Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Tim Burton Csodaországban - Kritika

Alice most 19 éves, nem sokkal összeszedettebb, de talán kevésbé idegesítő mint az eredeti meseregényben. És visszatér Csodaországba.

Alice Csodaországban – egy kicsit másként

Némileg megtévesztő Tim Burton legújabb filmjének címe, amely szó szerint megegyezik Lewis Carroll klasszikusával, ám mégsem egy szoros adaptációról van szó. Mivel az már az előzetesből kiderül, nem árulok el nagy titkot: Alice most 19 éves, nem sokkal összeszedettebb, de talán kevésbé idegesítő mint az eredeti meseregényben. Visszatér Csodaországba, ami nagyban megváltozott előző látogatása óta, amire ő azonban nem is emlékszik. Ezzel a csavarral éri el Tim Burton, hogy azt csinál Csodaországgal, amit csak akar, és senki nem veti a szemére, hogy ’ez Lewis Carrollnál nem így volt’. Így aztán megteremtheti saját őrült mesevilágát, ami – félreértés ne essék – cseppet sem áll távol az eredeti szürreális Csodaországtól. Attól a Csodaországtól, mely idén 145 éves, de egyrészt oly közel áll Tim Burton megszokott stílusához, másrészt olyan mélyen emberi kérdéseket jár körül, hogy ez a másfél évszázad fel sem tűnik.

Képzelet, valóság, vagy egyszerűen csak őrület?

Lehet vitatkozni, de én mégiscsak azt hiszem, hogy egyrészt Tim Burton egyik filmje sem gyerekeknek készült, s köztük e legújabb sem; másrészt gyerekfejjel Lewis Carroll műve is inkább zavarba ejtő és érthetetlen, mint élvezhető. Viszont felnőtteknek is lehet mesét írni, ami önmagában még nem hiba, csak tudni kell, hogyan.

A felnőttkor hajnalán járó Alice igencsak zavarban van, vajon ahová a nyúl üregén keresztül eljutott, az csupán képzelete szüleménye, álom, vagy valóságosan is létező. Megőrült volna?

Miért kellene olyan szürkén látni a hétköznapokat, ahogy azok vannak? Miért kellene belenyugodni a középszerűbe? Aki álmodni mer, az őrült? Ezek a kérdések azok, amikre a rendező egyértelmű választ ad: igen, őrültség, de a legnagyobbak mind őrültek. Talán az sem túlzás, ha személyes vallomásként értelmezzük ezt, hisz Tim Burton a legnagyobbak között van, és az őrület sem áll tőle távol – persze jó értelemben.

Pengeélen táncolunk tehát Alice-szal az őrület határán, mégis hiteles a film. Mese, de saját szabályainak megfelelő mese. Ellenpéldát is találok. James Cameron legújabb remeke szintén mese és valóság határán egyensúlyoz, azonban leesik a kötélről. Miért is? Azt elfogadom, hogy papírkártyák a katonák, az állatok beszélnek, egy falat süteménytől többszörösére nő az ember. Elfogadom, mert senki nem akarja azt mondani nekem, hogy ez a valóságban is megtörténik. Elfogadom, mert Csodaországban történik. Viszont nem fogadom el, hogy íjakkal és nyilakkal le lehet győzni a nehézbombázó repülőgép-hadsereget, még ha Pandorán vagyunk is a távoli jövőben, vagy az alternatív valóságban. De messze kanyarodtam a témától.

Mi a különbség a holló meg az íróasztal között?

Adott tehát Tim Burton hamisíthatatlan hangulata, az örökös irónia, amivel ábrázolni tudja az őrülteket, kicsiket, nagyokat, jókat és gonoszakat egyaránt. Adott emellett olyan színészek tökéletes játéka, mint Johnny Depp (Kalapos), Helena Bonham Carter (Vörös Királynő) és az egészen ismeretlen, de reményteljes Mia Wasikowska (Alice). Ott van továbbá a látványvilág, mely akarva-akaratlanul magával ragadja az embert, pláne ha van szerencséje 3D-ben, esetleg IMAX 3D-ben követni Alice-t Csodaországba. Mert rendezőnk nagyon is tudja használni a fejlődő technika adta lehetőségeket.

Merünk-e őrültek lenni, mint a legnagyobbak? Tudunk-e gyerekszemmel nézni felnőttként is a világra? Vajon mi is úgy döntenénk-e, mint Alice a film végén, meginnánk-e a fiola tartalmát? Persze nincs minden kérdésre válasz, mint ahogy azt az egyszerűnek tűnő találós kérdést sem sikerül megválaszolni, hogy ’Mi a különbség a holló meg az íróasztal között?’


Olvasóink írták

  • 3. marrci 2010. március 17. 13:33
    „A kritika tényleg kitűnő! Az Avatarról meg csak annyit, hogy Cameron papa nem tudta volna eladni a filmjét ha a rajongók által megkedvelt nép elpusztult volna. Így kellett nekik a jól megszokott "szerencse", mely persze a rendezőtől származik, és a természet odaadó segítsége, melyek nélkül csak kis széndarabkák maradtak volna. Persze ott is inkább maga a kivitelezés dicsérendő, nem maga a story, mely alapjaiban jó lett volna, de inkább egy amolyan No Country For Old Men stílusú befejezés illett volna hozzá, ahol a gyengét elnyomja az erős. De ennyi az Avatarról elég is, ilyen problémánk nincs az Alice-szal. Személy szerint nekem csak a hossza nem tetszett, de mindenki más. :)
    A feladványról pedig annyit, hogy a drága szerző és - többek között - korának nagy rejtvény "mestere" Sam Loyd, olvasók nyomásának engedve megválaszolták azt, ám valójában még így is válasz nélkül maradt. Ugyanis magát a feladványt úgy találta ki Dodgson (aka Caroll), hogy választ nem szánt rá, tehát az csak amolyan kreált válasz. Akik szeretnék tudni mi is az, jobb ha megtanulnak kicsit jobban angolul, majd a wikipedia ezen oldalára (http://en.wikipedia.org/wiki/Mad_hatter) szörfölve, a Mad Hatter´s Riddle részhez görgetnek. Sok szerencsét!”
  • 2. bugeinvillea 2010. március 12. 21:57
    „a pandorai nyilak fantasztikusan erősek és a navik igen jól céloznak.egy felnőtt navi távcsöves nyílpuskával simán lenyilaz percenként 2 nehézbombázót,még erős oldalszélben is.és nem esnek le a kötélről,mert nagyon fejlett az egyensúlyérzékük.:)
    amúgy alice-ra nagyon kíváncsi vok.”
  • 1. gyiluska 2010. március 12. 16:01
    „Nagyon tetszett a kritika, olyan, mintha az Élet és Irodalomban olvastam volna!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Angelina Jolie-nak Mick Jaggerrel is viszonya volt

A viszony idején a Stones énekese még házasságban élt Jerry Hall-lal. Tovább olvasom