Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Veszélyben Sebestyén Balázs élete?

A Class FM műsorvezetője tegnap reggel élő adásban arról panaszkodott, hogy hetek óta rejtélyes üzeneteket kap, melyekben egy ismeretlen azzal fenyegeti: kioltja az életét.
– Ha holnap nem jövök be, biztosan ez pacák rabolt el – jegyezte meg félig tréfásan Balázs. Kifejtette, hogy zaklatója mindennap csupa nagybetűvel írja üzeneteit, s hogy emiatt egyre inkább fenyegetve érzi magát - írja a Bors.

– Érzem, nem százas, pont az ilyen fazonoktól kell félni.

Aggodalma nem indokolatlan, mivel nem először szembesül háborodott rajongókkal.

– Volt egy lány, aki kilenc évig azon ügyködött, hogy gyakornokként dolgozhasson mellettem, mert valamikor 2003-ban látott a Normafánál, és akkor én úgy néztem rá, hogy szabályosan megigéztem a tekintetemmel.

Én semmire nem emlékeztem az egészből, ezért finoman megkértem a stábot, hogy válasszuk le a lányt, mert el fog rabolni, és életem végéig egy gödör alján kell babáznom vele.

Balázs egy molett lányról is mesélt, aki közös életet vizionált kettőjüknek.

– Képes volt több mint négy órát várni az akkori munkahelyem előtt, majd át akart adni két karikagyűrűt. Nyilván elküldtem, ám ezzel nem ért véget a sztori. Hamarosan a közönségem soraiban láttam viszont tapsolóemberként, aztán beosont az öltözőmbe, ahol már csak azt láttam, hogy simogatta a ruháimat.

Borsonline.hu

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minisorozat készül J. K. Rowling Átmeneti üresedés című regényéből

Háromórás minisorozatot készít J. K. Rowling első felnőtteknek szánt regényéből, az Átmeneti… Tovább olvasom