Kisalföld logö

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 22°C Még több cikk.

Ez a Bohémélet? Nem, ez a Rent!

A Győri Nemzeti Színház ez évi u.n. nagy durranásával, a Rent c. rockoperával várja a közönséget. Az efféle darabokat általában a közönségvonzó szándékkal mutatják be, és előre borítékolják a kasszasikert a színi direktorok. A győri Rent kivitelében és értelmezésében inkább vállalja a megosztó, mint a sikerhajhász jelzőt.


Az előadást több fórumon is próbálták népszerűsíteni. A Bridge Hallgatói Klubban is szerveztek közönségtalálkozót jeles művészek részvételével. A színház részéről ennek az egyedülálló és ötletes kezdeményezésnek az volt a szándéka, hogy az egyetemista fiatalok körében magvető misszióként járjon el a teátrum és az új premier érdekében. Az akció sikerességét az előadás szériaszáma igazolja majd vissza, no meg azt is, vajon a közönség életre vagy halálra ítéli a produkciót!

A mű állítólag összefüggésben áll Puccini Bohémélet c. operájával. Az igazság eközben az, hogy aki nem ismeri az operát, a Rent megnézése után nem fog ráismerni a történetre, vagy a dallamvilágra, ugyanis egy-két adategyezésen kívül semmi nem emlékeztet Puccini remekművére.

De ez nem is lenne olyan hatalmas probléma. Az már inkább anomália ízű érzést kelt, amikor a szünet után bátran válogathatunk az időközben megüresedett székek közül. Például ez sem azonos a Puccini által keltett élménnyel.

A darab zenéje messze alulmúlja az esztétikai minőség létminimumát. A nézők legtöbbje egyetlen dallamot sem tud magával hazavinni, mert a melódiák nem megjegyezhetőek, nem adnak sem élményt sem semmiféle emelkedettséget. A zenénél csak a hangosítás borzasztóbb! A győri színházterem soha nem a kitűnő akusztikájáról volt híres, de ilyen rossz, dinamika nélküli, össze-vissza hangzást még nem hallottam benne. A zene általában üvölt, a számok egysíkúak, az akusztikai esemény maga a fizikális fájdalom. Az énekeseket legtöbbször nem lehet érteni, nem beszélve a többszólamú vokális részekről, amiben a kórust alig lehet hallani. Magyarul: Ez kérem nem színvonal!!!

A színészek sok energiával dolgoznak, helyenként néhány tehetséges és jó alakítás kiviáglik a sötétből. Mózes Anita játéka egyenesen kiragyog a sok uniformist húzott „színészmesterségtelenségből", a karaktert teljes lelki mezítelenségében láttatja, ami mellett egyetlen néző sem fog szó nélkül elmenni. A civakodó szerelmespár „fiú" tagját játszó Nyári Darinka fölényesen uralja a szerep énekes részét és tökéletesen kiegészítője a Mózes Anita által játszott nőnek.

Ha sportriporter számolna be, így fojtatná; a pontszerző helyeken nincs több versenyző. Sajnálatos, hogy a színpadon a tehetségét vásárra vivő színészgárda többi tagja nincs „gólhelyzetbe" hozva. De félre az ostoba sport-metaforizálással.

A néző joggal várna nagyszabású alakításokat a többi művésztől is, de nem történik meg. Mentségükre legyen mondva, nem miattuk. Ilyen darabot nem lehet jól eljátszani. Több oka is van. A darab rendezője Nagy Viktor nem volt képes a zenedráma súlypontjait megfelelő helyzetek teremtésével kiemelni, azoknak megfelelő nyomatékot adni. Egyetlen pont szúr szemet a nézőnek, amikor az AIDS-ben elhalt, transzszexuális szereplőt fehér ruhában, kezeivel kereszt alakúra formált testét kiviszik a színpadról. Kiviláglik a darab sötétre komponált látványvilágából ez a pillanat, nem csupán azért, mert a sok sötét ruha között van egy fehér is, hanem, mert ez a szinesztézia egy finoman szólva sem példaértékű életet, pontosabban halált quasi krisztusi értékké magasztosít. A keresztyénség szimbólumaival egy kicsit óvatosabban kellene bánni.

