Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Szegedtől Sorrentóig - motoros útibeszámoló

Idei motoros kirándulásunk célja a sorrentói és a nápolyi öböl. Barátnőmmel, Gabival két hetet töltöttünk Olaszországban. Simlis benzinkutas, kacskaringós szerpentinek, kihalt Nápoly, kellemes Róma és izgalmas velencei sikátorok. Motoros útibeszámoló.

Első nap: Szeged–Szarajevó–Mostar–Dubrovnik 702 kilométer - 13 óra

Gondoltam, ha már Bosznia-Hercegovina felé megyünk, érdemes lenne benézni Mostarba is. Az út ezen szakasza, a szétlőtt házakkal tarkított városon kívül ugyanis nem sok érdekeset tartogatott. Első szerbiai tankolásunkkor a banktól kapott visszaigazoló sms-t, és a blokkot nézve, miszerint 25 litert tankoltam, rájöttem, csúnyán átvert a kutas. Míg Gabi elszaladt kezet mosni, odamentem hozzá és oroszul elmagyaráztam, hogy a motor tankja csak 21 literes, így kicsit sokallom a kifizetett pénzt. Körülbelül egy percnyi gondolkodás után 800 dinárral lettem gazdagabb, és elnézést is kért.

Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában az utak kitűnőek, rendőrökkel nem találkoztunk. Késő délutánra érkeztünk Mostarba, ahol megnéztünk 1-2 szétlőtt házat és a megújult mostari hidat is. Sajnos, mivel este 11-kor indult a komp, fél órás séta után tovább is indultunk. Kilenc óra után érkeztünk Dubrovnikba. Gabi a naplementét már a tenger közelében nézhette meg, menet közben. A parkolóban több motoros is várakozott. Az egyik cseh kolléga odasétált hozzánk, megnézte a rendszámom és csak ennyit mondott mosolyogva: – Gábor Talmácsi!

Fotók: Segesvári Csaba

Nesze neked országimázs. Ilyen sikerekkel lehet jól reklámozni piciny hazánkat. A kompozás kész szenvedés, takarékossági okokból nem váltottam kabinjegyet. A fedélzeten próbáltam aludni, Gabi bemenekült a hideg szél elől. Angol lányok egy csoportja unaloműzésként egymást fotózgatta. Ingyen leszbishow és móka a fedélzeten. Legalább volt min szórakozni.

Második nap: Bari–Sorrento 294 kilométer - 5 óra

Ugyan a hajónk már reggel 7-kor kikötött, de 8-ig, az olasz hatóságok ébredéséig várnunk kellett a kiszállással. Már a motorok berakásakor egyértelművé vált, utolsónak szálltunk be, utolsónak szállunk ki. Így is lett. Négy komp kötött ki Bariban, reggel 8-kor. Mindet egyszerre kezdték kiüríteni, több sorban kígyóztak az autók a határt jelentő bódék felé. Még jó, hogy mindenhol hagynak menekülő sávot, és azt a motorral, ha nem is szabályosan, de igénybe lehet venni. A reggeli 30 fok csak fokozta bennem a haladni akarást. Rövid reggeli után autópályán vágtattunk Sorrentóig.

Már az autópályán feltűnt mennyire kevés az autó. Persze, ez csak a Sorrentóba vezető útig tartott, ott hatalmas kocsisor fogadott bennünket: húsz kilométerre a szállástól, már az alagútban beállt a forgalom. Az olasz „kollégákat" utánozva, a dupla záróvonalon át haladtunk egészen a kempingig, még a szerpentines szakaszokon is. Az autósok nem dudáltak. Ott ez normális, aki szembejött egyből lehúzódott. Kipakolás után vacsorával és jó sok borral zártuk a napot.

Harmadik–hatodik nap: Sorrento–Nápoly–Pompei–Amalfi 180 kilométer - 6 óra; Capri szigete - 45 perc hajóval

Lélegzetelállító volt, ahogyan az olaj- és citromfák között lenéztünk a tengerre. A műholdas navigációm szerint a kemping 110 méter magasan van. Egy meredek ösvény visz le a tengerpartra: mintha mindennap megmásznánk egy 33 emeletes házat. A sorrentói félsziget legnagyobb látványossága motoros szempontból, az Amalfi-út. Sorrentótól indulva negyven kilométeren át a tenger partján, ám 60-90 méteres magasságban, szűk kanyarokkal tűzdelt szerpentinen vezet az út.

