Kisalföld logö

2018. 11. 21. szerda - Olivér 4°C | 7°C Még több cikk.

Több európai sorozatot akar készíteni a Netflix

Az amerikai online műsorszóró és tartalomelőállító óriásnak világszerte 190 országban 137 millió előfizetője van már.
A Netflix szerdán bejelentette, hogy több nem angol nyelvű, európai sorozatot fog készíteni globális közönségének a spanyol La Casa de papel és a német Dark című sorozatok sikere nyomán.

Greg Peters, az amerikai óriáscég innovációs igazgatója egy csütörtökig tartó lisszaboni konferencián elmondta: az európai sorozatok globális sikere indokolja a lépést. "A Dark című krimisorozat nézői például 90 százalékban nem Németországból, Ausztriából vagy Svájcból származtak. Van-e még olyan német sorozat, amely ekkora nézettséget ért el más országokban" - érvelt az igazgató.

A konferencián Peters két új sorozattervet mutatott be. A Ragnarok az első norvég Netflix-produkció lesz. Az északi mitológia istene a sorozatban kamaszként reinkarnálódik a modern világban. A spanyol Alma című sorozat főhőse pedig egy amnéziás túlélő lesz, aki egy természetfeletti katasztrófából menekül meg. Mindkét sorozatot 2020-ban mutatja be a Netflix.

Peters hangoztatta, hogy az elmúlt három évben az Európai Unió országaiban készült eredeti, főműsoridős tartalmak 90 százalékát csak egy-két országban mutatták be, ami nagyon korlátozott.

Az amerikai online műsorszóró és tartalomelőállító óriásnak világszerte 190 országban 137 millió előfizetője van már. Európában azonban sokan bírálják az előfizetős tartalomszolgáltatás miatt. A brit köztévé és a franciák pedig ellenfélként tekintenek rá. A francia közszolgálati tévé nem is akarja többé eladni sorozatait a Netflixnek. A TF1 és az M6 csatornával összefogva 2019-ben inkább közös platformot indít Salto néven.

Egyes kritikusok szerint azonban a Netflixszel való versengéshez egy európai szintű projektre lenne szükség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Me­g­ijedt a fe­le­sége ha­rag­já­tól George Clo­o­ney? Várat­lan dön­tést ho­zott a színész

Me­g­ijedt a fe­le­sége ha­rag­já­tól George Clo­o­ney? Várat­lan dön­tést ho­zott a színész
Jótékony célból elárverezteti egyik Harley Davidson motorkerékpárját néhány hónappal motoros balesete után. Tovább olvasom