Kék szív

2021.12.04. 18:00

Sütivásárlással segíthet az autizmussal élő gyermekeken

A jótékonysági vásáron idén kék mézeskalács szíveket lehet megvásárolni, amelyeknek nemcsak a formája, színe, hanem az íze is különleges.

Jótékonysági sütivásár támogatja az Együtt az Autistákért Alapítvány munkáját, a kék szíveket a budapesti Szent István-bazilikánál rendezett adventi vásárban árulják a hétvégén. Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke elmondta, a befolyt adományokkal idén a Szikra Tehetséggondozó Egyesületet támogatják, amely autizmussal élő gyermekek fejlesztésével, tehetséggondozásával foglalkozik.

Elmondta, az alapítvány életében már hagyománynak számít az Adventi Sütishop, amikor decemberben egy hétvégét együtt töltenek a Szent István-bazilika előtt az adventi vásárban.

Az alapítvány fontos célja olyan területeket felkarolni, ahol lehetséges a hosszú távú segítségnyújtás – hangsúlyozta.

A vásárba idén kék mézeskalács szíveket vittek, amelyeknek nemcsak a formája, színe, hanem az íze is különleges. A süteményeket, amelyeket szombaton este 9-ig és vasárnap déltől este 8-ig énekesek, sportolók és művészek árulnak, a Párisi Udvar cukrászata ajánlotta fel adományként.

A dekorációs nagy kék szív installáció mellett a vásárban készített fotók közösségi oldalakra feltöltésével további támogatásban részesül az alapítvány a MOL révén – mondta Szijjártó-Nagy Szilvia.

A fotózás háttereként szolgáló kék szív január 1-ig a vásárban lesz, emellett hamarosan elindul a #Kéksüti kampány is, azaz süssünk kék süteményt és töltsük fel mindezt az online felületekre. Az alapítvány elnöke hangsúlyozta, édesanyaként nagyon fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást és kiemelten fontosnak érzi a gyermekek segítését.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!