Egyébként még ez sem lenne akkora skandalum, mégis a történet végére azzá válik, hiszen ebben a bohém világban, ahol normális életforma a homoszexualitás, élelmiszerrel egyenértékűek a kábítószerek még az sem lép le postafordultával, aki megtehetné, hanem inkább ezt az életformát választja. Miért? Mert karácsony van? És akkor az elhunyt transzvesztita fiú-lány visszatér manökenléptekkel és angyalszárnyakkal. Na ne.

Komolyan kérdezem – 2010 karácsonyán ez az üzenet a világnak? Amikor mindenütt a valódi értékek válságáról hallunk, sőt mi több érzékeljük is a bevásárlóközpontoktól az iskolákon át templomokig, akkor példaértékké nemesítik a szemünk láttára a színházban? Ahelyett, hogy a visszautat jelölnék? Nem szabad a közönség elpártolásán csodálkozni.

Hiába Kentaur remek látványvilága, amiből Nagy Viktor elég keveset tesz láthatóvá, mivel általában feketével világít, hiába az energiáikat felőrlő színészek munkája. A katarzisnak esélye sincs ebben a semmitmondó történetben, a rossz ideológiai iránymutatásról nem is beszélve.

Lehet, hogy a hamburger hazájában a múlt század végén lehetett ezzel a minőséggel és mondanivalóval sikert aratni, de csalódnék a déli harangszó, a c-vitamin vagy a Rubik kocka hazájában, ha ez a mű ebben a formájában hosszú életet érne meg. De még az is lehet, majd a nép, az az istenadta eldönt.

Kapitány Péter

Olvasóink írták

  • 11. ikoci 2011. február 01. 20:45
    „Kedves Mindenki!
    maradjunk már a legelején abban. hogy igaz ezen a területen is, mint minden máson, hogy ÍZLéSEK ÉS POFONOK. én példál már 5ször láttam a Rent című rockoperát. és biztosíthatok mindenkit, hogy hatodszor is le fogok menni. először a főpróbát láttam és megmondom őszintén nem tudtam biztosan megmondani, hogy mi fog kisülni belőle. egyet tudtam, hogy meg kell néznem mégegyszer, hogy megértsem, felfogjam, átérezzem és élvezni tudjam a darabot. és ez a második alkalom egyenlő volt a "szerelemmel". tény, hogy hangosítási problémák adódtak nem is egyszer. de.... mikor megy minden teljesen tökéletesen? soha! például amikor utoljára láttam, meglepett, mert egy teljes mértékben összeérett, szinte problémamentes, bolondos "BOHÉM" társulatot láttam, egy fantasztikus darabbal.
    valaki magyarázza azt meg nekem, hogy miért van az, hogy minden kritikus (vagy olyan ember, aki megpróbál valamiféle kritikát/véleményt írni)csupán egyetlen egyszer látja a darabot? mert ha bebizonyítja az illető, hogy neki mindig minden úgy megy, mintha azt 1000 éve csinálná, semmi baki, vagy hiba nélkül, akkor az a valaki joggal ülhet le és írhat mindenféle kritikákat vagy annak nevezett cikkeket!
    persze, hogy az embernek nem lesz kedve elmenni és megnézni ezt a darabot. csupa rosszat hall róla. szinte nevezhetjük úgy is, hogy egyfajta "lejáratókampány" megy a darab ellen. ÉS AZ A BAJ, HOGY NEMCSAK A DARAB, DE A SZÍNÉSZEK, A RENDEZŐ, A MUNKÁTÁRSAK, A SZÍNHÁZ, SŐT VALAHOL GYŐR ELLEN IS! csak az a kérdés, hogy meddig...
    és nagyon kíváncsi leszek arra, hogy az új darab, a Mária evangéliuma milyen kritikát kap majd! vagy azt is kapásból leszólják, mert valakinek nem tetszik az, ahogy Nagy Viktor rendez??!! pedig azt is meg lehet nézni!
    vagy az kapásból más elbírálásba fog kerülni, mert egy kicsit nekünk, prűd és konzervatív magyaroknak ez tetszik? vagy mert ezt várja el tőlünk a társadalom, hogy ez tessen?
    mindenesetre megérdemelné a Rent, hogy mindenki adjon neki egy esélyt és előítéletek nélkül űljön be és nézze meg. én ott leszek legközelebb is! 2011. február 27. (vasárnap) 17:00.”
  • 10. egyharmad 2011. január 17. 18:54
    „kedves emilybronte! (6)

