7próba

2019.10.24. 07:00

7próba – Indul a szavazás a 2. kihívás megoldásaira! Kitaláljátok mi lesz a 3. feladat?

Lássuk, kik mozgatták meg a legtöbb embert a pluszpontokért!

Sperling Krisztina

Forrás: Dreamstime

A második kihívást is teljesítették a Kisalföld 7próbára jelentkező csapatok. Ennek a feladatnak a legfontosabb célja az volt, hogy a gyerekek hívják fel az idősebbek figyelmét arra, hogy – kortól függetlenül – milyen fontos a napi testmozgás.

A csapatoktól azt kértük, nézzenek utána, melyek azok a kímélő mozgásformák, amiket idősebbek is biztonsággal végezhetnek, és mozgassák meg a nagyit (és minél több idősebb ismerősüket, rokonukat), és ezt mutassák be egy tablón.

A videókat október 22-én 10 óráig tölthették fel a csapatok – aki eddig nem töltötte fel, már nem tudja pótolni! Szavazni pedig mától, október 28. (hétfő) reggel nyolc óráig lehet rájuk!

Ebben a próbában pluszpontokat is szerezhettek a csapatok!

A legtöbb embert megmozgató 16 csapat szavazásban elért pontszámához, a helyezésének megfelelő pontot adunk hozzá (a legsikeresebb csapat 16, a második 15, (…) a tizenhatodik egy pontot kap).

A szavazatok számának függvényében alakul ki egy sorrend, ami az adott feladatokon elért pontszámot jelenti (az aktuális helyezéseket kedden hoztuk nyilvánosságra online és a nyomtatott lapban is).

Díjjazzátok voksotokkal a nektek leginkább tetsző megoldást beküldő csapatot!

 

Egy rövid pihenő, az őszi szünet után pedig hamarosan érkezik az újabb feladat.

Addig is egy gondolatébresztő képrejtvényt mutatunk.

Ahogy azt megszokhattátok, ezzel sem áruljuk el, hogy mi lesz a következő kihívás, de bízunk benne, hogy már ráéreztetek ezekre a feladványokra, és azt is jó játéknak tartjátok, hogy megtippeljétek, mi várhat rátok.

Mit gondoltok a kép alapján? Vajon mi lesz majd a 3. feladat? Fotó: Dreamstime

 

Címkék#7próba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!