Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Aragónia szíve, Zaragoza

Bár nem ez a legtipikusabb célpontja a Spanyolországba érkező magyar turistáknak, még tengerpartja sincs, idén nyáron mégis érdemes lehet ellátogatni Zaragozába – nemcsak a város szépsége miatt, hanem azért is, mert magyar kulturális évad kezdődik itt.
Az Aragóniai királyság egykori és a hasonló nevű autonóm tartomány fővárosa az Ebro és mellékfolyói, a Huerva és a Gállego partján, a tartomány közepén, egy völgyben fekszik. A változatos, sivataggal, erdőkkel, hegyvidékekkel tarkított tájon, a város vonzáskörzetében közel 800 ezer, magában a városban mintegy 670 ezer ember él, ezzel Zaragoza Spanyolország ötödik legnagyobb települése.

A várost stratégiai fekvése a történelem során igen népszerűvé tette a hódítók körében. Az egykori kelta falu helyén épült karthágói katonai erődítményt, Saldubát terjeszkedésük során előbb a rómaiak, majd Kr. u. 714-ben az arab hódítók vették be, és Saraqustának nevezték el. A város később a Córdobai Emírséghez tartozott, és fokozatosan a legnagyobb arab várossá vált az Ibériai-félsziget északi részén. Nagy Károly is megpróbálta elfoglalni 777- ben, de a város védői hősiesen kitartottak.

A hatalmas és gyönyörű mór palota, az Aljafería.
A hatalmas és gyönyörű mór palota, az Aljafería.

Az aragóniaiak 1118-ban foglalták el a várost, és megtették királyságuk fővárosává, de rövidesen León-Kasztília fennhatósága alá került. Később, a 18. században a Napóleon elleni háborúkban két nagyobb, hónapokig tartó ostromot is ki kellett állnia a városnak.

Forró nyár, hűvös tél

A várost – a környező hegyek miatt – kontinentális sivatagi éghajlat jellemzi, minimális, a tavaszi időszakra koncentrálódó esővel és sok-sok napsütéssel. A nyári hónapokban nem ritka errefelé a szárazság, ilyenkor a hőmérséklet a 40 fokot is elérheti. A telek a regionális átlaghoz képest hidegebbek, elsősorban a gyakori köd és a hideg, száraz északnyugati szél, a Cierzo, valamint az északról érkező Tramuntana miatt.

A város életében több legenda is kapcsolódik a kereszténység korai megjelenéséhez az Ibériai-félszigeten. Az egyik, talán a legismertebb, amely szerint Szűz Mária egy oszlopon állva jelent meg Szent Jánosnak az 1. században. A jelenés helyén és annak tiszteletére épült az Oszlopos Miasszonyunk-katedrális. Az eseményt minden év októberében nagy fesztivál keretében ünneplik meg a városban.

A bazilika közelében, az Ebro partján áll a városháza, a Lonja, mellette pedig a hatalmas San Salvador-katedrális, amely egy muszlim mecsetre épült rá. Ebben a negyedben van az egykori római fórum maradványa is. A templomok, székesegyházak közelében a hangulatos tapasbárjairól híres El Tubo negyed várja a látogatókat, közvetlen mellette pedig az éjszakai bárjaival, szórakozóhelyeivel csábító El Casco Viejo.

Az óvárostól kicsit távolabb található a hatalmas és gyönyörű mór palota, az Aljafería, ahol jelenleg az aragóniai parlament ülésezik.

A város fölé magasodó Mária Magdolna-szentély (a kép előterében) és az Oszlopos Miasszonyunk-katedrális.
A város fölé magasodó Mária Magdolna-szentély (a kép előterében)
és az Oszlopos Miasszonyunk-katedrális.

A város két legérdekesebb múzeuma a szépművészeti múzeum, ahol El Greco-, Ribera- és Goya-képeket csodálhatunk meg, míg a Camon Aznar Múzeumban Rubens, Rembrandt, Van Dyck, Velasquez, Goya, Renoir és Manet műveiből tekinthető meg állandó kiállítás.

Közlekedés

A zaragozai repülőtér meglehetősen kicsi, de például az Iberia, vagy a fapadosok közül a Ryanair közlekedtet ide járatokat. Utóbbival legegyszerűbben Frankfurtból juthatunk el a városba, ahová Budapestről is repülnek Ryanair-járatok. Zaragoza elsőrangú közúti összeköttetéssel rendelkezik a két nagy spanyol várossal, Madriddal és Barcelonával. A két városból vonattal is könnyen megközelíthetjük Aragónia fővárosát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2108. április 22.: az Élettelen Föld Napja?

A Föld Napja (április 22.) mozgalom fontos változásokat indított el a természetvédelemben, de sajnos… Tovább olvasom