    Azt hiszem VJack irasat nyugodtan tekinthetjük egy szinikritikus velemenyenek.”
  • 9. VJack 2011. január 13. 23:21
    „Borzalmas előadás. Én lehetnék az utolsó, aki szólhatna a csúnya beszéd miatt, de undorító, hogy a verbális ocsmányság teljesen öncélúan és erőltetve van a darabban. Gondolom, így hangzik modernnek... De ez még nem is volna akkora baj, csakhogy a "mű" mondanivalója a nullához konvergál. Ha van is, azok értéktelen közhelyek. Igazán erős konfliktus sincs felvázolva - a valódi pihenésre vágyó nézők örömére. Sem csúcspontja nincs a műnek, sem katarzisa. Ha modern, mai problémákról akar szólni a darab, akkor az nagyon rosszul sikerül neki. Abban pl. erős a Trainspotting, vagy filmben a Requiem egy álomért. A színészek a legkevésbé hibásak, nyilván azt játsszák, ami szerepet kaptak, ezekben a szerepekben pedig sok köszönet nincs.

    Nem hiszem, hogy az emberek nagy része buzulást akar a színpadon látni. Még akkor sem, ha a travi főszereplő kapta a legnagyobb tapsot. Nyilván a magára kényes néző erősebben csapta össze a kezét önmaga megnyugtatására, hogy "lám, milyen toleráns is vagyok, én a puha fotelben modernkedő sznob".

    Az külön sz.r a tortán, hogy az Alföldi Robertához méltó darab rendezője Vezérrajongó, népnemzeti gondolkodású, narancsos ember. Lehet Korcsmáros ballib volt, de az akkori előadások után legalább volt tartalom, amiről beszélni lehetett.

    Ja, a kritikával teljesen egyetértek.”
  • 8. totlasz 2011. január 13. 21:31
    „Kedves emilybronte!
    Egyetértek azzal,hogy mi olvasók és színházszeretők megérdemelnénk szakértői színikritikát.Ennek elmaradása-nem sokszor tapasztaltam ilyet-rémisztő gondolatfolyamot indított el bennem.Remélem, ezek a gondolatok távol állnak az általunk ismeretlen igazságtól,bár félek,ha kiderülne,lesújtana mindannyiunkat!
    Attól tartok ugyanis,hogy nem tisztán művészet-szakmai okok húzódnak meg a háttérben,bár ne legyen igazam!
    Kapitáy úr véleménye akár szakmai,akár magán, megegyezik a saját magánvéleményemmel,és köszönöm neki,hogy nyíltan felvállalta azt.”
  • 7. vayacondiaz 2011. január 13. 02:23
    „"A Győri Nemzeti Színház ez évi u.n. nagy durranásával, a Rent c. rockoperával várja a közönséget."
    Hát nagy durranás volt, kipukkadt a lufi....
    Félre a tréfát, hát a darab ismeretében mondjuk én sem értem miért kellett bemutatni pont karácsonykor.....Véleményt inkább nem alkotok a műről, mindenki nézze meg magának, tanulságképpen érdemes. Ez egy olyan darab, ami miatt le lehet mondani szerintem a színház élvezetéről. Köszönjük.”
  • 6. emilybronte 2011. január 13. 00:44
    „A Kisalföld vehetné magának a fáradságot és megtisztelhetné az olvasóit, a színház nézőit és az előadásban játszó színészeket azzal, hogy egy színikritikussal írat kritikát nem pedig egy nézői hozzászólást jelentet meg kritikaként, amit köszönjük már olvastunk:
    http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/ujra_hodit_a_rent/2196864/

    De ha mégis ennyire tetszett Kapitány Péter úr hozzászólása és "szakértelme", akkor máskor jelezzék, hogy ez egy nézői vélemény. Elnézést, de ki az a Kapitány Péter és miért volna az ő véleménye mérvadó? De ha már nézői véleményeket közölnek, akkor közöljenek a negatív mellé egy pozitívat is.”
  • 5. sheepee 2011. január 12. 23:11
    „Egy korábbi cikknél már elmondtam a véleményemet, bemásolom ide, hátha emiatt ad egy esélyt a darabnak valaki :)

