Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Blogot a regénynek - interjú Bíró Szabolcs, íróval

A szlovákiai Kisudvarnokon élő Bíró Szabolcs csak huszonkét éves, de már számos könyv és novella áll a háta mögött. Az interneten rendszeresen tartja a kapcsolatot olvasóival, legutóbbi regényének egy külön blogot is nyitott, melyen az érdeklődők figyelemmel kísérhették a könyv megszületését. A fiatal beszélt az irodalom és az internet kapcsolatáról, a korábbi évekről, és a jövőbeni tervekről.


Mindössze huszonkét évesen nagyon termékeny írónak mondhatod magad. Mikor kezdtél el írni, s mik voltak ezek a művek? Ma miként gondolsz ezekre vissza?

Óvodás koromban kezdtem "írni" – persze csak fejben, mert rengeteg történetet kitaláltam, csak hát nem tudtam őket papírra vetni. Ezekre persze már nem is emlékszem, rengeteg kis sztorival szórakoztattam magam és a barátaimat. Általános másodikban egy versikét faragtam a munkafüzetbe, aztán harmadikban írtam egy indiános történetet, negyedikben pedig egy western-regénybe kezdtem bele. Később a kalózok érdekeltek, így nyolcadikban már a tengeri patkányokról írtam hosszabb novellákat. Amikor az Adrian Mole naplósorozatot olvastam, akkor jött a naplóregényem, A Gyűrűk Ura közben pedig beleszerettem a fantasybe. Gimnazistaként lettem krimirajongó, és kezdtem megismerkedni a sci-fivel is, Philip K. Dick révén. Tengernyi korai próbálkozásom volt, amelyekből kiraktam magamnak az utat idáig, és túlságosan is hosszú lenne, ha elmondanám, melyikre hogyan emlékszem vissza.


Bíró Szabolcs
Bíró Szabolcs


Regényeid, kisregényeid mellett 2006 óta a szlovákiai magyar nyelvű napilapban, az Új Szóban, valamint egyéb irodalommal és kultúrával foglalkozó weblapokon jelennek meg cikkeid. Hogyan van ennyi mindenre időd? Mennyit vesz ki ebből az írás?

Az Új Szóba valamivel kevesebb, mint másfél évig írtam, aztán megszűnt a rovatom. A gimiben érdekelt legjobban az újságírás, ott például az iskolaújságnak is én voltam a főszerkesztője, sőt, az ún. „atyja" is. Négy év alatt hét-nyolc újságban és magazinban jelentek meg cikkeim, de mostanában már csak ritkán publikálok (bár a Penna Magazint hónapról-hónapra becsületesen csinálom, Mészáros Mihály barátommal és kollégámmal). Az írásra szánt időmet inkább prózára fordítom. Azt kérdezed, hogyan van ennyi időm. Én azt mondom, nekem sincs több, mint bárki másnak. Csak én más dolgokra fordítom, mint a többiek.

Prózai munkáid eddig három néven is megjelentek. Johnny Wilson és Francis W. Scott után 2010 elejétől saját neved alatt jelennek meg műveid. Miért ez a szerzői „tudathasadás"? Mi hozza ezt ki? A műfaji, hangulati, stb. változatosság? Mi a különbség például Francis W. Scott és Bíró Szabolcs között? Mesélj erről!

Johnny Wilsont hagyjuk, ő még nem volt író. Fantasy-próbálkozásokat publikált az interneten, kamaszként. Francis W. Scott már más tészta. Így utólag szeretem azt hinni, hogy az első könyvemnél valahol tudat alatt tisztában voltam vele, hogy lesz még egy sokkal komolyabb korszakom, egy totális írói átalakulásom. Francis W. Scott írta a ponyvákat, a strandra való olvasmányokat, ő a színtiszta szórakozást garantálta, miközben az olvasónak még gondolkodnia sem feltétlenül kellett. Bíró Szabolcs sem egy kőkemény szépíró, de Az ötödik parancsolat vagy a Sub Rosa már sokkal "agyalósabb" szórakoztatást nyújt, mint egy FWS-könyv. Mindamellett Bíró Szabolcs szigorúan európai, a szereplői sokkal inkább létező személyek, ahogy a könyvek helyszínei is ismerősek lehetnek. A Bíró Szabolcs néven publikált írásokban ott van az okítási szándék, egy kevéssé ismert központi téma, és sokkal nagyobb mértékű eredetiség, mint bármelyik Francis W. Scott könyvben: ezért is nehezebb eladni. Minél intelligensebb egy termék (legyen az könyv, film vagy zene), annál kisebb közönség tart rá igényt. Sajnos.

Egy korábbi interjúban olvastam, hogy a valódi neveden való publikálás által, valami maradandót akarsz alkotni. Körülhatárolnád, hogy mit értesz a fogalom alatt! Tudod, hogyan érd ezt el, vagy az ilyenfajta maradandóság építése már az olvasó feladata?

Ha valaki maradandót szeretne alkotni, akkor eleve a témaválasztás is nehezebb, hosszabb folyamat. Megpróbálkozom olyan történetek elmesélésével, amelyekben van valami újdonság (akár csak csipetnyi is), illetve megpróbálok olyan témák után kutatni, amelyek rettentő izgalmasak, mégsincsenek még feldogozva egyetlen magyar irodalmi műben sem. Így várhatóan lassabban és kevesebbet fogok publikálni, mint anno Francis W. Scott álnéven, de azt hiszem, ez egyáltalán nem baj.

Ahogy olvastam újabb könyveidet, feltűnt, hogy a szórakoztatás mellett, mélyebb dolgokba is belenyúlsz, mint például a filozófiába. Nem félsz attól, hogy főként fiatal korod miatt, esetleg sokan nem vesznek komolyan?

Most erre mit mondjak? Vannak írók, akiket idősen, az életművük vége felé tartva sem vesznek komolyan. Ez az olvasó problémája, amin én nem segíthetek. Másfelől pedig, azt hiszem, nem mászok bele olyan mélyen a filozófiába, hogy ne lehetne komolyan venni. A könyveim történeteket mesélnek el, ezek pedig függetlenek az életkoromtól.

Írói tapasztalataidat gyakran megosztod olvasóiddal blogjaidon. Tanácsokat adsz, közlöd, éppen hol tartasz a munkában, stb. Ilyenfajta írói magatartásmóddal, hogy a szerző a tiédhez hasonló nyíltsággal dolgozik, te is találkozol az interneten? Ha igen, kiknél tapasztalod ezt?

Szerencsére egyre több helyen lehet találkozni hasonló esettel. Nemrég találtam egy blogbejegyzést egyik kedvenc írómtól, Dennis Lehane-től, aki a forgatókönyvírásról osztott meg tíz fontos pontot. Umberto Eco A rózsa neve (új kiadásának) végén oszt meg temérdek fontos információt az írásról. Még Vonneguttól is találni jó tanácsokat a neten. Ami viszont szomorú, hogy – tapasztalataim szerint – inkább az amatőr írók hajlandóak segíteni sorstársaiknak, a profik sok esetben csak pénzért teszik meg ugyanezt.

Te hogyan jellemeznéd az irodalom és az internet kapcsolatát?

Az internet óriási lehetőségeket kínál gyakorlatilag mindennek, így az irodalomnak is. Amit a legfontosabbnak tartok: segít az irodalomnak tovább terjedni. A negatívuma, hogy sokkal több fércmű és kritikán aluli betűhalmaz jelenik így meg, mint régen.

Legutóbbi regényednek, a Sub Rosának, még az írás kezdetén, egy külön blogot nyitottál, melyben az olvasók nyomon követhetik a regény születését. Híreket kapnak, tőled, az írótól, a könyv alakulásáról, olvasni lehet a szereplőkről, a helyszínekről (ezekről fényképet is közreadtál). Ez a bensőséges fajta író-olvasó kapcsolat, az olvasó interaktivitása segít neked az írásban? Ha igen, pontosan miben, s ha vannak ennek árnyoldalai, melyek lennének azok?

Eredetileg azért hoztam létre a blogot, mert ilyet eddig még nem láttam, és úgy gondoltam, kívülállóként magam is szívesen olvasnék egy regény születéséről. Az olvasókkal fenntartott kapcsolatot pedig mindig is fontosnak tartottam: ezért is hoztam létre a Facebookon a Székirodalom klubot, ahol a legkönnyebben lehet eszmecserét folytatni. Visszatérve a Sub Rosa blogjára, az írásban nem segít és nem is hátráltat egy ilyen oldal. Azt hiszem, az alkotói folyamattól ez már valamilyen szinten független, nem hat vissza rá. (Egy kivétellel: amikor versenyt hirdettem a blogon, melynek egy fiú és egy lány nyertesét nyeremény gyanánt beleírtam a történetbe. Mindketten fontos szereplőkké váltak.)

