Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Michelin eső Japánban

Nagy sikereket ünnepelhet a japán konyha: első alkalommal adott ki étteremkalauzt Kiotóról és Oszakáról a Michelin.

A francia szakértők nem is fukarkodtak a csillagokkal, hét étterem is kiérdemelte a maximális három csillagot.

Az új kalauzban Kiotóból 85, Oszakából 65 étterem kapott helyet. A gasztronómia világában mérvadónak számító kiadvány magasztalja a gazdag örökséget, a japán konyha generációról generációra szálló hagyományait, kreativitását és eredetiségét.

Kiotóban, Japán egykori fővárosában hat éttermet is a maximálisan adható három csillaggal jutalmaztak ˝kivételes ételeiért, amelyek különleges utazásra csábítanak˝. A várost valósággal elhalmozták csillagokkal, 13 étterem kapott két csillagot, még több egyet. ˝


Oszakában egy francia ételeket kínáló, de japán séf irányítása alatt álló létesítmény lett háromcsillagos, tucatnyinak kettő, több tíznek pedig egy csillag jutott.

A kitüntetett éttermek 97 százaléka a japán konyha képviselője, de akad közöttük francia, kínai és ˝vegyes˝ is.

Japánban már megjelent, Európában 2010 februárjában adják ki a kalauzt, amely a 2007-es tokiói kiadvánnyal együtt az egyedüli tájékoztató a szigetország konyhájáról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Juci vagy nem Juci: Nemjuci!

A 15 éve profi zenei pályán mozgó, rábaközi, kapuvári származású énekesnő új zenekarával járja az… Tovább olvasom