Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Zenés Állatkerti Esték augusztus közepéig

A MÁV Szimfonikus Zenekar Strauss-estjével veszi kezdetét szerdán a nyolc koncertből álló Zenés Állatkerti Esték című programsorozat, amely augusztus közepéig minden héten szerdán várja a zenekedvelőket.

A hagyományos zenei estek visszatérő szereplője a Benkó Dixieland Band és a Hot Jazz Band, akik július 14-én, illetve augusztus 4-én lépnek fel. A koncertek fél kilenckor kezdődnek, de a szórakozni vágyók előtt már 7 órakor nyitva állnak az Állatkert kapui, sétát lehet tenni a pálmaház és a nagy tó környékén.

A szervezők az állatkerti környezethez illően könnyedebb zenei programot állítottak össze az idén is: a Bolyki Brothers július 28-án szórakoztatja a közönséget, Palya Bea és Szokolai Dongó Balázs duója augusztus 11-én hallható. Most első ízben lép fel az Állatkertben Rutkai Bori és a Specko Jedno szerenádokkal július 7-én, továbbá Sebestyén Márta zenész barátaival július 21-én. A koncertsorozatot a Budapest Klezmer Band augusztus 18-iki fellépése zárja.

A koncerteket a japán kert, a pálmaház, valamint a nagy tó közelében rendezik meg és mint azt Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője elmondta: "a késői muzsika ellen nem tiltakoznak az állatok, nem dübörgő zene hangzik ugyanis fel".

Szemtanúja volt egyszer a szóvivő annak, hogy a pávák a zene hangjára odamentek a krokodilház közelébe és végighallgatták a műsort. A zenészek sem nehezményezik, ha olykor hápogás vagy csipogás színesíti a műsort, a művészek is élvezik ezt a sajátos atmoszférát.

Az állatkerti zenélés jelentős hagyományokkal rendelkezik. Mint azt Hanga Zoltán felidézte, az 1866-ban létesített állatkertben már az alapítás évei után felléptek zenészek. Az intézmény saját 60 tagú szimfonikus zenekart is létrehozott 1910-ben, a húszas években indult Magyar Rádió pedig innen sugározta első koncertjét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Chrome lenyomta a Safarit

A Google Chrome került a harmadik helyre a böngésző programok toplistáján az Egyesült Államokban,… Tovább olvasom