Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Párizsi csalódások

Emberközeli, francia parfümtől illatos,
tapinthatóan erotikus metropolis
Ki mondta? Párizs megér egy misét.
Válasz a cikk végén.
+Párizstól mint várostól egyszerűen féltem. Túl nagy, túl finnyás, túl sok az ember. A franciák barátságtalanok, csigát esznek, önmagukon kívül senkit nem szeretnek, nem beszélnek semmilyen nyelven, csak párizsiul. Aki oda utazik, órákig álldogálhat bamba turistaként a
Louvre üvegpiramis fedte kapujánál, bebocsátásra várva.

A kávéházakban nem kap helyet, a kimondhatatlan nevű utcákon jól kirabolják, a hotelét esélye sincs hogy megtalálja. És mindez egy egész vagyonba kerül majd. De csalódnom kellett Párizsban és a franciákban is.
Kellemesen.

Elérhető világváros, internetes segítség
A Google keresőbe beírva a Párizs és a szállás szavakat, sok száz lehetőség közül választhattam. Kis lakások a Montmartre-on vagy két-három csillagos szállodák a városközpontban. Ráadásul elérhető áron. (Győrben egy panzióban egy főre reggelivel kerül annyiba a szoba, mint Párizsban reggeli nélkül egy háromcsillagos szállodában.) A repülőjegy – nem fapados gépre, hanem az Air France–KLM konzorcium kényelmes, ételt kínáló repülőire, melyek Bécsből indulnak – szintén olcsónak nevezhető a maga személyenként húszezer forint körüli árával. Persze jó előre lefoglalva. (Megyénkből Európa nyugati részére nem érdemes máshonnan utazni, csak Bécsből vagy Pozsonyból. Közelebb vannak jóval, mint Ferihegy, az odaúton nem kell órákig dugókban állni a pesti belvárosban vagy a nullás körgyűrűn.)



A császárvárosból történt startolás után simán landoltunk a Charles de Gaulle reptéren. Innen nyolc euróért közvetlen vonat indult egyenesen Párizs szívébe, a Gare du Nordra, az Északi pályaudvarra. Az információs pultnál ülő szimpatikus, színes bőrű fiú kedélyesen invitált ugyan minket, ne menjünk be a belvárosba, maradjunk vele öt napig a pult mögött, mutat majd képeket a nevezetességekről, de mi hajthatatlanok voltunk. Látva megszállott turistaságunkat, adott térképet, prospektusokat (ingyen) és megmutatta az utat a metróhoz, vagyis a RER-hez, amely a mi HÉV-ünkhöz hasonlítható leginkább. Ekkor éreztem azt először, ez a város várt minket, ez a város befogad. Az eligazító táblák alapján pillanatok alatt megtanulható Párizs, a párizsi lét és annak alapja, a közlekedés. Jegykiadó automatákban bankkártyával fizetve jutottunk a kis jegyhez. Irány a RER! Megérkezésünkkor a Gare du Nordon éppen egy családi ház nagyságú, mozgó és füstölgő, audiovizuális szobrot csodáltak az emberek.

Szent Grál a metrómegállóban
A hotelt megtalálni gyerekjáték volt, a nehézséget csupán az jelentette, hogy a széles utak mentén méterenként található kávéházak mindegyikében olyan jólesett volna leülni. Ezt később naponta többször is megtettük. A kávéház Párizsban műintézmény. Reggel a kötelező creme cafe és egy croissant, délben az ebéd helyett gyakran fogyasztott dús saláta, este pedig a francia borokkal szegélyezett vacsora elköltésére is alkalmasak. Minden szék az utcára néz, a vendégek több sorban ülnek, néha szorosan egymáshoz simulva, trécselnek vagy egyszerűen csak bámulják a sürgő, színes forgatagot.

Utazásunk első napján már délután a Louvre-ban sétáltunk. Egyetlen percig nem várakoztunk, a Paris Museum Passt csak felmutattuk és máris kalandozhattunk az egy nap alatt valóban bejárhatatlan csodában. Aki szeretné megtalálni a Mona Lisát vagy a milói Vénuszt, nem kell mást tennie, követni a tömeget. Ők egyébként a nagyon jól elhelyezett irányító táblák alapján közlekednek. A múzeumi őrök figyelmesek, segítenek, sőt, néha még kalauzolást is vállalnak. Sőt, angolul is beszélnek. Az egykori királyi palota – hogy volt-e olyan uralkodó, aki minden szegletét ismerte, aligha – óriási csarnokaiban egy teremre jut annyi világhírű alkotás, amelyért egy-egy budapesti tárlat esetében hajlandóak vagyunk napokat sorban állni.

