Életmorzsák

2014.06.03. 23:32

A felnőtté válás buktatói

A mai reggelünk elég zűrösen zajlott, a lányom nyűgös volt, össze is vesztünk, persze nem vérre menően és nem örökre.

Állt a cipős szekrény előtt, fél pár cipő a kezében, és mint egy hat éves kérdezi, hogy hol a másik fele. Én persze, mint egy hat évesnek, mondom, hogy hajoljon le, nézzen be, és meg fogja találni. Akkor meg kikéri magának, hogy ő felnőtt nő, ne beszéljek vele úgy, mint egy hatévessel. Aztán felöltözött nagyon elegáns ruhába, mert olyan helyre ment, ahol ezt elvárták, felvette a hátára az abszolút a ruhához passzoló hatalmas hátizsákját, én pedig bepárásodott szemmel, csodálkozva néztem, hogy hogyan lehet valaki egyszerre ilyen gyönyörű nő és ennyire gyerek.
Kimentünk az állomásra, és ahogy próbált kiszállni az autóból, a csili-vili ruhája felszakadt kis híján a derekáig, a harisnyáján pedig leszaladt a szem.
Semmi baj, majd a vonat WC-ben átöltözik egy másik ruhába, gondolta. Az ám, de arról a másik ruháról időközben kiderült, hogy a reggeli rohanásban én szépen, gondos anya módjára, visszaakasztottam a szekrénybe.
Még szerencse, hogy a humor egy állandóan jelen lévő szereplő az életében, így sikerült az egész napos rendezvényt szorosan a falhoz simulva, ám de jókedvűen átvészelnie,

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!