Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Menjünk, különben menettetünk!

˝Zseninek kellett lenni ahhoz, hogy valaki azokat a nemeseket is a reformok mellé állítsa, akiknek a roboton és az adómentességen kívül jóformán semmijük sem volt. Kossuthé az érdem.˝

Nyilatkozta mindezt Tóth Imre történész, a Soproni Múzeum igazgatója a reformkorról, ami 180 évvel ezelőtt kezdődött.


– A reformkor kezdete 1830, amikor megjelent Széchenyi Hitel című műve. Tisztában volt akkor a politikai elit és társadalom, hogy mélyreható változásokra van szükség?

– A XVI–XVII. századtól világos volt, hogy Magyarországon reformokra van szükség. A változtatási kezdeményezések jó darabig Ausztriából érkeztek, az osztrák udvar ugyanis igyekezett lépést tartani a hatékonyabb kormányzattal rendelkező európai államokkal. Hozzáértő, iskolázott szakembergárdával próbálták meg felváltani a rendeket, ami óhatatlanul utóbbiak jogainak megcsorbításával járt volna. Ezért a tervek sorra elakadtak a nemesség ellenállásán. A történelemkönyvek ennek kapcsán mindig osztrák–magyar ellentétről vagy nemzeti függetlenségi harcokról írnak, holott szerintem elsősorban modernizációs–antimodernizációs küzdelemről volt szó, természetesen azzal a sajátságos vonással, hogy esetünkben a modernizáló uralkodóház „idegen" volt, más nyelven beszélt és uralkodói székhelye sem az ország területén feküdt. Magyarországon markánsan csak a XVIII. század végén jelentek meg a felvilágosult rendi reformerek és a polgári értelmiségi réteg, amely azt képviselte, hogy változásokra igenis szükség van. A jakobinus mozgalom 1795-ös lefejezése azonban több évtizedes csendet eredményezett, ráadásul I. Ferenccel Bécsben is konzervatív hullám lett a meghatározó.

Aztán a földből egyszer csak elkezdett kinőni egy olyan generáció, amely se előtte, se utána nem volt a magyar történelemben: Madáchok, Kölcseyk, Széchenyik, Deákok, Kossuthok, Wesselényik. Számomra csak az kérdés, az általuk vallott elvek hogyan csöpögtek le a társadalom alsó és középrétegeibe. Én fontosnak tartom az olyan jelenségeket, mint a vármegyeházák építését, vagy hogy Széchenyi kezdeményezésére kaszinók létesültek. Ezek hatására erősödött a politikai érintkezés kultúrája: a politikai jogok birtokosai előtte legfeljebb egymáshoz jártak át, de így gyakrabban összejöttek, ami hozzájárult elitté formálódásukhoz. Egyre többen fogadták el, hogy szükség van reformokra, annál is inkább, mert Széchenyi és Kossuth révén voltak, akik ezt tudatosították bennük. Kossuth az 1846-os galíciai parasztfelkelést is felhozta érvként, és azt mondta: menjünk a reformokkal, különben menettetünk.


– A reformelképzelések jó része a legbefolyásosabb, legnagyobb lobbierővel bíró nemesi réteget érintette hátrányosan. Meggyőzni kellett őket vagy inkább az ellenállásukat letörni?

