Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Hol bulizzunk szilveszterkor? - ingyenes koncertek

A fővárosban négy helyszínen várják szabadtéri koncertek a vendégeket szilveszterkor. Az ország legtöbb nagyvárosában szintén lesznek ingyenes rendezvények azoknak, akik a fagypont alatti hőmérséklet ellenére is az utcákon szeretnék búcsúztatni 2008-at.

Budapesten három nagy helyszínen, a Nyugati téren, az Octogonnál és a Vörösmarty téren lesznek ingyenes rendezvények december 31-én. A Nyugati téren este 7-kor kezdődik a műsor, amelyben fellép Bartók Eszter, a Sugarloaf együttes, a Megasztár 4 énekesei, majd az éjféli pezsgőbontás után a Hooligans lép színpadra. A koncertek között a Danubius Rádió műsorvezetői játékokkal és nyereményekkel várják a vendégeket, a buli pedig hajnali három óráig tart.

Az Octogonnál este 7-től hajnali egy óráig három DJ keveri a zenét a táncolni vágyóknak, míg a Vörösmarty téren az egész napos kirakodóvásár és gasztronómiai fesztivál után este dzsessz és házibulizene várja a közönséget éjfélig. A három helyszínre idén is 5-10 ezer embert várnak - mondta a Független Hírügynökségnek Szabó Gábor, a rendezvényt szervező Tradíció-P Kft. munkatársa. A fővárosban ezeken kívül még egy ingyenes szabadtéri rendezvény lesz, a Pa-Dö-Dő együttes ezúttal is a Blaha Lujza téren tartja hagyományos szilveszteri koncertjét. A fellépés éjfél előtt 1 perccel kezdődik. Az ország nagyvárosainak többsége szintén gondolt azokra, akik a hideg ellenére az utcákon köszöntenék az új esztendőt. Miskolcon a Városház téren este 7-kor kezdődik a program a Jon Bovi, a Miskolci Illés Emlék Zenekar és a Kabinet Rt. fellépésével.

A Republic énekese, Cipő betegsége miatt a zenekar lemondta miskolci koncertjét, helyettük este 10-kor a Fiesta lép színpadra. Az éjféli tűzijáték után pedig a Disco Express zenél hajnali 2 óráig. Debrecenben már december 30-án elkezdik búcsúztatni az óévet. A Nagytemplom előtt felállított színpadon kedden este 7-től Horváth Charlie és a helyi ABRAKAZABRA együttes ad közös koncertet. Szilveszter napján szintén este 7-kor startol a program: a Dockers együttes kezd, majd A Társulat című tehetségkutató tévéműsorból ismert Koroknai Árpi és Sári Évi ad elő musical-duetteket. A Unique együttes 22 órakor lép színpadra, majd 23.20-tól Gáspár Laci táncoltatja meg a debrecenieket. Éjfél után pedig hajnalig megint a Dockers házibulizenéjére lehet majd táncolni a Kossuth téren. Győrben a Városház téren a többi között a Bon Bon, a Desperado és a Bergendy Szalonzenekar zenéjére lehet mulatni. Kecskeméten Varga Zsuzsa lép fel, Esztergomban pedig fél 7-től egymást követik a Bikini, a Sárga Taxi, a Dolly Roll és Fenyő Miklós.

A szegedi Széchenyi téren este 9-tól a többi között a Magna Cum Laude, a soproni Fő téren Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a veszprémi Óváros téren Sub Bass Monster, míg Szentendrén az ef Zámbó Happy Dead Band ad koncertet szilveszterkor. A békéscsabai Korzó téren szilveszteri maszkabállal, Szombathelyen pedig hajnalig tartó videódiscóval várják a vendégeket.

Olvasóink írták

  • 1. FrankieBoy 2008. december 30. 22:11
    „Az Oktogont nem kellene c betűvel írni.... :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kórházba került Cipő a Republic frontembere

Kórházban töltötte az ünnepeket a Republic frontembere, Bódi László (40), azaz Cipő. Tovább olvasom