Életstílus

2018.09.27. 11:24

A magyarok több mint felét zaklatta már főnöke szabadsága alatt

A válaszadók több mint fele ránéz munkahelyi levelezésére nyaralás alatt - derül ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből.

A Turizmus Világnap alkalmából készített kutatás szerint a magyarok kétharmada könnyen visszaáll a hétköznapi kerékvágásba az üdülés után. Bár a legtöbben a legalább kéthetes nyaralást tartanák kielégítőnek, a többség még mindig inkább többször, de rövidebb időre utazik.


Budapest a házigazdája a ma tartandó Turizmus Világnap központi rendezvényének, ez alkalomból készítette el a Szallas.hu friss felmérését, melyben az utazóközönségüket kérdezték arról, hogyan térnek vissza a munkába nyaralás után.


„Csupán tízből egy dolgozó olyan lelkes, hogy korábban megy be az első napon az irodába a felzárkózás végett" – árulta el Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere.


A szabadság utáni gyors visszarázódás mindössze a válaszadók egyharmadának okoz nehézséget.


„Aki szenved, jellemzően csak az első napokban teszi, de tízből egy munkavállalónak legalább egy hétre van szüksége az átálláshoz" – tette hozzá a marketing menedzser.


A felmérés eredményei szerint megkönnyíti a visszatérést, ha teendőinket alaposan megtervezzük, és fontossági sorrendbe állítjuk.


„Vannak, akik az első napokban csak a levelezést olvassák vissza, esetleg megbeszéléseket szerveznek, melyek során könnyen és gyorsan fel tudják venni a fonalat – folytatta a Szallas.hu szakembere. – A kétharmados többség alapján az is jó praktikának számít, ha nyaralás után 1-2 napot saját otthonunkban töltünk a munkába állás előtt."

Persze az érkezést a távozás körülményei is nagyban befolyásolják: a munkavállalók több mint kétharmada előre elvégzi munkáját, feladatot nem hagy másra a távollétében.


Munkamániás népség vagyunk


Minden második munkavállaló idegeit előre borzolják munkahelyi teendői már a szabadság utolsó napjain, és mindössze a válaszadók egyharmada tudja kizárni teljesen, mi vár rá, ha visszatér.


„A nyaralásba az is belefér, hogy néha ránézzünk a céges levelezésre: ez a válaszadók több mint felénél fordult már elő" – mondta Keresztes Nóra. A kutatásban résztvevők visszajelzései szerint a munkavállalók 58 százalékánál volt már arra példa, hogy főnöke, ügyfele vagy üzleti partnere kereste őt telefonon vagy e-mailben a szabadsága alatt.


Még mindig többször kevesebbet üdülünk


Minden második magyar szerint a legalább kéthetes nyaralás volna az ideális a teljes kikapcsolódás érdekében. Ennek ellenére tízből egy megkérdezett nem is vett ki szabadságot a nyáron, és csaknem ugyanennyien 5 munkanapnál is kevesebb időre hagyták el munkahelyüket.

A leggyakrabban 10-14 napot (28,6%) vagy 5-9 napot (27,8%) vettünk ki, de szép számmal akadtak, akik 15 munkanapnál is hosszabb ideig voltak távol (25%).

A számokat árnyalja, hogy ezek a szabadságok jellemzően elaprózódtak: a nyaralni indulók közel kétharmada több alkalomra elosztva vette ki a szabadnapokat, és nagyjából ugyanennyien szabadságukat nem végig üdüléssel töltötték.


„Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az összefüggő nyaralás hossza hogyan befolyásolja azt, mennyire tudjuk kipihenni magunkat. Háromból ketten nem elégedettek a megvalósult röpke üdülés hosszával, csupán egyharmad érkezett vissza relaxált állapotban a hétköznapokba" – avatott a részletekbe Keresztes Nóra.

 

A kutatás hátteréről:

A sajtóközleményben szereplő adatok a Szallas.hu által 2018. 09. 05. – 2018. 09. 19. között végzett online felmérésen alapultak, melyet közel 1100 válaszadó töltött ki. A mintavételezés Magyarország lakosságára nézve nem reprezentatív, de az eredmények alkalmasak a trendek szemléltetésére.


A Turizmus Világnapról:

Szeptember 27-én rendezik meg a Turizmus Világnapot, melynek idén Budapest a házigazdája. A magyarországi szervezés jelentősége, hogy a hazai szereplők széles körben mutatkozhatnak be. A belföldi turizmus képviselőinek ez remek lehetőség arra, hogy vonzó és biztonságos képet prezentáljanak magukról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!