Ország-világ

2020.07.29. 12:18

Visszakapta szójababültetvénybe esett műlábát egy ejtőernyős

Chris Marckres olyan izgatott volt a repülés miatt, hogy észre sem vette, mikor veszítette el egy protézisét.

A kétszeresen is amputált lábú vermonti Chris Marckres elveszítette egyik műlábát ejtőernyőzés közben. Óriási szerencséje volt, egy farmer megtalálta a protézist és épségben visszaszolgáltatta azt tulajdonosának.

Az eset szombaton történt, amiről Marckres azt mondta, hogy adrenalinja olyan magas volt és olyan izgatott volt, hogy észre sem vette, hogy elveszítette egyik műlábát. A férfi így is biztonságosan ért földet – írja az AP.

Műlába elvesztése után a közösségi médiában osztotta meg a történetet, amit olvasott Joe Marszalkowski farmer is, mielőtt megtalálta volna a protézist egy szójababültetvényen vasárnap. Néhány karcoláson kívül a műláb nem rongálódott meg.

Marszalkowski úgy kommentálta a történetet, hogy mindig rajta kell tartanod a szemed, a műláb megtalálását pedig a tű és a szénakazal esetéhez hasonlította. A farmer is örült annak, hogy az őszi aratás előtt megtalálta Marckres „lábát”, ugyanis az aratógép tönkretette volna.

Az ejtőernyős férfi elmondta, hogy néha természetesnek vesszük, hogy mennyi igazán jó ember van még a világon.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában