Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Nem fér bele a koporsóba, elhamvasztották a kövér férfit

A férfi valaha a világ legkövérebb embere volt néhai 560 kilogrammos súlyával.
Megfelelő méretű koporsó híján elhamvasztották a mexikói Manuel Uribét, akit 560 kilogrammos súlyával a világ legkövérebb embereként vett nyilvántartásba 2006-ben a rekordok könyve.

Az időközben 394 kilóra lefogyott 48 éves férfi szívritmuszavarral került kórházba május 2-án és még hétfőn hunyt el szív- és veseelégtelenségben.

Édesanyja, Otilia Garza elmondta az El Universal című lapnak, hogy mivel nem találtak megfelelő méretű koporsót, a hamvasztást kellett választaniuk. Az AP hírügynökség szerint a krematóriumot a szokásosnál 60 százalékkal magasabb hőmérsékletre állították a négymázsás ember elhamvasztásához.



Az annak idején a legnehezebb élő embernek tartott Uribe egyike volt a világtörténelem három ismert legkövérebb emberének is.

Kórházba egy teherautó platójában, a számára épített speciális ággyal együtt egy daru segítségével szállították.

A 2002 óta ágyban fekvő Manuel Uribe mindig elutasította, hogy gyomorszűkítő műtéttel segítsenek rajta. Anyja szerint sokat szenvedett, de mindig jó kedélyű és - lehetőségeihez mérten - tevékeny volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kormánykerék és pedálok nélküli autót készít a Google

A kicsi, kétüléses elektromos autóknak egyelőre a prototípusai készültek el, amelyeket az… Tovább olvasom