Nyáron sem áll meg az élet a Sony csatornákon

Rengeteg évad- és sorozatpremier érkezik a forró napokra.

Júniusban debütál a Sony Maxon a Szex és New York alkotóitól a Younger ötödik évada, jön a küzdelmes kapcsolatot bemutató Gázos páros negyedik, majd – júliusban az – ötödik évada, de a csatornára érkezik a DC Comics képregénye alapján készült Supergirl negyedik évada is.

A kórházas sorozatok rajongóinak pedig szinte kötelező lesz a VIASAT3-ra kapcsolni, hiszen július 1-től a gyógyításé a főszerep hétköznap esténként: 19 órától jönnek az igaz történeten alapuló New Amsterdam részei, 20 órától pedig újdonságként mutatkozik be az Éjszakai műszak.
 

Június 15-én szombaton 23 órakor országos premierrel érkezik a Gázos páros negyedik évada a Sony Max-ra. A sorozatban Gretchen és Jimmy, a két magányos lélek mindennapjait és igencsak buktatókkal teli kapcsolatát követhetjük nyomon.

Mindkettőjük szentül hiszi, hogy karriert építeni, párkapcsolatban élni és gyereket nevelni, vagyis beállni a sorba, maga a halál, ahogy azonban telik az idő, szépen lassan megtanulják elfogadni a maguk és egymás hibáit. A folyamat azonban nem ennyire egyszerű! Miután Gretchen a harmadik évad végén elfogadta Jimmy lánykérését, mégis egyedül marad, a srác ugyanis egészen egy lakókocsiparkig menekül az elköteleződés és a változás elől. A balul elsült lánykérés után mindketten próbálnak új kapcsolatokat kialakítani, de sem Jimmy, sem Gretchen nem tud továbblépni: egyfolytában vissza-visszatérnek egymáshoz.

Azoknak, pedig, akik végigizgulják a páros kalandjait a negyedik évadban, nem kell sokat várni a következőre sem, hiszen július 6-án startol az 5. évad a Sony Max műsorán.

Mindenki kedvenc fiatalos anyukája, Liza, június 19-én szerdán 20:30-kor tér vissza a Sony Max-ra a Younger ötödik évadával.

Miután negyvenes évei elején úgy érezte, élete nem azon a pályán halad, mint szeretné, Liza kihasználta fiatalos külsejét, és magát 26 évesnek kiadva új munkahelyen kezdte elölről karrierjét. A hazugságnak azonban ára van, a munka, a randizás és a család sokszor nehezen fér meg egymás mellett.

A negyedik évadnak Josh és Claire bökkenőktől nem épp mentes írországi esküvőjével lett vége, az ötödik évad elején viszont ismét Amerikában járunk, az események pedig tovább pörögnek: Edward L. L. Moore új könyvet készül kiadni, egy botránynak köszönhetően azonban úgy tűnik, ez nem valósulhat meg, Josh visszatér Brooklynba, Liza és Charles kénytelenek az érzéseikről beszélni, Kelsey és Zane továbbra is rivalizál, Liza titkai pedig nincsenek biztonságban.

Egy biztos, az ötödik évad sem tartogat unalmas perceket.

Július 1-től a kórházas sorozatoké a hétköznap este a VIASAT3-on.
19 órától az igaz történetet feldolgozó New Amsterdamban Dr. Max Goodwin elszánt, megosztó stílusú főorvos küldetését követhetjük nyomon, amint minden erejével azon fáradozik, hogy rendbe szedje Amerika legrégebbi, ennek ellenére megfakult hírnevű kórházát.

Közvetlenül utána, 20 órától pedig az Éjszakai műszakban egy csapat frontról visszatért orvost ismerünk meg, akik egy san antonio-i kórház sürgősségi osztályának éjszakai személyzetéhez csatlakoznak. Minden erejükre és harcközelben szerzett tapasztalatukra szükség lesz, ha helyt akarnak állni ebben a kaotikus környezetben.
 

