Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Elaltatták a prágai állatkert vesebajos tigriskölykét

A prágai állatkert két héttel ezelőtt kénytelen volt elaltatni azt a tavaly júliusban született ritka szumátrai tigriskölyköt, amelynél súlyos öröklődő betegséget diagnosztizáltak.
Az elmúlt hónapokban számos állat pusztult el váratlanul az állatkertben. Az intézmény karácsonykor mutatta be a tigriskölyköt a nagyközönségnek, amikor a nagymacskák pavilonja újra megnyitotta kapuit a júniusi árvizeket követően. A fiatal állatnál január közepén kezdtek jelentkezni az egészségi problémák és egy alapos vizsgálat során örökletes cisztás vesebetegséget állapítottak meg nála.

"A tigris nem evett, nem ivott és nagyon kimerült volt. A hasa felpuffadt és a szemei beesettek voltak. Az állatorvos és a gondozók ezért az elaltatása mellett döntöttek" - közölte az állatkert, hozzátéve, hogy remélhetőleg ez volt az utolsó szomorú esemény, amely a tavalyi árvizekhez kötődik.

A szumátrai tigriskölyök tavaly július végén jött a világra. Anyja, Surami, vemhesen vészelte át a júniusi árvizeket és a nőstényt többször is be kellett nyugtatózni az átköltöztetések miatt. A stressz eredményeként az anyaállat képtelen volt rendesen gondját viselni a kicsinyének, ezért a gondozóknak kellett besegíteniük a kölyök nevelésébe. Ilyen kombinált gondozást korábban még nem alkalmaztak szumátrai tigriseknél. A gondozók ezért is beszéltek rendkívüli sikerről, amikor a kölyök rendesen kezdett fejlődni.

Suramin és a két héttel ezelőtt elaltatott kölyök apján, Falcon kívül az állatkert még egy Madla nevű nősténynek ad otthont.

A szumátrai tigris a legkisebb a ma élő hat tigrisalfaj közül. Vadon élő példányai - mintegy 400 egyed - kizárólag az Indonéziához tartozó Szumátra szigetének alacsonyan fekvő területein és hegyi erdőségeiben fordulnak elő. Ezen kívül nagyjából 100 példányuk él Európa különböző állatkertjeiben. Az állatok a természetes élőhelyeik elpusztítása és az orvvadászat miatt kerültek a súlyosan veszélyeztetett fajok közé.

A prágai állatkert decemberben veszítette el Tonya nevű nőstény elefántját, amellyel vírusos fertőzés végzett. A Padang nevű orángután emésztési problémák miatt pusztult el karácsony után. Egy ritka pálmakakadu-kölyök (Probosciger aterrimus) pedig az év elején pusztult el, valószínűleg hirtelen fellépő veseelégtelenség következtében.

Nyitóképünk illusztráció.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Mount Everestet is átrepülhetnék a dongók

A dongók még a 8848 méter magas Mount Everest fölött is képesek lennének átrepülni, legalábbis… Tovább olvasom