Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Miből legyen hungarikum? - Szavazzon!

Készülőben egy törvény, de jelenleg nincs jogszabály arra, hogy hivatalosan mely termékek, magyar sajátosságok viselhetik a hungarikum jelzőt. Várjuk az ötleteket, szavazatokat. Miből legyen hungarikum?
A szegedi paprikára, a fütyülős barackpálinkára, a magyar szürkemarhára, a gulyásra, vagy éppen Puskásra már évek óta azt mondjuk hungarikum, pedig jelenleg hatályos jogi szabályozás nem rögzíti, hogy a hungarikum szót ki használhatja.

A fogalom tehát jogilag nem létezik, mégis jó néhány hagyományos magyar terméket ennek tekintünk.

A tervek szerint jogszabály határozza majd meg a hungarikum fogalmát. Új intézmény is alakult a kizárólag Magyarországhoz - a törvény szövege szerint a Kárpát-medencéhez - köthető termékek összegyűjtésére és menedzselésére.

A cím elérésének első lépéseként a települések vehetik számba helyi értékeiket, ezeket felterjeszthetik megyei szintre, az e rostán áteső termékek vagy más szellemi alkotások pedig eljuthatnak egy országos grémium elé, ahol nemzeti értéknek minősíthetik őket. A tervezet szerint a Hungarikum Nemzeti Bizottság által hungarikumnak vagy nemzeti kincsnek nyilvánított magyar értékek gyűjteményéből fog állni a hungarikumok nemzeti gyűjteménye.

Nem csak ételek, italok vagy tárgyak kerülhetnek ide, hanem állatok, találmányok, vagy éppen eljárások is. Még idén elkészülhet a hungarikum-törvény, amely szigorú szempontok alapján dönt arról, mi lehet majd hungarikum.


Miből lesz hungaricum?
Miből lesz hungaricum?

Jogszabály nincs Hungaricum Club azonban létezik

Az első nem hivatalos kezdeményezés, mely a magyar értékeket hivatott egyfajta minőségi védjeggyel ellátni, 2000-ben alakult. A Hungaricum Club alapítói olyan nagy múltra visszatekintő magyar vállalatok, mint a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt., a Pick Szeged Rt., a Tokaj Kereskedőház Rt. és a Zwack Unicum Rt. Megalakulásukkor több jellegzetesen magyar, nemzetközileg is elismert és keresett terméket vettek jelképesen oltalmuk alá. Jelenleg a tokaji aszú, a Pick szalámi, a herendi porcelán, a halasi csipke és Pető András konduktív nevelési rendszere, a Pető-módszer tartozik ide, ám a lista folyamatosan bővül.

Ön mit látna szívesen a hungaricumok listáján?

Kíváncsiak vagyunk, hogy önök mit olvasnának szívesen a hivatalos Hungarikumok listáján. Odafér-e a Pick szalámi, és a tokaji mellé a hortobágyi húsos palacsinta, a kakasnyalóka, az egri bikavér, a túróscsusza, a mákosguba, a vízilabda válogatott, a csárdás, és a mangalica is? Milyen megyei jellegzetességek pályázhatnak a hungaricum címre? Várjuk a javaslatokat, ötleteketa kommentek között! Később összesítünk, majd szavazunk!

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. meir 2011. január 07. 09:21
    „22-es!
    te szellemileg ..............i!!!
    a Gefilte Fish-t a Magyar zsidok talaltak ki,Magyarorszagon az 1800-as evekben!!
    a Solet fustolt libaval Magyar talalmanyu !! Fustolt libat CSAK ott kapni egesz Europaban!
    a Barhec szinten Magyar zsido talalmany!
    a Flodni-(sutemeny)-is az,azt mashol Europaban meg csak nem is ismerik!!
    ----------------
    ja!-es ha a GUNDEL-palacsinta lehet hungaricum,a tobbi miert is nem??”
  • 32. ortadon 2011. január 07. 07:44
    „b.ildi57!