    "No, akkor én is hozzászólnék, hogy ne csak a mérleg egyik serpenyőjébe kerüljenek kritikák.
    Előre le szeretném szögezni, hogy már úgy mentem a színházba, hogy ismertem a darabot, utánajártam, meghallgattam az eredeti, Broadway-en játszott változatot. Meg kell, hogy mondjam, a győri változat nekem nagyon tetszett, nagyon jól adták elő a színészek, ezt a tényleg közönségmegosztó darabot.
    Tény, hogy ez a mű nem való mindenkinek, valakinek bejön, valakinek nem. De gondolom, ugyan ezt elmondhatjuk szinte az összes színdarabról (én személy szerint pl a Moliere c. darabot a nullával tartom egyenértékűnek, de mint mondtam, kinek ez, kinek az). Az is biztos, hogy ennek a darabnak az USA-ban jobban van létjogosultsága, hisz (szerencsére) itt nem botlunk úton útfélen AIDS-esekbe, drogosokba. (hajléktalanjaink azért akadnak).
    Ez a darab szerintem pont arról szól, hogy meg kéne tanulni félre tenni az előítéleteket, ez lenne a célja, ez lenne a mondanivalója. (hogy az aids-es, drogos, meleg, transzvesztita, hajléktalan ember nem szükségszerűen rossz ember). Nem mondom, hogy aki önként választja ezt az életvitelt, azt sajnálni kéne, de higgyétek el nekem, legtöbbjük nem készakarva lett drogos, aids-es (a melegekről nem is beszélve).
    A zene szerintem nagyszerű, bár tény, ha nem hallom az eredetit nem ragadt volna talán meg bennem. A zenészek se voltak teljesen pontosak, és a keveréssel is volt probléma. (Ahogy ezt lejjebb többen írták) Ellenben én a szöveget mindenhol értettem, lehet sikerült már valamit finomítani rajta)
    Ahogy az évad műsorát nézem, elég céltudatosan úgy van összeválogatva, hogy minden rétegnek, korosztálynak legyen valami érdekesebb, közel állóbb a 8 előadás közt, és szerintem ez így is van jól.
    Szóval, aki esetleg nem tudna dönteni, de a történet nem áll tőle messze, menjen el, szerintem tetszeni fog neki. Bár bérlettel láttam, a közeljövőben szerintem újra meg fogom nézni, engem magával ragadott.
    Végezetül egy kis infó a darabról: Amerikában 12 évig játszottak, több mint 5000 előadást élt meg, számos díjat besöpört (Tony, Pulitzer), amik talán bizonyítják, hogy nem egy csapnivaló darabról van szó. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Rent)"”
  • 4. Kapitány 2011. január 12. 22:16
    „"A keresztyén és keresztény szó között a világon egyedül a magyar nyelvben van különbség. Kuriózumról van szó. Az első forma egy idő óta protestáns szóhasználat, a második a római és a görög katolikus. Így a szó a felekezeti hovatartozás kifejezője. A Magyar Tudományos Akadémia Helyesírási szabálya a római katolikus lakosság statisztikai többségére való tekintettel tette hivatalossá a keresztény alakot, de megengedi a protestáns keresztyén alak használatát is."
    ...a "j" nem tudom, hogy maradt benn, de természetesen a korrektúra sem működik mindig "rentesen" :-)
    "Az már inkább anomália ízű érzést kelt"
    ezzel mi a baj?
    sokkal nagyobb baj, hogy amit írtam, az igaz - meg kell nézni a produkciót és aki látja, igazoltnak érzi. és pont”
  • 3. Pesza04 2011. január 12. 21:37
    „Nálam is nagy az egyetértés a cikk szerzőjével, csak azért nem mentem el a szünetben mert 1 nem illik, 2 karácsonyra kaptam a jegyet a páromtól..
    Hát igen az anygyalszárnyak tulajdonosa elég hamisan zengte a nótákat...”
  • 2. enéh 2011. január 12. 15:39
    „Kedves Péter! Azért ez a kritika is hagy kívánnivalót maga után. "Az már inkább anomália ízű érzést kelt" - nem tudom, de számomra ez értelmezhetetlen. A folytatásban: "Ha sportriporter számolna be, így fojtatná", keresztyén stb. Ettől függetlenül maga az írás mondhatni, jól felépített.”
  • 1. hidas 2011. január 12. 15:38
    „Teljes mértékben egyetértek a fenti kritikával! Még annyit tennék hozzá, hogy az énekhangok több helyen hamisak is voltak! És valóban 2010 karácsonyán ezt a darabot bemutatni... hát nem találok megfelelő finom jelzőt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Paneltűz Sopronban - fotókkal, videóval

Sopronban a IV. László király utcában kiégett egy panelház 4. emeletén található lakás.… Tovább olvasom