Fotók: Segesvári Csaba

A motorosnak kevés lehetősége van a tengerben és a sziklákban gyönyörködni, ugyanis a kisívű fordulókban a szembe jövő forgalomra is figyelni kell. Az élvezet az utasé. Megállásokkal együtt körülbelül egy, másfél óra, amire Amalfiba érkeztünk. Amalfi tengerparti város, amelyet a közeli sziklákra építettek. Míg a városba érkezők először a tenger partján kötnek ki, kis gyaloglással akár 100 méteres magasságba is el lehet jutni. A sótól a kirojtosodott házfalak, a szűk utcák, mind-mind varázslatossá teszik a helyet.

Technikai paraméterek

Yamaha XJ 900 Diversion, 2 oldal, 1 hátsó doboz, valamint tanktáska, körülbelül 470 kilogramm, 2 utassal.

Benzin: legolcsóbb Boszniában 2KM, legdrágább Olaszországban 1,53 euro.

Pizzák: Nápoly alatt 4 euro, Róma 5,5 euro, Velence 8 euro.

Szállás, telepített sátorban: Sorrento 25 euro, Róma 28 euro, Velence 37 euro, Ausztria szálloda 44 euroért.

Étkezés: minden nap egyszer este, plusz napközben valami gyors kaja 35 euro/nap.

Az augusztusi hőségben a magas házfalak között könnyen találtunk hűvös pihenőt. Helyi szokásként a boltban készítenek szendvicset is: óriási parasztsonkákból hajszálvékony szeleteket raknak a roppanós cipóba, erre kerül a mozzarella és az olajbogyó. Felér egy ebéddel. A főétkezésünk egyébként a vacsora volt, napközben csak gyors ételeket ettünk. Amalfiból, a gyorsabb haladás miatt, autópályán indultunk Nápolyba. Ez körülbelül nyolcvan kilométeres út, alig több mint egy óra alatt meg lehet járni. Az autópályát szegélyező területek inkább romosak, mint látványosak.

Ha már a félszigeten töltöttünk öt napot, a parti látványút mellé, beterveztünk egy pompei kiruccanást is. Ismeretes, időszámításunk után 79-ben a Vezúv hamuja teljesen eltemette Pompeit. Csupán a XVIII. század második felében kezdték meg az elpusztult város feltárását. Ma szinte az egész látogatható, ám az elmúlt 250 év igencsak kikezdte a megmaradt romokat. A sós, páradús levegő folyamatosan erodálja a maradványokat. Furcsán hathat, de a freskókat mind elvitték – Pompei ma egy kirabolt város, csak a házak csupasz falai maradtak. A legtöbb ép berendezést, fali freskót elszállították a nápolyi múzeumba. Néhány ház őrzi csak az egykori pompát. A turistáknak köszönhetően lett újra élettel teli.

Nápoly környékén motorozni rém egyszerű. A helyiek főként robogóval járnak, egy robogóra akár három ember is felfér. A szerpentines utak miatt, gyakorlatilag bármerre is járjunk, záróvonal van felfestve. De ez csak az autósoknak szól. Olasz motorosok nem állnak meg, amíg én 20-30-cal előzgettem a sort, ők, még mellettem is elhúztak. Soha, semerre nem láttunk balesetet. Egy kocsi sem hajtott motoros elé. Errefelé tényleg figyelnek a kétkeréken száguldókra: gyakorlatilag csak dudálni és szlalomozni kell. Persze ésszel, mert turisták is lehetnek a környéken.

Fotók: Segesvári Csaba

Caprira hajóval utaztunk, nem volt értelme átcipelni a Yamahát. Közel fél napot töltöttünk a híres, és méregdrága üzletekkel tarkított szigeten. Aki Itália ezen részére téved, és ideje engedi, feltétlen menjen át Caprira. Nápoly viszont nagy csalódást okozott. Az egymilliós város augusztusban gyakorlatilag üres volt, az utcák akármerre mentünk kongtak az ürességtől. A korábbi hírekkel ellentétben, már nincs szemét az utcán, de nem túl bizalomgerjesztő a hely. Nápoly egyes részein volt, hogy tíz percig sem találkoztunk senkivel! Mivel ilyenkor mennek az olaszok szabadságra, a legtöbb üzlet zárva. Augusztus egytől, akár harmincegyig.

