Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Az ország legjobb diákszínjátszói randevúznak Szolnokon

Magyarország diákszínjátszásának "krémjét" látja vendégül péntektől három napon át a tizenhetedik alkalommal megrendezett Globe Fesztivál Szolnokon.

Az Aba-Novák Kulturális Központ és az Országos Diákszínjátszó Egyesület közös szervezésű programja, amelyre évente 200-250 diák és drámatanár érkezik, az ország egyik legrangosabb diákszínjátszó találkozója - hangsúlyozta Fróna Katalin, a program főszervezője az MTI-nek.

Hozzátette: idén 13 társulat mutathatja be klasszikus vagy éppen meghökkentő és formabontó, de mindenképpen különleges hangulatú előadását. A vasárnapig tartó seregszemle középpontjában természetesen ezúttal is a diákszínjátszók produkciói állnak, ám a találkozó szerves részét képezi a szakmai fórum, valamint a szabadidős programok is.

"A fesztivál nyitott és ingyenes. Mindenkit várunk, aki szereti a színházat" - fogalmazott a főszervező.

Tájékoztatása szerint a bemutatkozó csoportok, diákszínjátszó műhelyek meghívás alapján érkeznek Szolnokra. A hangsúly a tehetségek sokféleségének bemutatásán, valamint a személyes találkozáson van. A fesztivál sajátossága a diákszínjátszó előadások versenyhelyzet nélküli bemutatása és közös értékelése, amely önfeledt, felszabadult légkört kölcsönöz a rendezvényeknek és a tapasztalatcserének egyaránt - mutatott rá Fróna Katalin.

Pénteken délutántól az Aba-Novák Művelődési Központ épületének szinte minden zuga nyüzsgő színpaddá, vagy éppen próbateremmé alakul. A Budapestről, Debrecenből, Mohácsról, Salgótarjánból és Szolnokról érkezett fiatal társulatok műsorán látható lesz a görög drámafeldolgozástól a parasztkomédián és kabarétréfán át a tánc- és mesejátékig szinte minden.
A kapcsolatépítést és "összerázódást" táncház is segíti, melyet a Szeres Népzenei Együttes közreműködésével Simon Gyula, az országosan elismert szolnoki Tisza Táncegyüttes művészeti vezetője tart pénteken kora este az intézmény előtti téren - jegyezte meg Fróna Katalin.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

John Lennon 70 éves lenne

Ha csak a Beatles tagja lett volna, már akkor is a rockzene legnagyobb egyéniségei között… Tovább olvasom