Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Holtverseny összetettben tíz hét tippelést követően

Tizenkét helyes tipp elég volt a győzelemhez Tippmester játékunk 10. fordulójában.

Folytatódott a Kisalföld, a győri Rába Quelle Fürdő és a Győri ETO FC közös játéka, a Tippmester. A tizedik fordulóban is közel ezer tippszelvény érkezett szerkesztőségünkbe, azonban telitalálatos megoldást ezúttal sem regisztrálhattunk.

Igaz, 13+1-est most nem is érhettek volna el játékosaink, mert a programban szereplő találkozók közül egy idő előtt ért véget. A múlt heti Felcsút–Mosonmagyaróvár NB II-es labdarúgó-mérkőzésen ugyanis a vendégek létszáma a megengedett alá csökkent, így a játékvezető a 87. percben lefújta a mérkőzést. Ennek az összecsapásnak az eredményét tehát senkinél sem vettük figyelembe, a 10. héten maximálisan elérhető eredmény a tizenhármas volt.

Ennyit azonban senki nem ért el, tizenkettest viszont ketten, így sorsolnunk kellett. A heti nyertes a győri Farkas Csaba lett, a második hely a szintén győri Virág Gábornak jutott. Hatan értek el tizenegyes találatot, közülük lett harmadik ifj. Pozsgai László csornai játékosunk.
Nyereményeiket, a labdát és a belépőket az Újlak utcai szerkesztőségünkben vehetik át. Összetettben továbbra is szoros az élmezőny, most ismét kettes holtverseny alakult ki.

A múlt héten vezető győri Világos Szilárd megőrizte pozícióját, mellé csatlakozott Buga Zoltán mosonmagyaróvári olvasónk. Természetesen a mögöttük lemaradóknak is van még esélyük a fődíj, vagyis a külföldi utazás megnyerésére, ám érdemes bekapcsolódni, folyamatosan játszani azoknak is, akik esetleg eddig nem voltak sikeresek, ugyanis az elért eredménytől függetlenül havonta – hamarosan újra – az összes beküldő közt értékes nyereményeket sorsolunk ki.

A játék 10. fordulójának helyes tippsora a következő:
X, 2, X, 1, a Felcsút–MTE 1904 félbeszakadt, 1, 1, X, 2, X, 1, 1, 1 + 1.

További információk és a teljes eredménylista a www.tippmester.kisalfold.hu internetes oldalon található.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lánya nevén nyert

Ezen a héten a nagyszentjánosi Papp Szandra érte el a legtöbb találatot, de mint kiderült, ő csak a… Tovább olvasom