Hetedik–kilencedik nap: Sorrento – Róma 266 kilométer - 3 óra

Öt napnyi tengerparti napozás és pihenés után elindultunk Rómába. Szerencsénkre 26 fokra hűlt a levegő, így könnyebb volt elviselni a három órányi sztrádázást. Megállás és dugó nélkül értünk be Rómába, a városszéli kempingbe. Mivel tartottam a városi motorozástól, két napig metróval jártunk be a belvárosba. Róma üres volt innen is hiányoztak az emberek. Valószínűleg a közeli Lido di Ositiára mentek, a tengerpartra.

Róma történelmi magja körülbelül három négyzetkilométeres területre koncentrálódik. Gyalog is könnyedén bejárható. Első nap letudtuk a kötelezőket: Colosseum, Forum Romanum, Viktor Emanuel szobra (amit az olaszok csak fehér fogsornak csúfolnak), Szent Péter Bazilika. Persze ezen kívül még rengeteg látványosság van, csak hát abba is bele lehet fáradni. Két napi római barangolás után a közeli Tivoliba indultunk, megnézni a Villa d’Este közel kétszáz szökőkútját. Grandiózus látvány, a harminc fokos hőségben, ahogy ennyi szökőkút egyszerre ontja magából a vizet. Órákig el lehet sétálni a cédrusok árnyékában. Tivoliból visszafelé bemotoroztunk Rómába, egészen a Piazza Popolo-ig. Olyan érzésem volt, mint Szegeden vasárnap délután. Üres sugárutak, haladós forgalom.

Fotók: Segesvári Csaba

Eltűntek az olaszok. Mivel nem volt kire dudálni, leginkább a gyalogosokat kellett dudaszóval az útról arrébb noszogatni.

Róma még a déli vidékhely tartozik. Ez a városon és az embereken is érződik. Nem túl ideges népség. A szieszta az szent. Délután öt előtt nem nyitnak ki, mit nekik a turisták. Sőt, itt is lazán bezárnak hetekre. Hiszen nekik is jár a szabadság.

Tíz–tizenegyedik nap: Róma–Rimini–Velence 651 kilométer - 7óra

Reggel nyolc után indultunk Rómából, átmotoroztunk a Gran Sasso-hegy alatt, úgyhogy az utunkat kellemes 20 és izzasztó 33 fok kísérte egyszerre. Szerintem a világon Olaszországban legdrágább az autópálya. Európában biztosan. A viszonylag nagy távolságok miatt, szinte kivétel nélkül autópályán közlekedtünk.

Gabi régi álma volt, hogy delfineket lásson. Hosszas keresgélés után ráleltem egy delfináriumra, Riminiben. Gondoltuk, nem nagy kitérő, érdemes oda is benézni. Míg a sorrentói tenger sziklás, addig Rimini igazi Miami Beach. Hosszú homokos tengerpart. Megtaláltuk az olaszokat. Tömve volt minden strand, a mólokhoz közel, a delfináriumtól mindössze 150 méterre egy szabad strandnál álltuk meg. Ledobtuk a motoros ruhát, Gabi elment fürdeni, én pedig őriztem a motort, aztán váltottunk. A delfin show-ról lemaradtam, nem tudtuk hová zárni a cuccokat. De így is megérte. Valahol Bologna magasságában az autópályán nyaralós, több kilométeres dugóba keveredtünk. A sorok között és a leálló sávon próbáltunk elosonni, ahogy azt mástól is láttuk.

Fotók: Segesvári Csaba

Persze itthon ez elítélendő. De hát, ha már motor, akkor haladjunk is, nem? Sötétedés után érkeztünk Velencébe, én marha, annyira bíztam a GPS-ben, hogy a kemping mellet jó nyolcvanas tempóban húztunk el. Csak öt kilométer múlva, a semmi közepén kezdett a dolog gyanússá válni. Így legalább megértettem, miért kötnek ki autósok folyóban, és szakítják le a hidakat a kamionok. Újabb tanulság, már, ami a GPS-t illeti.

Tizenkettedik nap: Velence

Velence azonban nem motoros hely. A közelébe menni sem érdemes, ugyanis parkolót, csak fizetőset lehet találni. Az pedig tizenöt eurónál kezdődik. Szerintem értelmetlen, ugyanis a kempingekből induló buszok négy euróért ki-be szállítanak mindenkit. Velence nyáron sokkal kellemesebb, mint a karneváli időszakban. Nincs zsúfoltság, kellemes meleg az idő. Könnyedén el lehet tölteni sétálva egy egész napot. A város egyetlen parkja ideális pihenőhely, rálátni a lagúnákra, mégis hatalmas platánfák árnyéka véd bennünket a tűző naptól.

