Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Tolvai Reni egy idegent látott a tükörben

Öt évig nem szeretett tükörbe nézni Tolvai Reni. Az énekesnő őszintén beszélt önbizalomhiányáról és arról, miként kényszerítettek rá éveken át egy számára idegen külsőt.
Naponta érik heves támadások Tolvai Renit rajongói oldalán, hogy miért festette át platinaszőke haját vörösesbarnára. „Ez már nem az igazi Reni, hanem egy műnő" – írja egyik rajongója, ám Reni értetlenül áll a támadások előtt, hiszen 18 éves koráig mindig is természetes barnás árnyalatú hajjal ismerte szülővárosa, Nagyvárad.

– Szeretném, ha mindenki megértené, hogy amíg nem kerültem a Megasztár színpadára 2010-ben, addig pont ilyen hajam volt, mint most. A rövid platinaszőkét a műsor miatt vállaltam, de sosem tudtam megbarátkozni vele – mondta a Borsnak Reni, aki kezdettől ellenezte a rikító hajszínt.

– Emlékszem, hogy Zsidró Tominak is panaszkodtam, hogy nem érzem magaménak ezt a színt, de vállaltam. Szörnyű volt éveken át úgy tükörbe nézni, hogy nem önmagam láttam, hanem csak egy szőke lányt. A műsorban így szoktak meg a nézők, nem festettem vissza a hajamat, nem lett volna akkor praktikus – emlékezett Reni, akinek önbizalmára és önértékelésére is nagyban rányomta a bélyegét a világos haj, és bizony még sokáig hiányzott a magabiztossága.

Borsonline.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezt ne nézze meg, ha fél a repüléstől

A 25 éves férfi azután nyúlt telefonjához, miután a repülőgép személyzete közölte: a Boeing 777-esen… Tovább olvasom