Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Mindig visszavár - Chron Zenekar lemezbemutató koncert

A Chron Zenekar életében talán az egyik legnagyobb fordulóponthoz érkezik majd el 2011. szeptember másodikán, amikor is a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban megrendezésre kerül az első lemezbemutató koncertjük.
Az album, aminek kapcsán a rangos esemény létrejött, a „Mindig visszavár" címet viseli, és ezzel együtt összesen hat saját dal található rajta, plusz egy intro.

A zenekar 2009. október másodikán alakult meg, az alapító tagok Paróczi Bence és Vida Pál voltak. A két fiú már korábban is együtt zenélgetett, de szerettek volna komolyabban is ezzel foglalkozni. Olyan csapatot akartak összehozni, ahol a tagokkal igényes zenét játszhatnak, és a későbbiek folyamán komolyabb sikereket is el tudnak érni. Bence a középiskolai évei folyamán ismerkedett meg Balogh Ádámmal, akiről kiderült, hogy ő is – hasonlóan a másik két sráchoz – félzenekari formációban játszik Kaiser Szilárddal. Arra gondoltak, megpróbálnának együtt valamit összehozni, hiszen a célok, az álmok, a kitűzések minden oldalon egyeztek.

Bár eleinte a kezdeti lelkesedést lelombozta az attól való félelem, hogy a közös munka nem fog működni, a csapat végül megtartotta első próbáját, ami kellemes csalódásokkal telt. Ahogy múltak a hetek, egyre több közös próbán voltak túl, ahol egy új arc is felbukkant: Paróczi Ádám, Bence bátyja. A legidősebb Paróczi fiú kezdetben csak kíváncsiságból vett részt ezeken az eseményeken, majd felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha ő is mikrofont ragadna. Az ötlet teljesen bevált, és kialakult a kezdeti formáció.

Ebben az időszakban volt ugyan egy hatodik tagja is az együttesnek Békési Dániel személyében, azonban ő fél év után egyéb elfoglaltságai miatt kivált az együttesből.

A fiúk kezdetben olyan nagy rocklegendák számait játszották és dolgozták fel, mint a Dinamit, a P.Mobil, az Ossian, vagy éppen a Pokolgép. Időközben megszületett az első saját számuk is, a Hajnali emlék, amely tulajdonképpen egy ajándék volt az egyik énekes, Paróczi Ádám számára.

Folyamatos koncertezések következtek, egyik felkérés és meghívás jött a másik után, a tavalyi év folyamán közönségdíjasok is lettek a Zamárdi- és a hévízi utcafesztiválon, ahol idén már mint visszatérő tagok kaptak helyet a fellépők között.

A fiúk úgy érezték, elérkezett az idő, hogy a feldolgozások után megmutassák, hogy saját dalaik is megállják a helyüket a mostani zenei palettán. Azonban szükség volt még egy emberre a szólamok és az erősebb zenei alap miatt. Ekkor került a képbe Fényes Benjámin, aki nagyon rövid idő alatt beilleszkedett az együttesbe, és fel is zárkózott a repertoárral.

Újabb próbák, újabb fellépések, koncertek követték egymást. Elkészült az első lemezük is, és úgy érezték, itt az ideje megmutatni magukat egy lemezbemutató koncert keretében is, amire gőzerővel készültek és készülnek folyamatosan, hiszen nem mindennapi eseményről lesz szó.
A zenekar nagyszabású show-val készül erre a napra, előzenekarként az Emi Gang fog fellépni, az elhívott vendégművészek pedig szintén garanciát szolgáltatnak arra, hogy igazán jól fog szórakozni az, aki ellátogat Budaörsre.

Keresztes Ildikót manapság az X-Faktor mentorasszonyaként láthatjuk, mellette folyamatosan koncertezik saját együttesével, a Keresztes Ildikó Band-del, és készül következő lemeze is, illetve három mentoráltjával – Vastag Tamással, Király L. Norberttel és Takács Nikolas-szal – egy közös dalt is megalkottak. A többszörös EmeRTon-díjas rockénekesnő és színművésznő mellett Kálmán György, a legendás Dinamit Együttes jelenlegi énekese is fel fog lépni, akit mostanság a szolnoki Szigligeti Színházban a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera Júdásaként is láthatunk a színpadon.

A Chron Zenekar tagjai

Paróczi Ádám – ének
Balogh Ádám – ének
Paróczi Bence – szólógitár, vokál
Kaiser Szilárd – basszusgitár
Fényes Benjámin – ritmus gitár
Vida Pál – dob

A rendezvény időpontja: 2011. szeptember 2. 19 óra

Helyszín: Jókai Mór Művelődési Központ, Budaörs
2040. Budaörs, Szabadság út 26.

Sztárvendégek: Keresztes Ildikó
Kálmán György (Dinamit)

Vendégegyüttes: Emi Gang

Belépő: 1000 Ft + az első 150 eladott jegy mellé ajándék CD jár.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rabok, rendőrök és bírók énekelnek együtt

Testközelből kísérhetik végig a rendőrök, a bírók, az ügyvédek, valamint az elítéltek zenekarainak… Tovább olvasom