Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Ha elfelejtjük elődeinket, mi is fogyni kezdünk

Őseit keresi a farádi Élő Imre. Amatőr, de szenvedélyes családkutató. Családfáján közel 500 név van már. Régi fényképek, megsárgult iratok, nevek, évszámok között beszélgettünk. A családkutatásnak titkai vannak és a szálak néha összeérnek...
Szenvedélyesen kutatja őseit a farádi Élő Imre. Mit kutatja, egyikükkel „személyesen is találkozott". Nagyanyját exhumálta a falu temetőjében. „Tereprendezés volt a sírkertben, az új út az ő sírján ment volna keresztül. Gondoltam, ne járkáljanak nagyanyám hamvain, felszedtem és öregapám mellé újra eltemettem a csontokat" – indokolta eljárását a nyugdíjas géplakatos. Közel ötszáz név szerepel családfáján.

Élő Imre a Kisalföld felhívására jelentkezett: keressük azokat, akiknek szenvedélyük a családfakutatás. Neki szenvedélye. Farádi otthonában sok minden emlékeztet a múltra. Régi tárgyak, eszközök, mezőgazdasági felszerelések, megsárgult fotók és egy szekrény, tele családi irattal. Régi imakönyvek, megsárgult hivatalos papírok, szálkás, ceruzás, tintás feljegyzések. Mind az Élő, a Kránitz és a Varga család múltját idézik. Sorban a nevek: Varga Antal, Varga István, Varga Kálmán, Varga Erzsébet, Varga Mária, születési, halálozási évszámokkal. Ez utóbbi ismerős, Varga Mária. Farádi születésű dédanyámat is így hívták, az adatok is stimmelnek. „Nagyapám, Varga Kálmán testvére – mondja a házigazda. – Rábaszovátra került férjhez." Úgy van, dédanyám az. Rokonok vagyunk tehát, nem is olyan távoliak. Még soha sem találkoztunk, nem is tudtunk egymásról, az ősök nem tartották a rokonságot. Kicsi a világ, illetve a Rábaköz még kisebb. Ez is szépsége a családkutatásnak.

Eddig is érdekelt Élő Imre hobbija, most meg végképp kíváncsi lettem.

– Mindig is vonzott a családkutatás, de igazából csak nyugdíjba vonulásom után lett időm rá – mondja. – Gyűjtögettem azelőtt is a régi papírokat, fényképeket, dokumentumokat. Az alapot a családi feljegyzések adták. Egy véletlen során jó néhány anyakönyv került hozzám. Amikor a nagyanyai örökséget, a Kránitz-házat eladtuk, a bútorokat is elvitték. Egy nagyon régi asztal maradt utoljára, üres fiókkal, megkopottan. Próbáltuk felemelni, amikor az alján egy kicsike, titkos fiókot vettem észre. Kinyitottam és teljesen elhűltem, az őseimet „láttam". Házassági, keresztelési, halálozási anyakönyveket. Aztán, amikor a temetőben felújíttattuk a családi síremléket, rá akartuk íratni a nagyszülők neveit is. De nem tudtuk a pontos adataikat. Meg kellett keresni a plébánián. Ez adta a végső lökést, hogy felkutassam az elődöket.


Az Élő családban az 1700-as évek végéig jutott. Tovább nehéz lett volna, ugyanis a katolikus anyakönyvek csak 1785-től vannak meg. Az első ismert ősök Élő Mihály és felesége, Horváth Julianna. Tőlük kezdve 437 név került fel a családfára. Ebből Élő vérrokon 302.

– Tőkéczi Lászlóval egyetértve én mindig is tartottam: ha elfelejtjük halottainkat, elődeinket, akkor mi is fogyni kezdünk és az alapjainkat „szedjük fel". Előkészítjük azt, hogy bennünket és a cselekedeteinket is elfelejti majd az utókor. Azt is tudom, hogy az ember akkor hal meg végleg, ha a nevét utoljára mondják ki a földön. Bízom benne, hogy a családfánkon szereplő ősök így most már „örök életűek" lesznek. Szerencsére gyerekeim, unokáim is érdeklődnek a kutatás után, kíváncsiak a múltra. Azt az érzést, amikor először belepillantottam a farádi anyakönyvekbe, nem lehet elmondani, csodálatos volt. Az elődökkel találkoztam, több száz éves beírásokkal, sorsokkal. Bennük is ugyanaz a vér folyt, mint most bennem és utódaimban.

Élő Imre nem csak „papíron" állított emléket őseinek. A farádi temetőben márványtáblát helyezett el dédszülei tiszteletére is. Elmondhatja magáról azt is, hogy az ő születése előtt három évvel elhunyt nagyanyjával is „találkozott".

– A temető új útját a nagymama sírján keresztül jelölték ki. Ez az 1990-es évek elején volt. Egy fakereszt jelölte a hamvait. Gondoltam, nem lesz az jó, ha eltűnik a sír. Megkérdeztem az esperes urat, mit lehetne tenni, mit szólna hozzá, ha magam kiásnám a hamvakat. Azt mondta, több mint ötven éve meghalt a mama, nyugodtan szedjem fel. Unokaöcsémmel nekiálltunk, ástunk, jöttek is elő a csontok. A karjai a mellén keresztbe fektetve, rátekerve a rózsafüzér, mintha imádkozna. Ahogy a régészektől láttam, úgy tisztogattam meg, aztán nagyapám mellé újra eltemettük. Furcsa érzés volt, megrázó. Életében nem találkoztunk, hiszen három évvel a születésem előtt meghalt. Halottaiban viszont láthattam őt, ez sem adatik meg mindenkinek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Isten jókedvében teremtette a Laklóthokat˝

Fontos dolgokra kell megtanítanom a fiamat – vallja Laklóth Aladár színművész, a héthetes… Tovább olvasom