Véleményed szerint ez a személyes és kölcsönös viszony milyen hatással van, illetve lehet a későbbiekben az irodalomra? Főként a saját tapasztalataid alapján!

Nem tudom, hogy itt még irodalomról beszélünk-e, vagy pedig promócióról és marketingről. Az internet inkább ez utóbbiakban segít. Az irodalom szerintem túlságosan is elvont és összetett fogalom ahhoz, hogy elfogadjam, a netes jelenlét bármilyen szinten is belepiszkálhat. Aztán lehet, hogy tévedek.

Sub Rosa című regényed blogjában a mű szinopszisát is közreadtatd kezdetben. Ebben, illetve a későbbiekben közölt információk alapján jövőbeni olvasód sok mindent megtudhat a regényedről, így bele is szólhat annak alakulásába. Ha találkozol ilyennel, megfogadod, megfontolod olvasóid tanácsait, véleményeit? Volt már rá példa, hogy fel is használtál valamit ezek közül? Kérlek, beszélj erről is egy kicsit, ha tudsz példákat említve.

Említettem a versenyt, amelynek két nyertese szerepet kapott a regényben. Ez úgy történt, hogy rákérdeztem bizonyos személyiségi jegyeikre, a kinézetükre, kicsit kérdezősködtem az ízlésükről, a lelki világukról. Azt akartam, hogy valóban ők, és ne csak a nevük szerepeljen a történetben. Ezen kívül azonban nem szoktam a kommentelőktől csenni az ötleteimet – most még túl sok van a fejemben, meg sem bírom mindet írni!

Mennyire sikeresek műveid? Meg tudsz élni az írásaidból?

Változó. Ironikusnak, egyben szomorúnak érzem, hogy a leggyengébb, legpongyolább könyvemből (az egyetlen, amire nem vagyok büszke) kelt el a legtöbb, és azért is kaptam a legtöbb pénzt. Az emberek többsége az alacsony minőséget szereti. Elég, ha bekapcsoljuk a tévét, és máris bizonyosságot nyerhetünk.

Magyarországon sokan ismerik a neved, ez blogjaid látogatottságából is kitűnik. Szlovákiában is ismernek ennyire?

Érdekes, hogy bár szlovákiai magyar író vagyok, mégis Magyarországon él a legtöbb olvasóm. Nem azt mondom, hogy itthon idegennek érzem magam, de a statisztikák alapján az olvasóim több mint kétharmada magyarországi lakos, és kevesebb, mint egyharmaduk szlovákiai magyar. Aminek külön örülök, hogy van egy állandó tíz százalék, akik Erdélyből, Angliából, Csehországból, Ausztriából, Amerikából, de még Spanyolországból és Japánból is olvassák az írásaimat (ez utóbbiak nyilván csak az interneten is elérhetőeket).

Mik a további könyvterveid? Mesélj róluk (ha van, persze)!

Mindig sok-sok könyvtervem van egyszerre, sőt ritkán előfordul (mint most is), hogy több kis- és nagyregényem el is van kezdve, aztán hangulattól függően írom hol az egyiket, hol a másikat. Fő munkámnak a Non nobis, Domine c. történelmi regényt tartom, melyet másfél éves kutatómunka előzött meg (és ami még most, írás közben is tart). A magyar templomosok utolsó éveiről szóló regényem várhatóan az eddigi leghosszabb lesz, már a cselekmény idejét tekintve is, hiszen huszonhárom évet ölel fel. Emellett most épp egy novellán dolgozom az októberben megjelenő Madách Kalendáriumba, és egy kisregényen, ami egy várhatóan jövőre megjelenő antológia része lesz. Készül egy zabolátlan rock-regényem (Zsírkígyó) és a Sub Rosa közvetett folytatása (VITRIOL) is, de ezek egyelőre csak a fejemben alakulnak. Egyet kijelenthetek: nem bírok leállni!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Prostik tüntettek a templom előtt

Örömtanya tulajdonosa vonult lányaival tüntetni egy templom elé, mert megelégelte, hogy a lelkész… Tovább olvasom