Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Meglepő összefüggés hajszín és emlékezőképesség között

Német kutatók rájöttek, hogy egy bizonyos fehérje egyszerre szabályozza a tanulásért és emlékezésért felelős agyműködést, valamint a hajszín alakulását.

Matthias Kneussel, a hamburgi egyetemi klinika molekuláris neurogenetikai intézetének munkatársa és kollégái egereknél kapcsolták ki a muszkelin nevű fehérjét kódoló gént, hogy megvizsgálják annak az idegsejtek anyagszállításában betöltött szerepét. A beavatkozás hatására bizonyos, a tanulással és emlékezettel kapcsolatos agyterületeken megváltoztak az agyhullámok. Ezen kívül az eredetileg fekete színű állatok néhány hét elteltével csokoládébarna színűek lettek.

A szőrszín változásával eredetileg nem számoltak a kutatók - derül ki a Der Standard című osztrák lap internetes kiadásából (www.derstandard.at). A szőrszín módosulását a festékanyagok megzavart szállítása okozhatta, vélik a kutatók. A tanulási zavarok jobb megértése mellett a mostani eredmények ezért akár azzal kapcsolatban is új ismereteket hozhatnak, hogy mi váltja ki az őszülést, és az idő előtti őszülés terápiával való megakadályozásához is hozzájárulhat - írják a kutatók a Neuron című szaklapban.

Olvasóink írták

  • 1. miracle 2011. április 18. 20:51
    „Még a végén tudományosan is bizonyítást nyer, hogy van alapja a szőke nős vicceknek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kész az agy géntérképe

Elkészült az emberi agy első átfogó genetikai térképe, 94 százalékos az emberek közti egyezés -… Tovább olvasom