– Zseninek kellett lenni ahhoz, hogy valaki azokat a nemeseket is a reformok mellé állítsa, akiknek a roboton, vagyis az ingyenes jobbágymunkán és az adómentességen kívül jóformán semmijük nem volt. Kossuthé az érdem. Rájött, hogy cserébe a nemesi társadalom egészének fel kell ajánlani valamit, ami egy modern államban nem lehet más, mint az államigazgatási posztok sokasága a falusi baktertől a miniszterig. Ma azt mondanánk, ragyogó kommunikációs stratégiája is volt. Tulajdonképpen nem szólított fel senkit arra, hogy mondjon le a kiváltságairól, helyette azt hangsúlyozta, hogy mindenkit be kell emelni az alkotmány sáncai mögé. A kettő voltaképpen ugyanaz, hiszen ugyanúgy senkinek nincs előjoga, ha mindenkinek van. Ez utóbbi mégis jobban hangzik. Sajnos mindez súlyos szerepet játszott a magyar szabadságharc bukásában – pontosabban katonai vereségében, hiszen bukásról – az én értelmezésemben – valójában nincs szó. A megyei közigazgatásban ugyanis csak úgy lehetett sok kisnemest elhelyezni, ha azt megtartották magyar anyanyelvűnek – emiatt a nemzetiségi követeléseket el kellett utasítani. A nemzetiségek emiatt is fordultak a szabadságharc ellen.


– Mit értett pontosan azon, hogy a szabadságharc nem bukott el? Azt, hogy számos eredményt, például a jobbágyság felszabadítását Ferenc József sem akarta-tudta visszavonni?

– Nem. Arra utaltam, hogy 1867 nem történt volna meg 1848–49 nélkül. Az osztrákok nem véletlenül velünk egyeztek ki. Más kérdés, hogy talán jobb lett volna dualizmus helyett trializmussal Csehországnak is relatív önállóságot adni, vagy föderatív átalakítást véghezvinni, s akkor lehet, hogy nem jutunk el Trianonig.


– Deákon persze nehéz számon kérni, hogy nem kalkulált az első világháború kitörésével. Neki 1867 problémáira kellett megoldást találnia.

– Kétségtelen, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Abban a helyzetben igaza volt, és Magyarország soha akkorát nem fejlődött, mint a rá következő harminc évben. Deák nagyon jól tudta, hogy ha a Habsburg Birodalom szétesik, akkor az oroszok vagy a poroszok érdekszférájába kerülünk. Ezzel tömören össze is foglalta a XX. század történetét, csak akkor már szovjetekről és németekről volt szó. Ő úgy látta, inkább az osztrákokat erősítsük meg, nehogy szétessen a birodalom.


– Kossuth pedig 1867-es Kasszandra-levelében úgy, hogy a birodalom szét fog esni. Ő sem tévedett. Visszatérve az eredeti témára: Széchenyi és Kossuth ellentéte mennyire nyomta rá bélyegét az 1840-es évek reformvitáira?

– Talán a kérdés időbelisége az érdekes, hiszen kezdetben Széchenyi szellemi és gyakorlati aktivitása teremtett híveket a reformoknak, ám a lendületbe jövő politikai mozgalom során később nyilvánvaló lett, hogy az irányadó, a népszerű: Kossuth.


– Mi volt Széchenyi és Kossuth elképzelései között a legfontosabb különbség?

– Azt kizárhatjuk, ami korábban sok tankönyvben szerepelt, hogy Kossuth forradalmár volt, Széchenyi pedig nem. Kossuth sem volt az: a forradalom 1789 után olyan kategóriává vált, amit épelméjű ember nem akart. Széchenyi rendkívül átfogó programjában nagy hangsúlyt helyezett az anyagi polgárosodásra, a belső erőgyűjtésre. Szerinte az erőgyűjtésre azért is szükség van, mert egy megerősödött nemzet sokkal inkább ki tudja vívni önállóságát. Széchenyi úgy látta, hogy a politikai és a gazdasági rendszerváltáson túl mentális rendszerváltásra is szükség van: rá kell vezetni a társadalmat arra, hogy az európai normák szerint öltözködjön, viselkedjen, köszönjön, korcsolyázzon. Hitelt már adnak a bankok, a jobbágyok felszabadítva – ez azonban még ma is aktuális Széchenyiben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy színpadon Dixie tanár úrral

Nagy sikerrel lépett fel a Benkó Dixieland Band jubileumi koncertjén a Művészetek Palotájában a… Tovább olvasom