Nem kell sokat várnunk egyik kedvenc szuperhősnőnk, a Supergirl negyedik évadára sem!
A DC Comics képregénye alapján készült sorozatban Kara, egy kryptoni lány történetét követhetjük nyomon, aki unokatestvérével, Supermannel együtt indult pusztuló bolygójukról, azonban egy űrbéli fantomzónának köszönhetően 13 évvel később érkezett a Földre. Képességeit ő sem tudja véka alá rejteni, és fiatal felnőttként szívesen állítja őket az emberiség szolgálatába.

A harmadik évad Supergirl és Selena Földért folytatott ádáz harcával ért véget, Kara azonban nem pihenhet sokáig, a Cadmus még működő sejtjei földönkívüli párti politikusok elleni merényletekre készülnek.

A negyedik évad tehát bőven tartogat még meglepetéseket, amiket július 15-től hétköznaponként 22 órától a Sony Max műsorán élhetünk át.

Sony Max premierek

Gázos páros 4. évad országos premier: június 15-től hétvégenként dupla epizódokkal 23:00-tól
Younger 5. évad országos premier: június 19-től minden hétköznap 20:30-kor
Gázos páros 5. évad országos premier: július 6-tól hétvégenként dupla epizódokkal 23:00-tól
Supergirl 4. évad országos premier: július 15-től hétköznaponként 22:00-kor

VIASAT3 premierek

Éjszakai Műszak 1. évad országos premier: július 1-től hétköznaponként 20:00-kor
Éjszakai Műszak 2. évad országos premier: július 11-től hétköznaponként 20:00-kor
Éjszakai Műszak 3. évad országos premier: július 31-től hétköznaponként 20:00-kor