Aki nem először tér vissza Velencébe, hamar rájön, a kötelező látványosságok csak ízelítőt kínálnak a vízi városból. Ha szeretnénk megismerni ezt a varázslatos helyet, érdemes a turistáktól távol sétálni. Volt olyan kávézó, az Arsenale közelében, ahol csak mi ketten üldögéltünk. Pedig a fő sétánytól tíz percnyire sincs. Mégis más a hangulata, mint a hömpölygő tömegben való araszolgatásnak.

Tizenharmadik nap: Velence–Heiligenblut (Grossglockner)–Bad Gastein 353 kilométer - 6,5 óra

A korábbi rossz útvonal-tervezés miatt, már az este átnéztem merre is menjünk az Alpokba. Persze a GPS kis kerülővel akart felvinni Ausztriába, de én felülírtam. És milyen jól tettem. Cortina D’Ampezzo felé indultunk, ismét a tenger partjáról. Közel 1,5 órás út múlva már 1000 méteren és éles kanyarokkal tűzdelt utakon tartottunk északnak a Grossglocknerhez. Még utazásunk legelején elhatároztam, beugrunk a gleccserhez, és végigmotorozunk a panoráma úton. Megérte. A korábbi internetes honlapokon olvasható beszámolókból sejtettem, mire számíthatunk. Kellemes, tizenhét fokos meleg és napsütés várt minket, a 2369 méter magas megállópontnál.

Fotók: Segesvári Csaba

A GPS is ennyit mutatott. Legalább a magasság stimmel, ha néha el is téveszti a célt. Rövid pihenő, álmélkodás a gleccseren, a hófödte hegycsúcsokon. Ismerkedés a mormotákkal, hál’istennek, nem az út közepén. Mivel még egy órányi út volt hátra, továbbálltunk.

Csodálkoztam azokon a motoros kollégákon, akik néha elrepesztettek mellettünk, ugyanis olyan tempó mellett a környezetből semmit nem láthattak. Persze annak is megvan a fílingje, ha száguldozik az ember 2000 méter felett. Masszív 40-es tempóval poroszkáltunk felfelé, rá kellett jönnöm, hogy hiába nyomatékos a motor, ezen az úton a 2000-res fordulat igencsak kevés. Mentségemre, alföldi gyerek vagyok. Ahogy kezdtünk leereszkedni a hegyekről folyamatosan melegedett a levegő. Estére rövid séta maradt a szálló körül, majd a meteorológiai előrejelzés elemzése: eső. Ciklon és vihar. Csupa biztató dolog.

Tizennegyedik nap: Bad Gastein–Budapest–Szeged 750 kilométer - 11 óra

Reggel 8 fokra és szakadó esőre ébredtünk. A kézi számítógépemen újra ellenőriztem, milyen idő várható, de csak hatalmas felhőket láttam a műholdképen. Plusz lehűlést és esőt jósoltak aznapra. Szakadó esőben indultunk haza, Graz előtt alsóruházatunkat szárazra cseréltük. Annyira szakadt az eső, hogy a pihenőhelyre ki kellett állni. Kellemes érzés volt.

Valahol Graz és a határ között még egy ebéd és szárítkozás is belefért. Utána ömlő esőben haladtunk hazafelé, a mobilom is beázott a kabát külső zsebében. Veszprém közelében lehagytuk a csapadékot hozó felhőket, újra szárazra cseréltük ruháinkat. Olaszországban ugyanis nem esik. Sehol. Akkor minek esőruha. Muhahaha. Ezen töprengtem hazafelé, majd' nyolc órányi szakadó esőben történő vezetés közben. Miután a vizet kiöntöttem a csizmából, elcsomagoltunk, és a száraz edzőcipőben száguldottunk hazafelé.

Már csak Kisteleknél ért el az eső, de mindössze tíz percig szakadt. Van egy elméletem: gondolom, sokan ismerik, ha elég gyorsan mész, mint a puskagolyó, csatornát vágsz az esőbe. Persze hazardírozás 145 kilométer/órás sebességgel szakadó esőben menni, de ki kellett próbálni. Száraz edzőcipőben értünk haza. Mire felhoztuk a dobozokat újra elkezdett szakadni. De ezt már az ágyból néztük.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeptember 11 - egy túlélő visszaemlékezései

Hét év után először állt a nyilvánosság elé egy brit nő, aki túlélte a 2001. szeptember 11-i terrortámadást. Christine Sweeting szerencsésen megmenekült. VIDEÓVAL Tovább olvasom