    Megtisztelsz!”
  • 31. Pikulics 2011. január 07. 00:54
    „timi89
    Jó lenne, ha igy lenne. A régi dicsöség az éji homályba merült, csak igen halovány emléke önmagának.
    Lásd 28-as hozzászólásomat.
    Az olasz Salami typo ungarese kenterbe veri a Pick vegyszerszalámiját. A Herz egy ideig tartotta a szinvonalat. Gyulai, Csabai? Nagy ivben kerülendö.
    A magyar paprika régóta Peruból, Spanyolországból jön.
    Sajnos egyre kevesebbre lehetünk büszkék.
    Imádtam a magyar párizsit. De mióta szójarud lett belöle?!”
  • 30. timi89 2011. január 06. 22:40
    „- Pörkölt, halászlé, Újházi-tyúkhúsleves, Jókai-bableves, lecsó, disznótóros (hurka, kolbász), kocsonya, dödölle
    - Pick szalámi, Szegedi paprika, Makói hagyma, Gyulai kolbász, Csabai kolbász
    - szaloncukor, túró rudi, Szamos marcipán
    - Unicum, Egri bikavér, Tokaji aszú, Szikvíz, pálinka (barack- Kecskemáti barackpálinka, körte, szilva-Szatmári szilvapálinka, fűszeres)
    - Herendi porcelán, Halasi csipke, Matyó hímzés
    . Béres Csepp
    - Busójárás, karikásostorok,
    - puli, magyar vizsla, szürkemarha”
  • 29. szabozoli22 2011. január 06. 22:37
    „Miből legyen hungarikum??? Emberek hát a világon nincs annyi kátyú az utakon mint itt. Nyugodtan kinevezhetnénk a kátyúkat is hungarikumnak a gulyás mellé.”
  • 28. Pikulics 2011. január 06. 22:31
    „Kalocsai paprika eredeti Perui paprikából, magyar édesnemes paprika Kinából, disznósajt alföldi porcogóból,
    minöségi bor a falmellékröl, kalocsai csipke Kinából, Pick szalámi, Csabai-Gyulai kolbász válogatott, minöségi mócsingból, világszinvonalu magyar szado-mazo pornó, a kék Duna nosztalgikus emléke, valódi izes felvágott hus helyett szójából, a Györi pályaudvar külleme (+ az illata dobozolva), MÁV szerelvény WC-je a Budapesti induláskor (kis kinai lány a lelkét okádta ki a látványtól)”
  • 27. TomDenem 2011. január 06. 19:48
    „magyaros pizza”
  • 26. bleee 2011. január 06. 18:40
    „pozdorja! pozdorjává vagyok zúzva. Igazságod van. Bebiflázom és százszor leírom.”
  • 25. b.ildi57 2011. január 06. 17:37
    „Érdemes volt ezeket elolvasni, volt sok jó ötlet, de végre egyszer jót nevettem 16. Ortadon írásán.
    Milyen jó lenne ha ilyen hozzászólások lennének, nem egymás szidása mocskolódása.
    " Birkapaprikás, marhapörkölt, lecsó, krumplis tészta, tojásos nokedli, Rubik kocka, pálinka, tablettás bor, rendszám nélküli robogó, ittas vezetés, kint felejtett közlekedési táblák, kátyúk az utakon vagy utak a kátyúk körül"”
  • 24. pozdorja 2011. január 06. 16:53
    „01. blee: Ejnye-bejnye! Szerintem Te a NENYI-re gondoltál. A NYENYI az teljesen más dolog. Holnapra tessék fejből tudni a NENYI teljes szövegét. Leülhetsz! Egyes!”
  • 23. boggancs 2011. január 06. 16:37
    „Anyám tyúkja, a sárga villamos, mákos guba, csemege pirospaprika, magyar operettjeink is szép számmal vannak, igazi gulyásleves (ami nem holmi cupákos húscafat), szürke marha, mangalica, házi pálinka (nem holmi szeszpárlat), gyönyörű szép porcelánjaink több városból, a pumi és a puli, túró rudi alap, Pick szalámi, Budapest szalámi, makói hagyma és a kocsi (Kocs településen elkészített lovasszekér kifejezésből átalakult rövidítés- kocsi).
    Így nagy hirtelen felindulásból ennyit tudtam felsorolni, de rajta vagyok az ügyön.

    NagyBocs”
  • 22. háté 2011. január 06. 16:23
    „Hú, de agyament élőlények vannak!
    15-ős. nem az a kérdés, hogy a zsidók mit szeretnek?
    Itt most a magyar-dolgokról esik szó!
    <moderálva>”
  • 21. lebeke 2011. január 06. 16:23
    „A kisalföldvolán meg az ő " szolgáltatásai" .”
  • 20. annobon 2011. január 06. 15:42
    „ki nem osztott (de ügyvezetők által azért felvett) étkezési utalványok...
    ki nem osztott 13. havi bérek...”
  • 19. Axl.Bundy 2011. január 06. 15:39
    „Munkanélküliség.”
  • 18. McAliester 2011. január 06. 14:52
    „hálapénz, vörösiszap, minimálbér...”
  • 17. fortuna54 2011. január 06. 14:36
    „Bikatöke pörkölt,jól füszerezve.”
  • 16. ortadon 2011. január 06. 14:25
    „Birkapaprikás, marhapörkölt, lecsó, krumplistészta, tojásosnokedli, rubik kocka, pálinka, tablettás bor, rendszám nélküli robogó, ittas vezetés, kintfelejtett közlekedési táblák, kátyúk az utakon vagy utak a kátyúk körül, "fogjuk meg oszt vigyétek", orvos és szakemberképzés külföldre, művelődésszervező képzés (diploma miatt, 480 fő évente...), politikai tesze-toszaság, büntetések országa, átgondolatla törvények, kicsinyes adok-kapok játszmák, stb...”
  • 15. meir 2011. január 06. 14:17
    „Flodni.
    Kindli.
    Solet.
    Gefilte Fish.
    Barhec.
    stb-stb.”
  • 14. aztapaszta 2011. január 06. 13:59
    „Orbán Viktor igazmondása
    Szíjjártó Péter frizurája és feje
    Kövér László bajsza
    Pintér Sándor napszemüvege
    Hagyó Miklós fogyókúrája”
33 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jön a nyári Mikulás

Egyre jobban összefognak a magyarok, legalábbis ez derül ki a Mikulásgyár közleményéből, amely azt… Tovább olvasom