Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Kétnapos bulival nyit a megújult Petői Csarnok

A megújult Petői Csarnok immár Petőfi Rendezvényközpont néven, kétnapos bulival nyitja meg kapuit pénteken a látogatók előtt.
A megújult Petői Csarnok immár Petőfi Rendezvényközpont néven, kétnapos bulival nyitja meg kapuit pénteken a látogatók előtt.

Kasza Tibi, Tóth Gabi, Kállay-Saunders András, valamint a Fever zenekar, szombaton pedig Majka és Curtis, Gáspár Laci, illetve Cserpes Laura koncertjével indul a nyári szezon a Petőfi Rendezvényközpont szabadtéri helyszínén, a Petőfi Kertben. A koncertek után az elektronikus zene rajongóit a fedett csarnokban várják - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

A rendezvényközpont szóvivője korábban az MTI-nek elmondta, hogy a több mint nettó 300 millió forintos beruházásból 100 milliót fordítottak infrastrukturális fejlesztésekre: felújították a színpadot, az elektromos hálózatot és a kültéri vizesblokkokat is, rendbe tették a szellőztetést, illetve egy VIP teraszt is kialakítottak. Az 1020 négyzetméteres belső nagytermen kívül így egy 4500 fő befogadására alkalmas, megújult szabadtéri helyszínnel rendelkezik a komplexum, amely ezek után is koncertekkel, fesztiválokkal, sport- és életmódprogramokkal várja a vendégeket.

A Városligetben található Petőfi Csarnok 1985 tavaszán nyílt meg, majd a főváros egyetlen ifjúsági szabadidőközpontja lett. A népszerű könnyűzenei koncerthelyszín évente több száz kulturális rendezvénynek és kiállításnak ad helyet, és számos közösségi klubot működtet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nézettségi csúcsot döntött az M2 a múlt héten

A nyári szünidő első hetében az M2 átlagos 17,2 százalékos részesedésével az eddigi legmagasabb heti… Tovább olvasom