jöjjön helyre a lábam.

Emlékképek :)

Emlékképek :)

Jaj, mielőtt elfelejtem. Öcsémtől kaptam egy linket, hogy szavazzak rá, legyen a megye párja a barátnőjével. Hát itt van, csinálok neki egy kis reklámot. Nem érdemli meg, de nem leszek gonosz testvér. Akinek van ideje, kattintson rá legyen szíves. :)

https://www.kisalfold.hu/jatek/ki_lesz_a_megye_parja/?vote_id=3725&page=0&search_keyword=Vass

Szóval legközelebb nem tudom, hogy mikor jelentkezek. Remélhetőleg legkésőbb vasárnap estig. Megpróbálok minden nap írni blogot, mert úgy az igazi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!