A cseh áldozatok kétharmadának halálát nem a Covid-19 betegség okozta
Az elhunytak többnyire más krónikus betegségben is szenvedtek, gyakran nem is egyben.
Első alkalommal tárgyalt virtuálisan a lett parlament
És ezzel a világon az elsők közé tartozik, amely a koronavírus-pandémia alatt teljesen átállt a távmunkára.
Elég egy apró online vétség, még csak nem is hiba
Ahol szükséges, vonjunk vissza jogosultságokat, opciókat, változtassunk jelszavakat.
A fővárosnak is hozzá kell járulnia az államháztartás kiadásaihoz
Budapest az egyik legjobb anyagi helyzetben lévő önkormányzat.
Gyász
„Ember volt, mert szívből szeretett, mi úgy szerettük őt, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és örökké ott marad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LAKNER JÓZSEF cipész életének 93., házasságának 71. évében csendesen elhunyt. Hamvait május 29-én, pénteken 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a máriakálnoki temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban bármilyen módon osztoznak. Szerető családja
„Ha lenne még időm elég, talán mindent megértenék. Ha lenne még időm elég, talán mindent elmondanék.” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága testvérünk, nagybátyánk, sógorom és rokonunk, GAZDAG LÁSZLÓ egyedi lakos életének 60. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 30-án, szombaton 11 órakor lesz az egyedi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 10.15 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló szerettei
„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, kit elfelednek, örökké él, kit igazán szeretnek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, testvérünk és rokonunk, PÓCZA FERENC (Fifi) életének 55. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. május 29-én 15.30 órakor lesz a höveji temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Megpihent a Dolgos, Jó Apai Szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető Férj voltál, Drága Édesapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Drága Édesapánk, Nagyapánk, Apósunk, Sógorunk és Rokonunk, RÓKA JÁNOS nyugalmazott főtörzszászlós életének 73. évében váratlanul elhunyt. Engesztelő szentmisét 2020. május 29-én, pénteken 15.45 órakor tartunk a fertőszentmiklósi katolikus templomban, majd 16.30 órakor helyezzük örök nyugalomra hamvait a helyi temetőben. Kérjük, hogy szerettünktől csak egy szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérnénk. Gyászoló család
„Most küzdelmed véget ért, Isten szólít el, de a szeretet nem hal meg, mindig velünk leszel. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy feleségem, édesanyám, OHR ISTVÁNNÉ szül. Kóczán Margit életének 85. évében elhunyt. Temetése 2020. május 29-én, pénteken 15 órakor lesz a fertőszéplaki temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.30 órakor kezdődik a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik feleségem és édesanyám búcsúztatásán részt vesznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt; megpihent a két kéz, mely mindig csak adott, soha semmit nem kért és el nem fogadott.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Feleségem, Édesanyám, Nagymamánk, Anyósom, Testvérünk, Keresztanyánk és Rokonunk, TAKÁCS IMRÉNÉ Szórádi Anikó, a Glovita Kesztyűgyár nyugdíjasa életének 64. évében örökre megpihent. Temetése május 29-én, pénteken 15 órakor lesz Győrben, a Szabadi úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, mély fájdalmunkban velünk éreznek, és sírjára a szeretet virágait elhelyezik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél csak adtál, örökre elmentél. Szereteted szívünkben örökké él. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagypapám, apósom, vejünk, testvérünk és rokonunk, SZABÓ LÁSZLÓ 65 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. május 28-án 15 órakor lesz a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Engesztelő szentmisét 14 órakor mondatunk a Szent Anna-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család Soha nem feledünk!
„Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, örökre elmentél. Szereteted szívünkben örökké él.” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Édesanyám, Nagymamánk, Dédnagymamánk, Testvérem, Anyósom, a Család és a Barátok Margit nénije, CIPEK FERENCNÉ szül. Hornyák Margit Anna életének 80. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. május 29-én, pénteken 14 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk és rokonunk, TÉGLÁS MIHÁLY életének 64. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 29-én, pénteken 13.30 órakor lesz a sérfenyői temetőben. Előtte engesztelő szentmise 12.45 órakor. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után SOMI LAJOSNÉ szül. Káldi Katalin Zsuzsanna, a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár nyugdíjasa 66 éves korában örökre megpihent. Szeretett feleségemtől, édesanyánktól, anyósunktól, maminktól, testvéremtől, keresztanyánktól, sógornőnktől 2020. május 30-án 15 órakor veszünk búcsút szülőfalujában, Malomsokon. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAUSCH FERENC életének 56. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. június 4-én, csütörtökön 15 órakor lesz a brennbergi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EŐRI ZOLTÁNNÉ szül. Borsós Éva életének 66. évében váratlanul elhunyt. Temetése május 28-án, csütörtökön 13 órakor lesz a rajkai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk BABITS ZOLTÁN halálának 5. évfordulóján. Lehunytad a szemed, csendesen elmentél, szívedben csak az volt, hogy minket szerettél. Hosszú útra mentél, búcsút nem intettél. Ha elfáradsz utadon, pihenj meg egy percre, tekints az itt maradt bánatos szívekre. Pihenj csendesen, hol nincs már fájdalom, szívünkben itt leszel, míg élünk e világon. Bármennyi nap, holnap, év teljen is el, akik igazán szeretnek soha nem felednek el. Nagyon hiányzol, nagyon rossz nélküled. Szerető feleséged, lányod, fiad, menyed, vejed, unokáid
,,Nehéz az életet élni nélküled, a fájdalom szívünkben soha nem szűnik meg. Fájdalommal emlékezem egyetlen, szeretett fiam FINTA JENŐ születésének 61., halálának 15. évfordulójára. Kérem, akik ismerték és szerették, szenteljenek egy percet emlékének, gondoljanak Rá szeretettel. Bánatos édesanyja
Fájó szívvel emlékezem egyetlen gyermekem halálának 9. és férjem halálának 3. évfordulójára. ifj. SZITÁS ISTVÁN Nélküled minden fáj, üres a szív, üres a ház. Elvesztek az álmok, elvesztek az évek, nem maradt más, csak a fájdalmas lélek. SZITÁS ISTVÁN Gondolatban sírodnál suttogom a neved, gondolatban sírodnál megfogom a kezed. Gondolatban azt kívánom, hogy legyél itt velem, és Te ott vagy, mert érzem, hogy szorítod a kezem. Aki ismerte Őket, szánjon egy percet emlékükre! Örökké szerető édesanyád és feleséged