Kisalföld logö

2016. 07. 31. vasárnap - Oszkár 21°C | 31°C

Kikötött a Progressz teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomáson

Sikeresen kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) a Progressz M-14M jelzésű teherűrhajó szombat hajnalban - közölte a Moszkva melletti irányító központ.
A Progresszt szerda éjjel indították útnak a kazahsztáni Bajkonurból. Az űrhajó automata üzemmódban közép-európai idő szerint szombat hajnalban 2 óra 8 perckor csatlakozott rá az űrállomásra.

A teherűrhajó több mint 2,6 tonna rakományt szállított a Földtől mintegy 350 kilométer távolságban keringő űrbázisra. A Progressz rakterében egyebek között vizet, élelmiszert, orvosi eszközöket, fehérneműt, piperecikkeket, valamint tudományos kísérletekhez szükséges felszereléseket hozott az ISS-en dolgozó hat űrhajósnak.

Az űrállomáson jelenleg három orosz (Anton Skanlerov, Anatolij Ivanyisin és Oleg Kononyenko), valamint két amerikai (Daniel Burbank, Donald Pettit) és egy holland (André Kuipers) űrhajós teljesít szolgálatot.

Az orosz űripar fekete évet zárt tavaly, miután öt indítás fulladt kudarcba. Tavaly augusztus 24-én egy Progressz lezuhant, mert a start után 325 másodperccel meghibásodott a Szojuz hordozórakéta. Ennek következtében három hónapig nem tudtak újabb űrhajót indítani a Nemzetközi Űrállomásra. Az októberben lezárt vizsgálatok szerint emberi mulasztás történt, az indítás előtti ellenőrzés során hanyagul jártak el a szakemberek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Braille-írású szakácskönyvet adtak ki Lengyelországban

Braille-írású szakácskönyvet adta ki Lengyelországban. Marek Kalbarczyk, a könyv vak társszerzője… Tovább olvasom