Heves jeges

A kiváncsiság és a szükség elegyéből keveredtem a Yakuza egyik kiszobájába. Egyrészt szerettem volna megtudni, hogy mit osztanak annak a sornak az elején, amiben az ETO focistái állnak türelemmel. Ehhez az kellett, hogy én is az elejére kerüljek. Néhány percre eltűntek a hidegterápia feliratú ajtó mögött, majd vigyorogva előjöttek. Megtudtam, hogy az edzéstervük része ez a három perces terápia, az élsportolók előszeretettel használják, mert növeli a teljesítményüket, erősíti az immunrendszerüket, a sérüléseket gyógyítja.

Marek Strestík, az ETO játékosa is hidegen szereti.

Semmi ördöngősség nincs benne: egy állószoláriumhoz hasonlatos hengerbe kell beállni - nekik egy szál gatyában - és kibírni három percig a félpercenként érkező mínusz 170 fokos befúvásokat.
Hogy ez kibírhatatlan? Igen, egyetértek. De a szükség nagy úr, a fájdalom  még nagyobb. Én is beálltam a sorba, ahol a hideget osztották.

A Formabontás alapozó szakaszában, mikor Laci edző mélyen alvó porcikáimat ébresztgette, azok olyan sajgó fájdalommal, izomlázzal és szaggató derékbanyilalással tiltakoztak, hogy a nap sikerélmény volt, ha rá tudtam ülni a vécére.

Arra gondoltam, hogy a mínusz 170 fokot inkább elviselem, mint a fájdalmat.  Textil ledobva, mamusz felhúzva, kabin elfoglava. Mennyi az annyi? Elmondanám én, hogy mennyire hideg, de nincs rá szó. Erre még az eszkimók sem tudnának kitalálni semmit, pedig ők a hóra több, mint harminc kifejezést használnak. Mínusz 170 fokon állni olyan érzés, mint gyereket szülni, nincs szó a fájdalomra, mégis elviselhető, feledhetelen, csodálatos. Na és a hidegterápia csak három perces...

Annyira rákaptam, hogy ha tehetem beugrom edzés előtt, mert fizikálisan nagyon felpörget. Modjuk azt a tényt sem szeretném elhallgatni, hogy ezer kalóriát veszítek három perc alatt, mert úgy lesokkolja a hideg a testet, hogy plusz energiákat kell mozgosítania az újra fűtéséhez.