Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Meghalt az Oscar-díjas dalszerző, Robert B. Sherman

Elhunyt Robert B. Sherman, aki fivérével számos Disney-film, köztük a Mary Poppins és A dzsungel könyve dalait szerezte.
A 86 esztendős Robert B. Sherman hétfőn hunyt el Londonban. Halálhírét előbb fia, Jeffrey jelentette be a Facebookon, majd azt a művész ügynöke, Stella Richards is megerősítette - közölte kedden a BBC online hírszolgáltató.

"Boldogságot akart hozni a világnak és ez kétségtelenül sikerült neki. Szeretete, imái, filozófiája és költészete örökké élni fog" - írta a közösségi portálon Jeffrey, négy gyermekének egyike.

Al Sherman ünnepelt dalszerző fiai, Robert Bernard és a nála három évvel fiatalabb Richard Morton pályafutásuk során két Oscar-díjat nyertek és hét jelölést kaptak az Amerikai Filmakadémia díjára.

Robert B. Sherman (1925-2012)
Robert B. Sherman (1925-2012)

Robert B. Sherman 1925-ben született New Yorkban. A fivérek első amerikai sikerüket a Tall Paul című számmal aratták. Az Annette Funicello előadásában elhangzott dal Walt Disney figyelmét is felkeltette és meghívta őket a stúdió zenei stábjába.

Az Itís a Small World című daluk 1964-ben a New York-i világkiállítás egy installációjához készült és később a Disney vidámparkok kedvelt számai közé került.

A Mary Poppins is 1964-ben született, amelyből az A Spoonful of Sugar vagy az Oscar-díjas Chim Chim Cher-ee legnépszerűbb dalaik sorát gazdagította. A három évvel későbbi A dzsungel könyvéből a Trust Me, a Colonel Hathi's March és az A Wan'na Be Like You fűződik Shermanék nevéhez. Dalszövegeik és zenéik hallhatók a Macskarisztokratákban vagy a Micimackó rövid epizódjaiban is.

Chim Chim Cher-ee

A fivérek 2005-ben kerültek be a Dalszerzők Hírességeinek Csarnokába, és 2008-ban az Egyesült Államok legrangosabb művészeti kitüntetését is megkapták George W. Bush elnöktől. Albumaikból 23 arany-, illetve platina lemez került ki, és csillaguk van a hollywoodi Hírességek Sétányán.

"Valami jó történik, amikor mi ketten leülünk és munkához látunk. Egész életünkben így volt. Gyakorlatilag a főiskola óta együtt dolgozunk" - mesélte Richard egy 2005-ös közös interjújukban. Mint magyarázta, dalaikat azért szerette a világ, mert megfogadták Disney tanácsát, és olyan számokat írtak, amelyek a négyéves gyerektől a nagyapáig minden korosztálynak szóltak.

Colonel Hathi's March

Bár előfordult, hogy évekre eltávolodtak egymástól, a rivalizálás nem volt jellemző kapcsolatukra. "Emberek vagyunk, megvannak a gyengéink, de nagyon szeretjük és tiszteljük egymást" - beszélt erről Richard.

Robert B. Sherman forgatókönyveket és regényeket is írt, festőként szintén ismerték. Élete utolsó évtizedét Londonban töltötte, ahol többek között a Mary Poppins és a Csodakocsi című musical új feldolgozásához írt dalokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napi cukiság: Íme Matyi, a Jászberényi Állatkert kéthetes kisoroszlánja

Jól érzi magát otthonában Matyi, a Jászberényi Állat- és Növénykert kéthetes kisoroszlánja. Tovább olvasom