Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

˝Sajtóreggeli˝ a győri főkapitányságon

A meghívott vendégek a 2014. januárjában átadott Intézkedéstaktikai Házat is megtekinthették.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság adott otthon 2014. február 13-án annak a rendezvénynek, ahol a kormányhivatal, a társszervek és az igazságszolgáltató szervek megyei szóvivői, valamint a megyei és a helyi önkormányzatok kommunikációs munkatársai vettek részt, a megyei rendőr-főkapitányság meghívására.

Az összejövetel főszervezője, Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, rendőrfőkapitány kiemelte, hogy fontosnak tartja a kölcsönös kommunikációt, az információk egymás közötti áramlásának folyamatosságát.

A rendőrség kommunikációs tevékenységének jelenlegi arculatát Szabóné Csontos Stefánia rendőr ezredes Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálat főosztályvezetője mutatta be. A rendezvény résztvevői egymás munkájába is betekintést nyertek, tapasztalatokat cseréltek, ezzel is fokozva a kommunikációs együttműködés hatékonyságát.

A rendezvény zárásaként a 2014. januárjában átadott Intézkedéstaktikai Házat is megtekinthették a vendégek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Becsúszott csatornafedél Győrben - Oszlop a kerékpárút közepén - fotók

Olvasónk fotós összeállításban hívja fel a figyelmet a kerékpáros közlekedés buktatóira Győrben. Tovább olvasom