szavazásértékelés

2020.12.03. 11:15

Olvasóink többsége nem készít saját adventi naptárt

Van, aki inkább boltban veszi, és olyan is akad, aki még nem érzi magáének ezt a szokást.

December 1-től 24-ig a gyerekek, felnőttek egy része adventi kalendáriumot nyitogat, ki így, ki úgy. E heti szavazásunk alkalmával arra kérdeztünk rá, készítenek-e idén adventi naptárat.

Az apró meglepetések – legyen akár tárgyi, akár virtuálisan elérhető – sok embernek szereznek örömet a karácsonyi időszakban. Ennek ellenére meglepő eredménnyel zárult a szavazás:

olvasóink 68 százaléka válaszolta azt, hogy nem készít adventi naptárt, másképp készül az ünnepre.

Az adventi naptár használata az 1900-as évek elejére nyúlik vissza. Egy német család volt az első, ahol így várták a karácsonyt. Egy anyuka találta ki kisfia számára a játékot, hogy a fiú karácsonyig minden nap megehetett egy picike csokoládét, így könnyebben eltelt a várakozás az ünnepre. A kisfiú pedig később állítólag üzleti vállalkozást nyitott a sajátos ötletből, így terjedt el a ma már sok helyen kapható csokoládénaptár, amelynek kis ablakai finomságokat rejtenek.

Olvasóink körében is népszerű ez a megoldás, 18 százalékuk vesz vagy kap ilyen naptárt.

Akadnak azonban olyanok is (a válaszadók 12 százaléka), akik a kreativitást részesítik előnyben: ők maguk készítik el a kalendáriumot, apróságokat elrejtve benne. Nekik sincs ma már nehéz dolguk, az interneten számos kedves ötletet találni arra vonatkozóan, mennyi mindennel lehet megtölteni a zsákokat, zsebeket, papírtasakokat. Választhatunk édességet, kisebb játékokat, csattokat, ékszereket, csecsebecséket. Na persze, nem mindenki tárgyi ajándéknak örül!

Egy ideje kezd elterjedni az a megoldás is, hogy inkább élményt, gondolatokat, virtuálisan megnézhető filmeket, meghallgatható dalokat „rejt” a naptár.

Olvasóink 2 százaléka válaszolta azt, hogy inkább a neten elérhető virtuális naptárt követ.

Ahogy a gyerekek felnőnek, talán ők is inkább élményekre vágynak majd a megfogható tárgyi ajándékok helyett. Egy biztos: az adventi naptár egy kedves szokás, ami – ha azt választjuk – még pénzbe sem kerül, de mindenképpen megédesíti a várakozás időszakát, mosolyt csal az arcra. Érdemes hát azoknak is kipróbálniuk, akik eddig elmulasztották.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!