Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Aranyékszereket találtak a magdeburgi dómban

Két több száz éves aranyékszert találtak régészek a magdeburgi dómban. Az egyik egy mindössze két centiméteres gyönyörű oroszlánfej, amely feltehetően 800-1000 évvel ezelőtt egy érseki pásztorbot csúcsát díszíthette - ismertette az ásatásokat vezető régész, Rainer Kuhn.

A másik aranyék egy 1,9 centiméter átmérőjű gyűrű, mely két, egymás köré csavart aranyszálból áll. Szakértők szerint a gyűrű egykor egy egyházi elöljáró fabotját ékesíthette. A régészek mindkét leletre befalazott sírokban bukkantak, amelyek az 1209 és 1520 között épült gótikus katedrális kereszthajójának keleti részén, a dóm padlója alatt 2,8 méterre feküdtek. A sírok valószínűleg még a magdeburgi dóm elődjéből, a 10. században emelt és 1207-ben leégett templomból származnak.

A három sír közül a középső szinte pontosan az egykori templom főtengelyén fekszik, így kiemelt temetkezőhely lehetett - mutatott rá Kuhn. A régészek azonban érdekes módon sem sírlapokat, sem csontokat nem találtak. A középkori fakoporsók korát radiokarbonos kormeghatározás segítségével mintegy ezer évre tették. Mindebből arra következtettek, hogy valószínűleg 11. századi magdeburgi érsekek temetkezési helyére bukkantak, akiknek földi maradványait már a 12. században, jóval az 1207-es katasztrófa előtt újratemették.

Ezt támasztja alá az öt-hat ember csontjait tartalmazó tárolóhely is, amelyet a középső sír szélén találtak. A csontokat eredetileg egy faládában temethették újra, miután a sírhelyről kivették őket - vélekedik Kuhn. A főrégész szerint ez a feltételezés egybevág az érsekség krónikájában olvasható feljegyzéssel, miszerint Ruotger magdeburgi érsek (1119-1125) újratemettette hat elődjének földi maradványait a templom középső részén. A 2010 késő őszéig tartó ásatások célja nem csak a sírok részletes feltárása. 

A Rainer Kuhn vezette kutatócsapat a templom keresztelőmedence közelében található nyugati végét is szeretné alaposabban feltárni, hogy összehasonlíthassák az itt és a kereszthajó keleti részén alkalmazott építészeti megoldásokat. A dóm a magdeburgi érsekség katedrálisa volt, a reformáció óta azonban evangélikus templomként működik; a német gótika első jelentős alkotása, I. Ottó német-római császár nyughelye.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rod Stewart még mindig falja a nőket

Henceg a szexszel, nyugdíjaskorban is szemérmetlenül rázza csípőjét, felesége pedig fiatalabb… Tovább olvasom