A Louvre-ban természetesen mindenki megkeresi azt a termet, ahol A Da Vinci-kód című filmben megtalálták a halott professzort, majd a közeli metrómegállóba is ellátogat (egy hosszú üzletekkel szegélyezett, föld alatti folyosón lehet odajutni a Louvre bejárati csarnokából), ahol a fordított üvegpiramis, mint kard, és alatta egy kisebb, mint kehely rejti Dan Brown szerint a Szent Grált!



Krisztus töviskoronája
Nem a Szent Grál az egyetlen, általában láthatatlan szakrális kegytárgy. Akad egy másik, amely valóban létezik. Vagyis évente egyszer, húsvétkor megtekinthető. Ez Jézus töviskoronája, melyet a
Notre-Dame (Miasszonyunk) katedrálisban őriznek. Eredetileg a világ egyik, ha nem a legszebb gótikus kápolnájában (ide is érvényes a múzeumi bérlet, és az igazságügyi palota kertjében található, látogatható) a töviskoronának, valamint Krisztus eredeti keresztjének egy darabkája az 1239-ben Szent Lajos által építtetett Ste. Chapelle-ben volt elhelyezve. Ám a nagyforradalom után átszállították a Párizs legnagyobb szigetén lévő világhíres templomba.

A Notre-Dame, annak ellenére, hogy csaknem kétszáz éves építkezés után (1163-ban kezdték el), 1345-ben készült el, igazi hírnevét, mint olyan sok más épület és negyed, egy írónak köszönheti. Victor Hugo a toronyőr történetével örökre beírta a nevét a fantasztikus templomnak a világirodalom és a turistaútikönyvek lapjaira is.

A Notre-Dame-ot érdemes megnézni mindenhonnan. A hatalmas térről, amely előtte van (naná, hogy innen is egy csomó házat bontatott le Hausmann úr, aki Párizsból a középkori szűk utcák lerombolásával, sugárutak építésével megteremtette 1870-re a La Ville Lumiére-ként nevezett fény városát) vagy a Szajnáról egy turistahajóról. Ezekre a hajókra egynapos bérlet váltható 12 euró körül és ezzel annyiszor szállunk be és ki, ahányszor kedvünk tartja. Érdekes tehát reggel és este is tenni velük egy-egy kört. A Pantheon kupolájáról és a Sacré-Coeur lépcsőiről. A székesegyház mindenünnen impozáns látványt nyújt. Akárcsak az Eiffel-torony.

Alvó emberek a múzeumokban
Párizsban, ebben a szemetes, de mégis emberközeli, az izgalmasan eredeti félvér nőktől és a divatosan öltözködő, francia parfümtől illatos madame-októl szinte tapinthatóan erotikus metropolisban, ahol a parlagfű éppen úgy nő a köztereken, mint a csodás virágok, öröm turistának lenni. Koldussal alig találkozni, a rendőrök határozottak, de udvariasak, fél órára ingyen vihet el bárki biciklit egy kis városnézésre, hogy a következő parkolóban otthagyja azt. (Egy euróért már egy óráig teheti ezt.) Ahol a múzeumokban (pl. a d’Orsay) nyugodtan szunyókálnak a megfáradt tárlatlátogatók, ahol a Latin Negyedben vendéglőbe csábítanak illatok és hangos kikiáltók (menü már 12 eurótól, a borok üvegje 10 eurótól), minden arra sarkallja a látogatót: menjen vissza. A legjobb természetesen az lenne, ha oda is költözhetnénk, de egy átlagos tetőtéri lakás 170.000 euró körül mozog a kisebbek közül. Így ez a lehetőség a legtöbb embernél kizárt. Marad az utazás, amikor csak lehetséges. Mert ahogy azt már kliséként használják a városról áradozó és önfeledt cikket író zsurnaliszták, Párizs több misét is megér.

A mondást IV. (Bourbon) Henriknek (1589–1610) tulajdonítják.
Hugenotta származású volt, így sokan nem ismerték el a hatalmát. Uralkodása elején parasztfelkelés tört ki, melyben a spanyolok a parasztok oldalára álltak. 1594-ben áttért a katolikus vallásra („Párizs megér egy misét"), így a többség a pártjára állt és a hatalma megszilárdult. Ennek ellenére nem természetes halállal halt meg, 1610-ben meggyilkolták.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az őzhívás ideje

Az őzbakvadászatnak egy érdekes módja az őzhívás, amely az őzek párzási időszakához, az üzekedéshez… Tovább olvasom